Az iskola erõvonalai

Bevallom, engem évek óta foglalkoztat az iskola, a tanárok szerepe egy-egy sikeres tudósi életpálya elindításában, másrészt már diákkoromban példaképem volt az az orvos-tanár-író, akinek - úgy tûnt - sikerült "önmagát megvalósítania". Az alábbi tanulmány megírására, a téma kutatására a legnagyobb ösztönzést mégis akkor kaptam, amikor megtudtam, hogy Németh László és Szilárd Leó egy ideig ugyanabba a középiskolába jártak. E kihívás szülte kutatás elsõ eredményeirõl szeretnék most beszámolni.

Éppen ötven éve történt.

Egy negyvenkét éves író, a világtól sokadszorra és sokszorosan meghasonlottan nekiült, hogy mint egy tanulmányt, megírja élete történetét. Nem regényt akart írni, ahol a jellemek alakíthatók, több személybõl kivonatolhatók, hanem az igazat, csakis a színtiszta igazat, saját életérõl.

"Magam helyett" - írta oda fõcímnek.

Azt hitte, hogy nem éli túl a háborút, a rá váró megpróbáltatásokat. Készült a halálra, akár az önkéntesre is, ha már nem lesz más megoldás.

Most, ötven évvel késõbb nem lenne méltó Németh László emlékéhez, ha az idõ megszépítõ messzesége ürügyén elhallgatnánk az önéletírás keletkezésének körülményeit. Ellenkezõleg: éppen az az állapot hitelesíti Németh László önéletírását, amelyben ez a mû megszületett. Ahogyan a Kisebbségben írója kitépte magát sorsa és körülményei hármas szorításából s egy szalmatetõs, fûtetlen vályoghodályban föl-alá járkálva, víz, villany nélkül, este és éjszaka már petróleumlámpa mellett, egyfajta megszállottan boldog hangulatban felidézte gyermekkorát. Csak az igazi tehetség képes, vagy az igazi tehetségért érzett felelõsség ad erõt az embernek arra, hogy túltegye magát önnön meghasonlásain, hogy alkotni tudjon.

Az említett hármas szorításból a legkülsõ az a fájó felismerés volt, hogy az ország elvesztette a háborút. Január végén nemcsak a bekerített német hadosztályok adták meg magukat Sztálingrádnál, de elvérzett egy magyar hadsereg is a Donnál. Már csak idõ kérdése volt - hónapok? még egy év? kettõ? -, s könyörtelenül ránk telepszik a bizánci szocializmus.

A második, belsõbb szorítást az íróbarátokban való csalódás keltette.

A harmadik, legbelsõbb, fojtogató gyûrû saját egyéni sorsának, magánéletének kataklizmája volt. Az elõzõ év õszén, szeptemberben váratlanul elhunyt öreg barátja, Móricz Zsigmond. Azután októberben egy hónapi keserves szenvedés után meghalt legkisebb lánya, kis Kata. Saját fizikai állapota is rosszabbodott; 1943. január elsejétõl egészségi okokból nyugdíjba kényszerült. Felesége - akiben (dacból? kétségbeesésbõl?) új kisgyermeknek adott esélyt a megszületésre - egyszerre élte át az elhunyt gyerek emlékét idézõ szívszorító pillanatokat és a késõi gyerek kihordásának természetes gyötrelmeit. Egymás megkímélésére a két szülõnek már nem maradt energiája. Vadul veszekedtek; az ideális életvitelrõl vallott eltérõ felfogásuk most vált igazán kibékíthetetlenné.

Ennek a hármas gyûrûnek a szorításából tört ki a mindent felszámolás elhatározásával Németh László. De nem a halálba menekült, az élet benne is erõsebb volt. Elutazott Debrecenbe, nemrég vásárolt szõlõkertjébe, a Bocskay-kertbe, s belefogott abba, amire, mint írja, immár tizenhét éve készült. Naplófeljegyzése szerint:

"Mielõtt áprilisban idejöttem, három nap jártam összetörten. Abban az elviselhetetlen állapotban, amellyel a megoldhatatlan fog körül. A hûvösvölgyi erdõben jöttem rá, többórás kószálás után a megoldásra: át kell adnom, Bocskayt kivéve, minden jószágom s jövedelmem." (1) Azután már innen Debrecenbõl írta egy, a Híd számára küldött cikkében:

"Hogy eljöttem Pestrõl: odaadtam a családomnak a házamat, a mûveimet, nyugdíjamat. Nem tartottam meg, csak az itteni szõlõt s a kezembõl kifolyó cikkeket. Ezt azonban arra hóbortoskodom, amire én akarom. Itt senkinek sincs a takarékosságomba beleszólása. Éljek csak három évet: ez a semmi nagyobb birodalom lesz, mint amit otthagytam. S mi a legszebb? Hogy amire húsz év zsörtölõdéssel rá nem kapathattam a családomat, rábûvöltem ezzel a mozdulattal. A feleségem versenyt takarékoskodik velem, s kölcsönöket ajánl föl a céljaimra. Miköztünk nem lesz több háború. Most is úgy megyek elé a déli vonathoz, mint huszonhárom éve, amikor Gyõrbõl robogott még a karomba." (2)

A napsütés, amely átcsillan ezeken a mondatokon, még magát Németh Lászlót is meglepte, amikor több mint egy évtized múltán újra elõvette a cikket. Ez az önfeledt hangulat tükrözõdik azokban a válaszokban is, amelyeket az akkoriban õt látogató újságíróknak adott. A fiatal Sarkadi Imrének arról beszélt, hogy itt a madarak hangját tanulja és tanulmányozza, a Film Színház Irodalom tudósítójának pedig így vallott a hely varázsáról:

"... Az ember számára eltûnnek a vibráló, nehéz izgalmak, s nyugodtabb, világosabb és csendesebb lesz minden, sima és áttetszõ, akár egy sötétkék hegyi tó. Elõrehajlik, belenéz s lát mindent, még önmagát is. A felcsillanó tükörkép érthetõ és világos képet ad a tévelygésekrõl, de egyben pontosan mutatja az igazságot is..." (3)

Most már az idõ szorításában, sietve dolgozott.

"Három világ" lett a rejtélyes címe a gyermekkort megörökítõ résznek. Úgy is érthetõ, mint három szuverén egyéniség: az apa az anya és a gyermek három különbözõ világa, és úgy is érthetõ, mint Németh László gyermekkorának három, földrajzilag is különbözõ helyszíne: a Fazekas utca Budán, ahol kisgyermek volt a Bajnok utca Pesten, ahol tízéves korától fogva lakott, és Szilasbalhás, a dunántúli falu, a szünidei boldogság évrõl évre visszatérõ színhelye.

„...a titok, amit gyermekkoromtól kutattam, a serdülés titka volt... Én is ott tévedtem el valahogyan az emberektõl, ott is maradtam kicsit, nem infantilis voltam, mint mondták, hanem "pubertoid" (4) - írta 42 évesen, mintegy útjelzõül az utókor számára, ha az majd meg akarja érteni a mindennel dacoló író és kritikus belsõ motivációit. Hálás kutatói téma, persze még mindig óriási nagy ahhoz, hogy egy rövid tanulmányban kifejthetõ legyen.

Ragadjunk ki egyetlen motívumot. Egy olyat, ami a mai fizikatanár számára is izgalmasan érdekes lehet, a középiskolás Németh László viszonyát a matematikához, fizikához, kémiához, valamint azokhoz a tanárokhoz, akik ezeket a tárgyakat tanították.

Németh László véleményét saját mûveibõl idézzük. Ezt egészíti ki három további fejezet: iskolatársáról, Szilárd Leóról s az õ tanárairól, valamint a tanárok és kettejük életének alakulásáról a háború végi sorsfordító hónapokban.

Németh László szüleivel és egy vendég kislánnyal Velencében, a Szt. Márk téren
1914 nyarán-nem sokkal a szarajevói merénylet, az elsõ világháború kitörése elõtt

Az 1901-ben született Németh László 1911-ben kezdett középiskolába járni. Nem gimnáziumba - "fõgimnáziumba", ahogy akkor mondták -, hanem egy fõreáliskolába. Addigi élete kétszeresen is megváltozott: nemcsak az iskola, hanem lakásuk is új lett. "Az átköltözés épp aznap történt, amelyiken a negyedik elemit kijártam." (5)

Édesapja, Németh József (1873-1946) földrajz-történelem szakos tanár akkor már öt éve Budán, a II. kerületi fõreálban tanított. Gyakran vitte kirándulni tanítványait, s többször magával vitte kisfiát is. Legutóbb a nyáron nagy iskolai kirándulást szervezett a Felvidékre, oda is elmehetett Németh Laci. Amikor viszont középiskolát kellett választani, apja mégse a saját iskolájába íratta be fiát, hanem az új lakáshoz legközelebb esõ fõreálba. Elvbõl reálba és elvbõl másik iskolába.

Így került Németh László a Bulyovszky utcai, Alpár Ignác tervezte gyönyörû épületbe, a VI. kerületi fõreálba. S mindjárt elsõben a szorongó kisdiák tanára mennyiségtanból a félelmetes hírû Oberle tanár úr lett.

"Oberle volt az, akitõl »cidrizni« kellett. Az elsõ órán bejött és fölírta a táblára a nevét: Én az Oberle tanár úr vagyok. Aztán sorra járt bennünket s megnézte a fölszerelésünket. Énnekem nem volt itatósom. Ma is magamon érzem a szõrtelen szemét, mintha a szigorú nézése pörkölte volna le a szempilláit: És az itatós? Aztán észrevette a nevemet: Te a Németh József tanár úr kisfia vagy? Attól azonban, hogy a Németh József tanár úr kisfia voltam, még a másodikban is voltak vérfagyasztó percek." (6)

Harmadikban már csak azért nem, mert akkor már nem Oberle tanár úr tanította az osztályban a matematikát.

Oberle Károly (1877-1924) akkoriban az egyetemen, a tanárképzõ intézetben is tartott órákat. Eötvös-kollégistaként végezte el az egyetemet s szerezte meg matematikatanári diplomáját. Képességei és felkészültsége alapján joggal konvergált az egyetem felé, biztos egzisztenciát azonban a középiskolai tanári állás jelentett. Emellett még szeretett is tanítani, és nyilván a tekintélyelvû tanítás híve volt. 1920-tól négy éven át a Mintagimnázium igazgatójaként növelte tovább "cidrizõ" tanítványainak számát. Köztük volt Teller Ede is, akinek szintén lett egy kellemetlen emléke róla:

- Nem szeretem a zseniket! - vágta oda neki, tudatosan sértve meg ezzel a talán túl magabiztosan viselkedõ diák önérzetét. Nyesegetni akarta a vadhajtásokat, s szerencsétlenségére tényleg egy zsenivel hozta össze sorsa.

Németh Lászlónak azonban szép emlékei is vannak Oberle tanár úrról. Kár, hogy a matematikához ezek a szép emlékek is inkább negatív elõjellel kapcsolódnak.

"Õ vette elsõül észre, egy számtantanár, hogy tehetségem lehet az írásra." (6)

Egy számtantanár!

"Óra elõtt mesélnünk kellett s a mese tartalmát elõre leírni. Én Jávorka Ádámról meséltem, s a vázlatom annyira megtetszett neki, hogy apámnak is elújságolta a Tanáregyesületben." (6)

A Középiskolai Tanáregyesületben Oberle Károly és Németh József gyakran találkoztak, de tagja volt még Oberle a Mathematikai és Physikai Társulatnak, sõt, az Országos Magyar Gyorsíró Egyesületnek is. Ilyen volt akkor a világ; Németh László édesapjáról is felemlíti, milyen szívesen vett részt különbözõ egyesületekben:

"Apám született egyesületi balek volt; úgy érezte, tartozik a közösségnek a munkájával. Már a Fazekas utcában elvállalta egy munkásgimnázium igazgatását. Most a mértantanárom apjával alapított egy egyesületet, a tanárok özvegyeinek és árváinak a védelmére." (7)

Nos, a mértantanár, aki Oberlével párhuzamosan tanította Németh Lászlónak a "rajzoló geometriát", Theisz Jenõ (1886-1916) volt. "A fiatal Theisz (aki a világháború alatt az elsõ tífuszoltásba belehalt) sápadt, ingerlékeny ember volt, ma is fülemben van a fölháborodott bömbölése - emlékszik vissza az író 1943-ban -, holott apámtól azt hallottam, hogy egy tanárnak sem a maga, sem a diákja idegeit nem szabad igénybe vennie." (8)

Nem éppen jó módszer a matematika megszerettetésére, ha két ilyen tanár kezdi tanítani, mint a cidriztetõl Oberle és a bömbölõ Theisz. Tekintélyt szereztek a matematikának - híveket kevésbé. A túl érzékeny gyermek megtanult félni a matematikától, s a szüleinek is már csak egy reményük lehetett, hogy az az új tanár, aki III. osztályos korától veszi át Németh László mennyiségtan és rajzoló geometria óráit, kevésbé fogja majd a diákok idegeit igénybe venni.

Az elsõ két év azonban már kárba veszett.

Az új, fiatal tanár Bálint Elemér (1888-1967) volt.

Nemrég töltötte el gyakorlóévét a II. kerületi fõreálban - Benda Jenõ (1874-1924) volt a vezetõ tanára - és személyesen is ismerte az ott tanító Németh Józsefet. Örülhetett a Németh család a tanárcserének, hiszen egy játékos természetû, közvetlen modorú fiatal tanár vette át a krétát Oberle és Theisz tanár uraktól.

"...Órán kívül: valóságos barát. Õ volt az egyetlen, aki kirándulni vitt bennünket, nem az egész osztályt, csak a különbeket. Vele voltam a Dobogókõn is elõször. Vasárnap délelõtt a jobb fiúknak matematikakört is tartott; azon a differenciál- és integrálszámítás elemeit untuk kollektíve." (9)

Zutty. Németh László matematikatanulása újra zátonyra futott. Négy évig - III., IV., V. és VI. osztályban - a Bálint Elemér tanította matematika sem nyújtott Németh László számára semmi élvezetet.

Pedig õ volt az osztályban a legjobb tanuló, neki mindenbõl jelesnek kellett lennie. Ezt követelte tõle "gyors kezû", indulatos mamája, aki szinte kötelességévé tette, hogy kitûnõ legyen a szó eredeti értelmében: tûnjön ki a többiek közül minden tantárgyban. Tudjuk, hogy ez matematikából nem ilyen egyszerû. A gyermek persze, akibe beleszuggerálják a kötelességévé tett kiválóságot, elõbb-utóbb elvárja majd, hogy kivételes emberként, kivételes módon bánjanak vele. Ennek a betáplált öntudatnak még húzóereje is lehet: a tehetséggel párosuló szorgalom meglepõ teljesítményekre képes.

Bálint Elemér azonban túl magasra tette a lécet. Az V. osztályos Németh Lászlónak ugyanabból a magas színvonatú, de nehézkes nyelvezetû "Kõnig-Beke" algebratankönyvbõl tanította a matematikát, amibõl Rados Ignác a VIII. osztályban Szilárd Leót tanította akkor az iskolában. Hiába tartozott Németh László a "különbek", a "jobb fiúk" közé, a Bálint Elemér követte gondolatmenet olykor bizony követhetetlen volt a számára.

Mit tesz ilyenkor egy jó tanuló? Igyekszik, hogy legalább jóindulatáról biztosítsa szegény tanárát. Kicsit stréberkedik: vállalja, hogy segít a bizonyítványok írásánál, eljár unatkozni a vasárnapi matematika-szakkörre, mozgósítja a családot a házi feladatul kapott mértani testek elkészítésére. Mintha csak összekacsintana az ambiciózus anya és a becsvágyó fiú ("anyám ambíciója, mint egy korbács, állt becsvágyam mögött" (10)). - Okos gyermek, csak nincs kézügyessége - s még korrepetítort is fogadnak, hogy szabadkézi rajzra tanítsa Németh Lászlót.

Õ azután beleéli magát a "mamuka" által elõírt eminens szerepébe, s igyekszik ezt a külvilág számára meggyõzõen, átéléssel alakítani. A drukk, hogy ez mindig sikerüljön, elveszi az iskolai tanulás örömét. Pedig:

"Ha anyám a gépfegyverét, hogy nekem tiszta egyesnek kell lennem, az idegeimbe mögém nem ülteti: egész mulatságos lett volna számomra az a Bulyovszky utcai reál... Hanem a Dörre papa igazságérzete ellen már a drukk sem segített. A szabadkézi rajzból csak ötödikig tudtam kinyomni a jelest." (11) Dörre Tivadar (1858-1932) festõ és illusztrátor volt az iskola híres-nevezetes rajztanára. Németh László hatodikos bizonyítványába bekerült élete elsõ "jó"-ja a jelesek közé.

Ekkor úgy döntött, hogy otthagyja a Bulyovszky utcát és átiratkozik a Toldy reálba, a II. kerületbe.

Híven az igazsághoz meg kell mondani, hogy nem Dörre papa volt a közvetlen kiváltó oka Németh László elhatározásának, hanem egy másik tanár felületessége és saját osztálytársainak inkorrekt magatartása. Persze az is elképzelhetõ, hogy a háttérben mégiscsak az a félelem munkált, hogy az eminens tanuló más tárgyakból sem tudja majd megtartani a mamuka által és már saját maga által is elvárt kitûnõ osztályzatot. A másik iskolában vélhetõen több esélye volt a kíméletes bánásmódra.

A II. kerületi fõreál, a Toldy reál volt az az iskola, ahol Németh László édesapja tanított, ahonnan bevonult katonának. Kivitték az orosz hadszíntérre, ott fogságba esett. A hat évbõl, amit Németh László a Bulyovszky utcában töltött, csak az elsõ három évet élte együtt a háromtagú család, negyedik osztályos - 13-14 éves - korától fogva Németh Lászlót "mamuka" nevelte. A kamasz fiú számára ekkor idealizálódott igazán az apa személye és minden, ami hozzá kapcsolódott; a kiterjedt rokonság, a "búr család" életformája Szilasbalháson és Bogárdon, s az iskola, ahol apja tanított. Ahol most régi tanítványai és kollégái egyaránt féltõ aggodalommal várták Németh József tanár úrról a Vöröskereszt által közvetített híreket.

Ismerte is a fiúk egy részét, hogyne vágyott volna ide Németh László? Még a matematikával is szerencséje volt. Új matematikatanára, Kresznerics Károly úgy magyarázott, hogy azt gyönyörûen meg lehetett érteni. Hat átküzdött év után most élte át elõször az igazi megértés örömét.

Hogy lehet az, hogy ez ilyen egyszerû? Hogy ezt õ eddig nem értette? Nyilván nem benne volt a hiba, hanem a tanárban. Az öntudatos kamasznak fel kellett dolgoznia magában ezt az élményt: kellett valami nyilvánvaló magyarázatot találnia.

Bálint is, Kresznerics is fiatal tanárok voltak, csaknem egykorúak. Mi hát a különbség köztük? Miért nem illeszkedik Bálint Elemér gondolkodásmódja Németh Lászlóéhoz? Talán a származásuk, neveltetésük közti különbség vetül ki gondolkodásukra, tanári magyarázataikra is?

Úgy gondolta, ebben rejlik az igazi ok. S e kamaszkori gondolata mellett még 42 éves korában is kitartott a "pubertoid" író. Bálint Elemérre többek között így emlékezett: "Ez egy nagyon fiatal zsidó ember volt. Mint tanár: túlokoskodta a dolgokat; a Toldyban csak bámultam, hogy ilyen egyszerû tálon lehet a járadékszámítást meg a harmadik képsíkot föltálalni." (12) Kresznerics Károlyról pedig, aki nemcsak matektanári, de osztályfõnöki minõségében is követte Bálint Elemért, így írt: "Az osztályfõnökünk-matematika, ábrázolás itt is - éppolyan jó pajtás, turista, mint a Bulyovszky-beli; csak a matematika vált sokkal egyszerûbb, vidorabb dologgá az õ keresztény agyában." (13)

Németh László 1962-ben írta meg Mit köszönhetek a Toldy reálnak? címû tanulmányát. Ebben így jellemezte Kresznerics Károlyt: "A matematikából nem kerített nagy dolgot, az õ szájában, krétája alatt minden egyszerûvé vált, s ezt fõként én méltányolhattam, akit elõzõ iskolámban egy hasonló korú, de nagyobb becsvágyú tanár tanított: az még matematikai kört is tartott velünk, s fogalmi bemosakodásaival a legegyszerûbb dolgokat is sikerült bonyolulttá tennie, s amellett az anyag felét sem végeztük el." (14)

Láthatóan bölcsen se tudott az író megbocsátani annak a matematikatanárának, akit nem sikerült megértenie. De 1962-ben már csak a módszerét kifogásolta, nem keresett más okokat a kudarc magyarázatára.

Sok-sok élettapasztalat állhatott már akkor a letisztult álláspont mögött. A viharos érettségi vizsga, ahol "a matematika gyengébben ment... "(15), azután a Tanúban írt recenziók: "a legtöbbet matematikával veszõdtem..." (16), majd Judit lánya matematikai tehetségének felismerésekor a heroikus küzdelem a felsõbb matematikával: "Stacho embertelen Felsõbb mennyiségtanán próbáltam a matematikai sztratoszférába régibb könyveimnél följebb jutni" - írta Gyermekeink diáktársaként c. írásában 1945-ben (17). A hódmezõvásárhelyi évek tanári tapasztalata: "a nyolcadik az év elején egy hónapra tanár nélkül maradt, én vállaltam a helyettesítést, s ahelyett, hogy kanalas orvosságként mértem volna a matematikát, áttekintést próbáltam adni róla - átvettük az analitikus geometriát s a differenciálszámítást, s az új tanár arról panaszkodott, hogy nem volt mit tanítania." (18)

Gyûltek, szaporodtak a negatív benyomások, gyermekei tanításában átélt matematikai kudarcok, egészen addig, hogy végül is egy tízoldalas tanulmánnyá zsugorodott össze a "Négy könyv" egyikének tervezett Matematika és alkalmazásai c. tankönyve. Ez a tanulmány, A matematika fejlõdése a XIX. században (19) igazán színvonalas munka, érzõdik rajta a sok elolvasott német, francia, angol szakkönyv felfogása s az író hõsies küzdelme a nehéz témával. 1950-ben keletkezett: "Életemben harmadszor birkóztam meg ezzel az anyaggal, melyhez különös tehetségem nem volt, de amelyet az újkori mûveltség gerincének (legtöbbeknél hiányzó gerincének) éreztem..." (20) - de csak 1965-ben, két évvel a Két Bolyai bemutatója után jelent meg a Kísérletezõ ember c. tanulmánygyûjteményben és folytatás nélkül maradt.

A kamaszkori elfogult és elõítéletes gondolkodás Németh Lászlónál is több forrásból táplálkozott. Az antiszemita vélekedések egyik sugalmazója éppen egyik tanára volt a Bulyovszky utcában, az, aki a kémiát tanította V-ben és VI-ban: Krécsy Béla (1858-1927).

Krécsy papával már elsõ osztályos korában megismerkedett: Magyarország földrajzát tanította akkor. Egy utcában laktak, sõt, a háború kitörése óta egy házban is. 1914-ben az akkor 56 éves Krécsy megnõsült - felesége feleannyi idõs volt, mint õ - és átköltöztek Némethék házába. Miután Németh József bevonult, Krécsyék gyakran hívták meg az itthon maradt csonka családot kirándulni, beszélgetni. "A félbemaradt apai ösztön is ott motoszkált benne; engem gyakran behívott magához; a könyveit mutogatta, élelmességre biztatott, késõbb házasságra, asszonyokra, a bajára panaszkodott." (21) Az ízületi bántalmakkal küszködõ ifjú férj egyre nehezebben tudott járni, "szinte torzképe volt a férfiúi elõre nem látásnak." (22)

Milyen kémiatanár volt?

"Szakjai közül csak a vegytant szerette, sokat emlegette Than Károlyt s büszke volt rá, hogy Magyarországon õ vezette be az elemek tanát: a periódusos rendszert. Tanítási módja majdnem együgyû volt: nem tûrt meg semmi okoskodást, észfitogtatást. A vegytani egyenleteket azonban a legrosszabb tanulóba is beleverte. Az egyetemen csak bámultam: milyen jól megtanultam én mellette a vegytant: a szigorlatokon is azzal boldogultam, amit õtõle tanultam." (23). Írói túlzás ez az utolsó mondat, mintha megsajnálta volna Németh László Krécsyt. Honnan ez a megbocsátó elfogultság?

"Utólag azt is látom, hogy engem nagyon szerethetett." (23). Ami persze nem akadályozta, hanem inkább segítette az elfogult tanárt abban, hogy saját elõítéletes gondolkodását sugározza át a bizalmába fogadott kis kamaszra:

"Az akkori korholásaiból inkább az derült ki, hogy élhetetlen, mamlasz keresztény gyereknek tart, akinek hiába van esze, nem viszi semmire. Egyszer az volt a hiba, hogy mért vagyok olyan szerény. Nézze meg, Laci öcsém, a Faragót meg a többi zsidó barátját; az, ha valamicskét tud, hogy nyújtogatja az ujját (s õ is nyújtotta a párnás kis kezét). Máskor viszont épp az volt a baj, hogy én is elzsidósodtam. Na, mit akar ezzel mondani, förmedt rám, ha nem értette el valamelyik megjegyzésemet. Ne legyünk okosabbak, mint amilyenek vagyunk. Maga is eltanulja a zsidó barátaitól azt a felületességet. Hogy olyannal tüntessünk, amihez nem értünk igazában." (23).

A kamasz Németh László értelmével tiltakozott Krécsy érzelmi beállítódása ellen, megpróbált felülemelkedni, átlátni Krécsy természetén:

"Az öreg vegytantanár zsidógyûlölete és egyéb különcségei közt én nem tettem különbséget... A zsidógyûlöletét is olyannak képzeltem, mint a nõgyûlöletét; annak is lesz egy kis sántítása." (24)

Hogy megerõsödjön ebben a hitében, még szibériai fogságban lévõ édesapja szellemét is megidézte magában, amikor Krécsy újabb és újabb torz elméletekkel hozakodott elõ:

"Tõle hallottam elõször a szabadkõmûvesek sötét összeesküvéseirõl. Addig csak a tejakciójukat láttam a Podmaniczky utcában (25). Ha a zsidóság csakugyan egy külön titkos állam az államban, apám nem mondta volna, hogy mûvelt ember csak az embert nézheti bennük. S az õ tekintélye még a Bajkálon túlról is erõsebb volt Krécsy meséinél." (26)

Ezek a kártékony mesék mégis elültették a gyanút, kicsíráztatták az elõítéleteket, a valóság elfogult megfigyelését, a balhiteken alapuló, hamisan szelektáló félreértelmezéseket minden ifjú lélekben, amelyikhez csak eljutottak. Jellemzõ, hogy Németh László a forradalommal szembeforduló budai családok hangulatának, érzelmi beállítódásának lefestésére késõbb az alábbi metaforát alkalmazza: "Most már mindenkinek van otthon egy Krécsy papája." (27)

Itt Budán, a Toldy reálban Hankó Vilmos (1854-1923) tanította a kémiát a VII. osztályos Németh Lászlónak. "A nagy nemzedék ittmaradt tagja" (28) tankönyvszerzõ, akadémikus volt, mégsem hagyott mély nyomot Németh Lászlóban. Igaz, hogy a háború közepén már neki sem a kémiatanítás lehetett a legfõbb gondja. A kémiai szertár õre a Háborús Gyûjtemény gondozójává lépett elõ. Harminc éve tanított a Toldy reálban, húsz éve volt levelezõ tagja az Akadémiának, több mint száz kötet könyv és ezernél is több cikk szerzõje, megfáradt öregemberként tartotta a kémiaórákat, miközben tiszteletlen tanítványai a tanári magyarázatba szúrt "izé"-ket számlálgatták. Pedig, ha akkor Németh László olvasta volna Hankó Vilmosnak A magyarság ereje (29) címû tanulmányát, melyet éppen a háború kirobbanásakor írt a magyar természettudomány történetérõl, biztos jobban lelkesedett volna az öreg tanárért. Hankó Vilmosnak ez a komplex kémiai-fizikai-technikai történeti esszéje forrásul szolgálhatott volna egy olyan komplex természettudományos tárgyhoz, amellyel Németh László kísérletezett késõbb Hódmezõvásárhelyen.

A Kolozsváron végzett vegytan-természettan szakos tanár - akárcsak a nála néhány évvel idõsebb Eötvös Loránd - Bunsen és Kirchhoff mellett vált igazi, európai szemléletû tudóssá. Ezt az európaiságot Hankó Vilmos is éppen úgy össze tudta egyeztetni izzó hazafiságával, akárcsak Eötvös Loránd. Bárcsak ez az európai ihletésû patriotizmus szelleme lengte volna körül az ifjú Németh Lászlót is - Krécsy papa meséi helyett.

Mégiscsak jobb lett volna, ha Németh József tanár úr annak idején a Toldy reálba íratja be kisfiát? Ez se biztos. Különösen nem, ha a fizikára is gondolunk. Nézzük meg, hogy kik tanították fizikára Németh Lászlót a Bulyovszkyban s kik a Toldyban!

A Bulyovszky utcában volt egy híres - egyébként szabadkõmûves - fizikatanár: Balog Mór (1854-1927). Elsõk között volt az országban, akik tanulókísérletekre alapozva tanították a fizikát. Szenvedélyes eszközkészítõ volt; szertárát és bemutatóóráit gyakran látogatták meg kollégák és tanárjelöltek is az egyetemrõl. A mûegyetem ábrázoló tanszékén a vele egyidõs Tõtössy Béla professzorral közösen tervezett és készített gipszmodelleket, ezek a müncheni és a párizsi kiállítások közönségét is magukkal ragadták. Az iskolának alapító tanára volt, az elsõ években együtt dolgozott a fizikatanítás hazai fejlesztésén a Szegedrõl felhívott, sokoldalúan tehetséges fizikatanárral, Czógler Alajossal. Szertárfejlesztõ munkájának legnagyobb elismerése az volt, hogy a millenniumi kiállítás teljes fizikai demonstrációs eszközkészletét, melyet Eötvös Loránd, Klupathy Jenõ és Bartoniek Géza állítottak össze, a Bulyovszky utcai fõreálnak ajándékozták.

Felkészültségét, tanítási módszereit Balog Mór németországi tanulmányútján fejlesztette s hazai látogató körútján terjesztette tovább. Szijártó Miklóshoz hasonlóan õ is összeállította a fizikához szükséges kísérleti eszközök jegyzékét, tankönyvet írt a fõreálok IV. osztályában tanított matematikai és fizikai földrajz címû tantárgyhoz.

Németh Lászlót az 1913/14-es tanévben - az utolsó békeévben - tanította Balog Mór a III. osztályos természettanra. Ennek az alapvetõen kísérleti, tapasztaltatásra építõ tárgynak a tankönyvét Hankó Vilmos és Müller József, a II. kerületi ("budai") és az V. kerületi ("pesti") fõreál tanárai írták.

Balog Mór ugyanannyi idõs volt, mint Hankó Vilmos, bizony õ is öreg tanárnak számított már a fiatalok szemében. Nincs is róla személyes emléke Németh Lászlónak, de megemlíti egy nyári élményét, pontosan ebbõl az idõbõl:

"Szilasi játékaim - szenvedélyeim - ebben az idõben még eltörpülnek a megismerés iskolája, a dolgok tapogatása mellett" - írja, majd beszámol egy, a többi gyerekkel együtt játszott szerepjátékáról:

"...Akkor új cséplõ a Magyar Állami, s õk a Kis gépész fiával cséplõst játszanak. A fölfordított talicska: a cséplõ, s a forgó kerék mellé szórják a gazt: az az etetés. Ahogy fejlõdik a játék technikája, két talicskát kapcsolnak össze; az egyik lesz a gõzgép; gépszíjul Éva néném ruhaszárító kötelét vágják le. Ennek még abban a lassúbb kezû családban is verés a vége..." (30).

A IV. osztályos matematikai és fizikai földrajzot Balog Mór tankönyvébõl tanulta Németh László, de már nem Balog Mórtól - õ a párhuzamos osztályban tanított. Ez az 1914/15-ös az elsõ háborús tanév; elég nagy volt a felfordulás az iskolában: a tanárok egy része bevonult katonának, itt is volt olyan idõsebb, önkéntes "népfelkelõ" patrióta, mint Németh József tanár úr a másik iskolában, de itt már hõsi halott is akadt köztük: a francia nyelv 31 éves tanára elesett az olasz fronton. Mit számított most már, hogy tavaly még az Olasz Kir. Tudományos és Mûvészeti Társaság lev. tagja volt! Átértékelõdtek a dolgok, a 14 éves Németh László rémülten követte apja menetelését a keleti fronton, ez és csak ez jelentette számára a "fizikai földrajzot".

Komoly fizikát a két utolsó tanévben, heti 4-4 órában írt elõ a fõreál tanterve. Ezt a két évet Németh László már a Toldy reálban töltötte. Ebben az iskolában, ahol Hankó Vilmos volt a kémiatanár és a kémiaszertár õre, a fizika már csak a másodhegedûs szerepét játszhatta. Igaz, hogy az iskola igazgatója ambiciózus fizikatanár volt, "egy nagyhangú, ügynökforma ember, de megvolt benne az impresszáriók erénye: büszke volt a nagyságaira, s védte és gondozta õket" (31). Szekeres Kálmán (1859-1940) a Markó utcából került az iskola élére ugyanabban az évben, amikor Németh József is odakerült. Legfõbb gondja az iskola bõvítése volt; ez ügyben kilincselt, "lobbyzott" éveken át. Magas rangú vendégeket hívott, még azt is elérte, hogy József kir. herceg László fiát ide íratta be rendes tanulónak. Bevezettette irodájába a telefont, az épületbe a központi fûtést, felújította a tantermeket. Csak az épület bõvítését nem tudta elérni.

A fizikai szakirodalmat napi szinten követte, részt vett az elsõ radiológiai kongresszuson 1910-ben Brüsszelben. A Mathematikai és Physikai Társulat alapító tagja volt, a magyar tanárok az õ fordításában olvashatták a Lapokban Helmholtz híres tanulmányát "az erõ megmaradásáról", vagy saját tanulmányát a radioaktív sugárzásokról, míg a magyar diákok 1900-tól kezdve az õ átdolgozásában tanulhatták Fehér Ipoly Kísérleti fizikáját.

Épp csak az iskola tanáraira s diákjaira maradt kevés ideje, autokratikus vezetési módszereit a tantestület épp a forradalmi idõkben elégelte meg, s búcsú nélkül kellett elhagynia életmûvét, az iskolát. "A mi régi huszárkáplár igazgatónk, akihez minden hír befutott, a régi módon fenyegetõzött, de meg is állt a fenyegetõzésnél. Ez is a forradalom tünete volt: tavaszra följelentették a tanárai, s csakhamar elmozdították." (32).

Németh László a Toldy reál VIII-os diákjaként élte meg a forradalmat 1918/19-ben. Ott volt 1919 januárjában Ady Endre temetésén, forradalmi beszédeket tartott az önképzõkörben március 15-én és az egész iskola elõtt május elsején. A fizikatanterem az emelkedõ padsoraival csak azért maradt meg emlékezetében, mert az volt a VIII. osztály terme. Kísérletek helyett a mindenes pedellus, Kiszela bácsi hajlott hátára, sietõs, lábujjhegyen tett lépéseire emlékszik vissza, ahogy déli 12 óra elõtt néhány perccel naponta átlopózott a termen, a katedra elõtt, be a fizikaszertárba, amelynek erkélyérõl pont 12 órakor elsütötte a kis ágyút, megadva ezzel a pontos idõjelzést Buda polgárainak...

Mégis, ki tanította a fizikát Németh Lászlónak a Toldy reálban?

"A fizikusunk, egy francia nevû sváb... a mi szemünkben õ a tudós különcnek volt izgató típusa. Már kora reggel a templomokat járta; otthon a kezét mosta és zongorázott; az iskolában pedig gúnyolódott rajtunk, de úgy, hogy egy-egy kiábrándult, embergyûlölõ megjegyzésével mégis hitelt szerezzen magának." (33).

Jeanplong Gyõzõ (1884-1923) volt a francia nevû sváb. Jellemzõ, hogy Németh László - emlékezetbõl - következetesen Jeamplonnak írja a nevét, s bár sok érdekes momentumot megõrzött róla emlékezetében, ezek egyike sincs kapcsolatban a fizikával. Jeanplong 34-35 éves volt, amikor Németh Lászlót tanította, mégis így emlékszik rá az író:

"A furcsa nevû tanár, aki a szülõföldjén, Bánátban gyakori francia nevek egyikét viselte, embernek is különös volt. Negyven körüli agglegény, aki furcsa, idegenkedõ mosollyal állt szóba az emberekkel; a tanári szoba helyett is inkább a szertárba húzódott, sokat mosta a kezét, s délutánonként (dédnagynénémnél lakott egy vízivárosi hónapos szobában) egy-egy órácskát zongorázott, nem túl jól, de klasszikusokat. Képzett szakembernek tartottuk, szeszélyessége s iróniája azonban a felelést kiszámíthatatlan kalanddá tette." (34).

Pozsonyban kezdett tanítani, az ottani fõreálban, ahol Klatt Virgil tanította mellette a fizikát és Schwicker Alfréd a kémiát. Három év múlva áthelyezték a fiumei gimnáziumhoz, s innen jött fel Budapestre, a Toldy reálba. Még ismerte Németh József tanár urat is a bevonulása elõtt, de már nem tudta megvárni, hogy fogságból is visszajöjjön: hazament szülõföldjére s ott halt meg nemsokára. Jó szakembernek indult, ezt a pozsonyi fõreál értesítõje (35) is megerõsíti: "buzgó munkájával jó emléket biztosított magáról mindenkinél", amikor eljött onnan. A kommün bukása után szakfelügyelõnek nevezték ki Budapesten, innen ment haza szülõföldjére, melyért akkor már szerbek és románok csatáztak egymással.

Elõtte még leérettségiztette a VIII. osztályt.

Néhány "forradalmár" diáknak, közte Németh Lászlónak is elõbb egy fegyelmi vizsgálaton kellett átesnie, csak azután tehettek pótérettségit. (Két diákot el is tanácsoltak.) Németh László magyarból brillírozott, természettanból az akkor Gaál Auguszta nagynéninél lakó Jeanplong Gyõzõ jó volt hozzá:

"A fizikából Guszti néni tanára remekelni akart, a két legszebb tételt: az interferenciát és a szikratávírót adta, de bizony abban nem voltam olyan járatos, mint Ady körül... A feleletem inkább hármas volt, mint kettes; de azért ebbõl is jelest kaptam." (36).

Ha csak az osztályzatokat nézzük, érdemes volt átjönnie Németh Lászlónak a Toldy reálba. Mi lett volna, ha ott marad a Bulyovszky utcában? A két utolsó háborús tanévben sajnos már a Bulyovszky utcában se lehetett volna jobb fizikát tanulni. Néhány évvel korábban azonban valószínûleg a Bulyovszkyban járt volna jobban. Jól példázza ezt Szilárd Leó esete.

(A tanulmány folytatása)

(1) Németh László: Homályból homályba, Magvetõ és Szépirodalmi K. Bp. 1977 II. kötet, 517. old.
(2) Németh László: Életmû szilánkokban, Magvetõ és Szépirodalmi K. Bp. 1989, II. kötet, 123. old.
(3) u. o. 128. old
(4) N. L.: Homályból homályba, I. kötet, 560. old.
(5) u. o. 36. old.
(6) u. o. 40. old.
(7) u. o. 46. old.
(8) u. o. 39. old.
(9) u. o. 100. old.
(10) u. o. 32. old.
(11) u. o. 41. old.
(12) u. o. 100. old.
(13) u. o. 125. old.
(14) u. o. 150. old.
(15) u. o. 181. old.
(16) u. o. 488. old.
(17) N. L.: Lányaim, Magvetõ K. Bp. 1962 172. old.
(18) N. L.: Homályból homályba II., 95 old.
(19) N. L.: Négy könyv, Szépirodalmi K., Bp., 1988, 267-275. old.
(20) N. L.: Homályból homályba II., 141. old.
(21) N. L.: Homályból homályba I., 95. old.
(22) u. o. 97. old.
(23) u. o. 96. old.
(24) u. o. 97. old.
(25) u. o. 96. old.
(26) u. o. 97. old.
(27) u. o. 144. old.
(28) u. o. 152. old.
(29) Bp. .II. ker. fõreál Értesítõje 1914/15
(30) N. L. : Homályból homályba I., 65. old.
(31) u. o. 125. old.
(32) u. o. 137. old.
(33) u. o. 125. old.
(34) u. o. 152. old.
(35) Pozsonyi fõreál Értesítõje 1906/07 83 old.
(36) N. L.: Homályból homályba I., 181. old.

Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok