Farkas Gyulát ünnepeljük születésének százötvenedik évfordulóján. Rendkívül érdekes, fontos, modern észjárású, a hivatásáért boldogan élõ személyiségre emlékezve nem vagyunk egyedül. A Magyar Tudományos Akadémia emlékezett korábbi tagjáról ünnepi ülésszakon (1997. május 15.), az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Fizikatörténeti Szakcsoportja elõadás-sorozatot tartott (1997. március 28.) és szülõhelyén, Sárosdon emléktáblát avatott. Az itt következõ írások megmutatják, miért különösen fontosak számunkra Farkas Gyula életének és alkotásainak tanulságai. Farkas Gyula matematikus és fizikus képzettséggel került Kolozsvárra a 19-20. század fordulóján. Gábos Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia külsõ tagja, a kolozsvári Bolyai-Babes Egyetem fizikus professzora vázolja fel - az akadémiai ünnepségen tartott megemlékezése alapján - Farkas Gyula életútját és munkásságát. Bíró Gábor professzor, a Budapesti Mûszaki Egyetem tanára, fizikus és tudománytörténész, az ELFT emlékülésének egyik elõadója Farkas Gyulát mint pedagógust mutatja be, a mély gondolkodású, a friss eredményeket tudományos hitvallásba beépíteni kész, a kutató képzésében célratörõ tanáregyéniséget. Az emlékülések minden szónoka egyaránt hitet tett arról, hogy Farkas Gyulát tudományos eredményeinek világvisszhangján túl az is minõsíti, hogy a világ élvonalába emelte, európai centrummá tette a Kolozsvári Egyetem elméleti fizikai tanszékét, vagy "mennyiségtani természettan" tanszékét. Különös melegséggel töltheti el szívünket, hogy Farkas Gyula folyóiratunk jogelõdjének, a Természettudományi Közlönynek is szerzõje volt. Részleteket mutatunk be a lapunkban megjelent úti beszámolójából, melyben a padovai Galilei-ünnepségekrõl tudósít.

"A természet a matematika nyelvén
szól hozzánk"

Az erdélyi egyetem 1872-es kapunyitása az erdélyi tudományos élet kimagasló eseménye volt. Sokan nem bíztak az egyetem életképességében. Ferenc József császár csak 1881-ben merte vállalni azt, hogy az új egyetem az õ nevét viselje (az alapítólevelet is csak ekkor bocsátotta ki). Az egyetem lelkes tanárai bizonyítottak, az egyetem az ezredforduló idején már az ismert és elismert intézmények közé tartozott. Azon kiváló személyiségek sorában, akik a kolozsvári egyetemet európai szintre emelték, elõkelõ helyet foglalt el Farkas Gyula. Életútját, tevékenységét Ortvay Rudolf, Kunfalvi Rezsõ, Prékopa András, Filep László, Fényes Imre, Radnai Gyula, Szénássy Barna részletesen bemutatták. Ezért írásomban az elkerülhetetlen ismétlések mellett, néhány kevésbé hangsúlyozott vonással igyekszem kiegészíteni a Farkas Gyuláról alkotott képet.

Sárosd 1847. március 28. - Pestszentlõrinc 1930. december 26. életének határkövei.

Sorsa alakulásában meghatározó szerepet játszott Jedlik Ányos, a budapesti egyetem fizikaprofesszora és Batthyány Géza gróf. Jedlik Ányos rokonszenvvel figyelte a fizika iránti vonzalmát. Az õ hatására iratkozott be a budapesti egyetem bölcsészeti karának természettan-vegytan szakára.

Az egyetem elvégzése után 1870-74 között a székesfehérvári fõreáliskola tanára volt. Elsõ tudományos próbálkozásai ezekre az évekre nyúlnak vissza. A népiskolák számára 1872-ben a "Természettan elemei" címmel tankönyvet adott ki.

1874-1880 között Batthyány gróf három gyermekének középfokú képzésére vállalkozott. Szakmai tevékenysége szempontjából sokat jelentett számára az, hogy a családot több alkalommal Olaszországba és Franciaországba elkísérhette. Franciaországban kapcsolatba került ismert francia matematikusokkal, akiknek hatására figyelmét 1887-ig a matematika kötötte le.

Miután magántanítványai leérettségiztek, 1880-ban Budapestre költözött, ahol 1881-ben mennyiségtanból mint fõtárgyból, természettanból és csillagászatból mint melléktárgyakból doktori címet szerzett. Még ugyanabban az évben a budapesti egyetemen magántanári képesítést nyert az imaginárius változók elméletébõl (ez a mai komplex függvénytan).

Az 1887-es év fordulópontot jelentett életében. Az év januárjában a kolozsvári egyetemen a mennyiségtani természettan tanári teendõinek ellátására kapott megbízást. E minõségében 1915-ig, nyugdíjba vonulásáig hûséggel szolgálta a kolozsvári egyetemet. Érkezése átmeneti szükségmegoldásokkal terhelt idõszaknak vetett véget. Az egyetem alapításakor a mennyiségtani természettan tanári állását nem tudták betölteni, a meghirdetett pályázatra nem volt jelentkezõ. Két évvel késõbb, 1874-ben Réthy Mór kapott tanári kinevezést. De kinevezésének és távozásának körülményei arra utalnak, hogy Réthy Mór Kolozsvárt átmeneti állomásnak tekintette. Õt Kolozsvárra küldték, az egyetem 1873/74-es évkönyvében zárójelben megjegyezték, hogy a kar megkérdezése nélkül nevezték ki. Tíz évvel késõbb, 1884-ben Brassai Sámuel nyugdíjba vonulásakor Réthyt az elemi mennyiségtan tanszékre helyezték át és a matematikai természettant a matematikus Vályi Gyula gondjaira bízták. Réthy 1876-ban Budapestre távozott. Vályit 1887 januárjában Farkas váltotta fel. Ekkor kezdõdött Farkas Gyula eredményekben és megvalósításokban leggazdagabb korszaka.

Nyugdíjba vonulásakor (1915-ben) az egyetem akkori rektora (Tangl Károly) a következõ szavakkal búcsúztatta: "Az elsõ félévben vonult nyugalomba dr. Farkas Gyula, a mathematikai fizikának egyetemünkön 28 év óta tanára. Nehezen vá1tunk meg egyetemünk régi kedves tagjától, ki hosszú tanári mûködése alatt megszerezte szeretetünket és nagyrabecsülésünket. Elõadásai mindenkor a precizitás és világosság mintaképei lesznek. Mesterien értett hozzá, hogy a legkényesebb probléma szövevényes szerkezetét áttekinthetõvé tegye; került minden felesleges szót úgy, hogy elõadásai a tömörségnek és hajszálnyi pontosságnak klasszikus példái. Vizsgálatai a mechanikából és elektrodinamikából értékes eredményeivel egyetemünk büszkeségei maradnak Nagyra becsültük benne mély igazságosságát, mely minden tettében megnyilvánult, ami munkásságát egyetemi ügyek intézésében annyira becsessé tette. Egyetemünktõl megvált, de vigasztaljon bennünket az a tudat, hogy a magyar tudományosságnak megmaradt."

Budapestre való távozása után még nyolc dolgozattal gazdagította a szakirodalmat.

Farkas Gyula idõskori képe

Egyik sarkalatos jellemvonása volt, hogy teljes odaadással szolgálta azokat, akik tevékenységére igényt tartottak. A fizikát és a matematikát egyaránt kedvelte és azt, hogy ezek közül melyiket részesítse elõnybe, az elvárásokhoz igazította. Ezért tudományos tevékenységének szakaszai életpályájának szakaszaival esnek egybe.

Elsõ székesfehérvári próbálkozásai fõleg fizikai tárgyúak. Tevékenységének 1874-tõl 1887-ig terjedõ matematikusi szakaszában elismert eredményeket ért el az algebra, a függvénytan és a geometria területén. A neves Comptes Rendus folyóiratban megjelent dolgozatait M. Y. Villarceau és M. Hermite mutatták be a Francia Akadémia ülésein. A Joumal de mathématique-ben megjelent "Sur les fonctions iteratives" címû dolgozatát gyakran idézték. Nagy szolgálatot tett a hazai matematikusoknak azzal, hogy magyarra fordította és 1877-ben Genfben kiadatta R. Baltzer determinánsokról szóló könyvének elsõ részét. A fordítást magyarázó megjegyzésekkel és saját eredményeivel egészítette ki.

Kolozsvári tevékenységének kezdetén abbahagyta matematikai kutatásait és teljes erõvel új feladatának ellátására összpontosított. Tájékozódott, hajlamainak megfelelõ kutatási területet keresett. Az egyetem neves kémiaprofesszorának, Fabinyi Rudolfnak a hatására az elméleti fizikát a fizikai kémia felõl közelítette meg. Nagy hatást tett rá W. Ostwald "Lehrbuch der allgemeinen Chemie" címû könyvének fizikai-kémiai része, amelybõl tudomást szerzett H. Helmholtz termodinamikai vizsgálatairól. Fabinyi Rudolf vizsgálatai a galvánelemek elméletének termodinamikai vonatkozásaira hívták fel Farkas Gyula figyelmét, aki 1887-1888-ban már saját eredményeivel jelentkezett. 1888-ban a termodinamika második fõtétele is kezdte foglalkoztatni. A galvánelemek elméletének elektromos vonatkozásai vezettek az elektromos áramlásra és az "elektromágnesi tömegmozgató hatásokra" vonatkozó 1888-92 között végzett vizsgálataihoz.

Tudományos tevékenységében fordulópontot, határkövet jelentett egy kitüntetõ megbízatás. A páduai egyetem 1892 decemberében Galileo Galilei tanszékfoglalásának háromszázadik évfordulójára emlékezett. Az ünnepi rendezvényeken a kolozsvári egyetemet és a Mathematikai és Physikai Társulatot Farkas Gyula képviselte. Ebbõl az alkalomból a páduai egyetem díszdoktorai sorába fogadta. Küldetésére készülve Galilei fõmûvébõl megtudta, hogy az ún. virtuális elmozdulás elvének gyökerei Galileiig nyúlnak vissza. Az elv útját követve egy mellõzött, elhanyagolt elvvel, az 1789-ben megfogalmazott Fourier-féle mechanikai elvvel találkozott. Az elv fizikai és matematikai vonatkozásai érdeklõdését tevékenysége végéig lekötötték. Számára az is jelentõs esemény volt, hogy Padovában személyesen is megismerhette W. Voigt neves göttingeni fizikus professzort, a fenomenológiai irányzat kiváló képviselõjét. A találkozás két szempontból is eredményes volt számára. Fizikusi pályája kezdetén a fenomenológiát választotta. Elhatározása véglegessé vált, egész további tudományos mûködése során az irányzat következetes és lelkes híve maradt. Valószínûleg a személyes ismeretség bátorította fel arra, hogy W. Voigt "Kompendium der Theoretischen Physik" címû könyve 1895-ben megjelent elsõ kötetéhez néhány megjegyzést és kiegészítést fûzzön. A szerzõ az egy évvel késöbb megjelent második kötet elõszavában és függelékében megjegyzéseit elismerõen fogadta. Farkas Gyula önéletrajzában említi, hogy a könyv megjelenése után észrevehetõen emelkedett tudományos hitele. Ezt a tényt az is jelezte, hogy Fröhlich Izidor és Réthy Mór javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia 1898-ban levelezõ tagjai közé választotta.

Az útkeresés évei után, 1893-tól a saját útját járó Farkas Gyula jelentkezett. Tevékenysége végéig a mechanika, termodinamika, elektrodinamika elvi kérdései foglalkoztatták. Az analízis és szintézis mûvészetéhez egyaránt értett. Az egyes részletkérdések vizsgálatakor a szükséges alapfeltevések megadására, a szükségtelenek kirekesztésére, az intuitív alapon igaznak vélt állítások bizonyítására törekedett. A részeredményekben az általánost, az elõremutatót kereste. Így nem véletlen, hogy az új gondolatok és eredmények jelentõségét hamar felismerte. Az új felismerésében és elfogadásában fejlett kritikai érzéke mellett, az elméleti fizikus Farkas Gyulát a matematikus Farkas Gyula is segítette. Egyik írásában olvashatjuk, hogy "a természet a matematika nyelvén szól hozzánk": Õ ezt a nyelvet jól ismerte, sõt gazdagítására is vállalkozott. Az 1907. szeptember 22-én tartott rektori tanévnyitó beszédében a következõket mondta: "A matematika az elméleti fizika legkiválóbb eszköze. Nem érthetek egyet azokkal a fizikusokkal, akik a matematika újabb kori fejlõdését a fizikára nézve nagyrészt meddõnek tartják." Farkas Gyula élt a matematika által nyújtott új eszközökkel is, és ha a szükség úgy kívánta, az eszközök tökéletesítését is vállalta. A Kolozsvárott 1900-ban megjelent "Vektortan és az egyszerû inaequatiók tana" címû könyve a vektoralgebra, a vektoranalízis és a homogén lineáris egyenlõtlenségek elméletéhez kapcsolódó saját eredményeit is tartalmazza.

Egy rövid írás keretében eredményeinek még csak vázlatos ismertetésére sem vállalkozhatunk. Ezért csak néhány eredményének felsorolására szorítkozunk.

Az elfelejtett, mellõzött egyenlõtlenségekkel dolgozó Fourier-elvet hasznosíthatóvá tette. Megmutatta azt, hogy a mechanikában mikor és hogyan kell egyenlõtlenségeket használni. Az elvvel kapcsolatos vizsgálatainak mellékterméke a homogén, lineáris egyenlõtlenségek alaptételének megadása volt. A Farkas-tételre H. W. Kuhn és A. W. Tucker "Nonlinear Programing" címû, 1950-ben megjelent munkájától kezdve a programozás elméletével foglalkozó matematikusok gyakran hivatkoznak. Az 1894-ben elkezdett, mechanikával kapcsolatos vizsgálatainak eredményeit a Crelle Journal 1901- és 1906-os évfolyamaiban megjelent két dolgozatában foglalta össze.

"A Carnot-Clausius-féle tétel egyszerûsített levezetése" címû, a Mathematikai és Physikai Lapokban 1895-ben közölt dolgozatában - korát megelõzve - elsõként közelített modern alapon a fenomenológiai termodinamika entrópia-fogalmához. Eredményével 14 évvel elõzte meg C. Carathéodoryt (eredményét elfelejtették, a harmincas évek elejétõl Bródy Imre, Ortvay Rudolf, Fényes Imre, Horváth János igyekeztek elfogadtatni a Farkas-Carathéodory-elv megnevezést). Egy másik termodinamikai tárgyú munkájával is úttörõ szerepet vállalt. A "Biztos egyensúly potenciál nélkül" címû, a Mathematikai és Természettudományi Értesítõben 1914-ben közölt dolgozatában a termodinamikai egyensúly stabilitásának vizsgálatára a ma már gyakran használt egyenlõtlenségeket javasolta.

Batthyány Géza gyermekeit tanítja
az 1870-es évek második felében

Az elektromos áramra vonatkozó vizsgálatait 1893-ban zárta. Az áramelemek elektromágneses kölcsönhatására Ampère állapított meg erõtörvényt. A kísérleti eredmények az áramelemek összhatására vonatkoznak. Farkas Gyula egy olyan eljárást adott, amelynek segítségével valamennyi, az összhatás szempontjából az Ampère-törvénnyel egyenértékû erõtörvény megadható. Az elektromágneses jelenségek Faraday-Maxwell-elméletét és Lorentz elektronelméletét nagyra értékelte. Ezeknek az elméleteknek a tanulmányozása õt is önálló eredmények elérésére késztette. Közülük hármat emelünk ki.

H. A. Lorentz munkáit követve találkozott a relativitáselmélet megjelenését elõkészítõ Lorentz-transzformációval. "Az energia terjedése" címû, 1913-ban kiadott kõnyomatos jegyzetében a Lorentz-féle transzformációs képletek levezetésére egy ötletes, a szokásostól eltérõ utat javasolt (eredményét szakfolyóiratokban nem közölte).

Az elektromosság és mágnesség folytonossági elméletében, melynek megalapozói közé tartozott, számolt a Lorentz-féle transzformáció követelményeivel és tette ezt abban az idõben, amikor a fizikusok többsége az épp hogy gyökeret vert új elméletet még értetlenül fogadta. Eredményeit elõadási jegyzetei, valamint a Mathematikai és Természettudományi Értesítõben 1910-1911-ben megjelent dolgozatai tartalmazzák.

Az elektrodinamikában segédfogalom minõségben használta a mágneses töltés- és áramsûrûség fogalmakat, melyeket a kibõvített Maxwell-egyenletekben is szerepeltetett. A mágneses monopólusokat keresõ fizikusok ma ezeket az egyenleteket alkalmazzák. Az 1910-es dolgozatában az új fogalmak egy ötlete megvalósításában segítették, és azokat feladatuk teljesítése után kiiktatta.

Farkas Gyulát ma a magyar, német, francia szakfolyóiratokban közölt munkái, valamint önálló eredményeket is tartalmazó egyetemi jegyzetei alapján joggal soroljuk a legkiválóbb magyar elméleti fizikusok közé. Ezt a tényt igazolja az is, hogy 1914-ben Eötvös Loránd, Réthy Mór, Fröhlich Izidor javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé fogadta.

Farkas Gyula a tanár
és ismeretterjesztõ

Farkas Gyula a tudós tanár példakép. A tanár elemi kötelességének tekintette a tudomány haladásának szakadatlan követését, az új eredményeknek az egyetemi oktatásba való beillesztését, az elõadásoknak ismételten szükséges átdolgozását és a "végsõ határkõig" tartó önképzést, a "széltében" és "hosszában" való ismeretbõvítést ("széltében", azaz terjedelmükben, "hosszukban", azaz idõbeli fejlõdésük szerint). Õ ennél is többet nyújtott. Ortvay Rudolf a rektori értékelést kiegészítve elõadásainak más erényeit is hangsúlyozta. Az egész fenomenologikus fizikát átfogó elõadásaiban a kérdéseket egyéni módon, egyéni tárgybeosztás szerint tárgyalta (talán nem tévedek, ha állítom, hogy jegyzetei a századforduló kolozsvári Landau-Lifsic-sorozatának tekinthetõk). Logikus gondolkodásra nevelõ, gondolatébresztõ elõadásaiból sok tanulságot meríthettek a szigorúságot és elvi kérdéseket kedvelõ tanítványai.

Tanítványai elé magas mércét állított. "Izzó ifjúi vágyakozás az emberi ismeretek után, lelkesedés az emberi elme diadalán, hévvel ûzött búvárkodás az emberi tudás föltárt kincses házaiban, élénk gyönyörködés a meglátott igazságokban és fölkutatásuk módjaiban". Ezekkel a szavakkal buzdította a hallgatóságot említett tanévnyitó beszédében.

Fontosnak tartotta azt, hogy a kezdõk ismereteiket anyanyelven írt munkákból merítsék. "Bármennyire járatos legyen is valaki idegen nyelvekben, nagy különbséget teszen az tanulmányai eredményében, hogy anyanyelven írt munkákból, vagy idegen nyelven írottakból szerzi-e ismereteit. Anyanyelvünkön szabadabb, majdnem korlátozatlan és tetemesen könnyebb gondolatcsoportosulás szegõdik lelki munkánk szolgálatába." Ezt Fröhlich Izidor 1892-ben megjelent "Kinematika" címû könyvérõl írt ismertetõjében olvashatjuk. Farkas Gyula ezen a téren is példát mutatott. Tanítványait számos kõnyomatos jegyzettel segítette.

A magyar elméleti fizikai szakirodalom sokat vesztett azzal, hogy Farkas Gyula elõadásai könyv alakban nem jelentek meg. Ezt a veszteséget az is növeli, hogy kõnyomatos jegyzetei is szétszóródtak, egyesek talán el is vesztek. Abban a reményben, hogy e jegyzeteket még sikerül egy központi helyen összegyûjteni, az alábbiakban felsoroljuk megjelent elõadási jegyzeteit: A dinamika alaptanainak áttekintése (1889), Az állandó elektromos állapotról és állandó elektromos áramlásról szóló elméleti alaptanok elemeinek átnézete (1890), A folyékonyság és egyenletes rugalmasság alaptanainak áttekintése (1891), A termodinamika alaptanainak áttekintése (1891), Különös mechanika (1908), A mechanika alaptanai (1908, 1914), Az energia átalakulásai (1908, 1913), Az energia terjedése (1908, 1913), Erõtan (1908, 1914), Analitikus mechanika (1908, 1912, 1914), Vektortan (1914).

Farkas Gyula szükségét érezte annak, hogy gondolatait, olvasmányaival kapcsolatos élményeit szélesebb körben is megossza. Ezt tette már székesfehérvári tanársága idején, amikor az általa és két tanártársa által alapított Székesfehérvári Figyelõben a felnõtteknek tartott természettani elõadásainak vázlatos ismertetésére vagy a rövidlátás okainak bemutatására vállalkozott.

Kolozsvárra érkezése után e vonatkozásban kiváló lehetõséget jelentett számára a Fabinyi Rudolf által szerkesztett, Kolozsvárott megjelenõ (rövid életû) "Vegytani Lapok". "Az elmélkedések a modern kémia némely hipotézisei és theoriái körül" címû 1887-ben megjelent kétrészes munkája az elmélkedõ, a hipotézisek körében eredményesen válogató, a kategorikus kijelentéseket nem kedvelõ Farkas Gyulát mutatja be. Az õ idejében merésznek számító gondolatai közül hármat idézünk.

"Elhamarkodás volna azt állítani, hogy az energia minden mérhetõ nyilvánulási alakját ismerjük. Azonban, ha valóban vannak az ismeretesektõl különbözõ és mérhetõ alakjai, éppen azon elvszerû eljárás fog nyomukba vezetni, hogy minden változást az ismeretesekben keresünk; amely pillanatban ezek elégteleneknek bizonyulnak, egy új ismeretlen közelében éreznénk magunkat." Az idõ õt igazolta.

"Ne zárjuk ki annak a lehetõségét, hogy a vegyületlenül elõforduló, vagy általunk kiválasztott elemünk... olyan elemek elegyei, amelyek atomsúlyai és egyéb jellemzõi igen kis mértékben különböznek egymástól." Ma az elemek izotópjairól beszélünk.

"Az elemek nemcsak hogy vannak, hanem valamikor képzõdtek is, akár egy és ugyanazon folytonos anyag kondenzációja által, akár egy és ugyanazon halmazatos anyag atomjainak igen nagy energia árán történt összetevõdése által." Ma is, más szavakkal, de ugyanezt állítjuk.

Tankönyve 1872-ból

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos és Természettudományi Szakosztályának Értesítõjében 1888-ban jelent meg "A természet felfogásának újabb módjairól" címû ismertetése. Ebben a sokat vitatott "hõhalál" kérdésben H. Helmholtz véleményét osztotta. E kérdés tárgyalásában új színt hozott be azzal, hogy a mozgás rendezett és rendezetlen formáinak kölcsönös átalakulásáról beszélve jelzi az ismert aszimmetriát. Helmholtz véleményét osztva õ is állította: nincs kizárva annak a lehetõsége, hogy a szervetlen természetben elveszett rendezett mozgás a szervesben visszanyerhetõ. Farkas Gyula e kérdésben is jól tájékozódott. Ma már gyakran beszélünk rendteremtõ struktúraképzõdési és evolúciós folyamatokról mind a "szervetlen" mind a "szerves" természetben.

Ortvay Rudolftól tudjuk, hogy Farkas Gyula elmélyedõ természet volt. Nem volt barátja a sok beszédnek, kijelentéseit, felszólalásait a tömör szabatosság, mely csak a lényegre szorítkozott, magas színvonalra emelte. Nem volt túlságosan hozzáférhetõ, az embereket bizonyos távolban tartotta magától, de meg tudta becsülni az emberi értékeket. Nem kereste az olcsó dicsõséget és mivel nem kereste a népszerûséget, igen nagy tekintélyt tudott magának szerezni.

A következõkben jellemének néhány alapvonására utalunk.

Élt benne a színvonalas és eredményes munka igénye. Kiváló zenei érzéke ellenére ifjúkori zenei törekvéseirõl lemondott, mert látta, hogy nem tudja elérni azt a magas szintet, amelyet magától megkövetelt. Erõsödõ szembajára hivatkozva 1915-ben tanártársai kérése ellenére nyugalomba vonult. Arra hivatkozott, hogy nem képes az irodalmat oly mértékben követni, mint ezt egy hivatalát teljesítõ tanártól el lehet várni. De elhatározásában minden bizonnyal az is szerepet játszott, hogy úgy érezte, századunk másik nagy elméletével, a kvantumelmélettel betegsége miatt már nem tud megbarátkozni. Azt is tudta, hogy a korpuszkuláris elméleteket és kvantumelméletet kedvelõ Ortvay Rudolf gazdag útravalóval tért haza a zürichi Debye- és a müncheni Sommerfeld-iskolából. Így nyugodtan távozhatott.

Ha bírált, segíteni akart, és ezt kollégái nagyra értékelték. Nála a rang nem számított, mindenkit egyenlõ mértékkel mért. Példaként szolgáljanak Fröhlich Izidor sorai, melyekben azokra a megjegyzésekre válaszolt, melyeket Farkas Gyula tett "Kinematika" címû könyvével kapcsolatban. "Elõször is kellemesen érintett t. bíráló úrnak a nálunk nagyobbára dívó szokástól eltérõ amaz eljárása, hogy egyoldalú magasztalástól és elítéléstõl egyaránt távol, véleményének és meggyõzõdésének nyíltan adott kifejezést; köszönettel tartozom ezért neki, mert ez a haladásnak és tökéletesedésnek egyik igazi elõfeltétele, miként ezt Trefort is akadémiai megnyitóbeszédei egyikében találóan kifejezte, hogy t.i. minden magyar irodalmi terméket szeretettel, de gyengéinek elfogulatlan kritikájával kell fogadni."

A matematikai és természettudományi karnak hétszer volt dékánja, ötször prodékánja. Az 1907/8-as tanévben az egyetem rektora, az 1908/9-es tanévben prorektora volt. A tudományszervezõi munkában is jeleskedett. Az õ hívására kerültek a kolozsvári egyetemre kiváló matematikusok: Schlesinger Lajos, Fejér Lipót, Riesz Frigyes és Haar Alfréd.

A tudományos egyesületek a körükben végzett tevékenységét nagyra értékelték. Az Erdélyi Múzeum Egyesület a "legsúlyosabb és legtekintélyesebb" tagjai közé sorolta. A Mathematikai és Physikai Társulat 1924-ben a tiszteleti tag címmel tüntette ki. Tagja volt a palermói "Circolo Matematico"-nak.

Kár, hogy egyszemélyes tanszékén tanársegédet nem alkalmazhatott. De tanítványának tekinthette kolozsvári utódát, Ortvay Rudolfot, akit õ és Tangl Károly indított el tudományos és tanári pályáján. Kacsóh Pongrác nála doktorált. "Az egyenlõségi és egyenlõtlenségi elv viszonya a mechanikában" címû doktori értekezését 1896-ban védte meg.

Eredményeinek továbbfejlesztésére elsõként Haar Alfréd vállalkozott. Fényes Imre termodinamikai és Vescan Teofil relativitáselméleti munkáiban is felfedezhetõ Farkas Gyula hatása.

Emlékét õrzi a magyarországi Bolyai Társulat 1973-ban alapított Farkas GyuIa-díja. A kolozsvári egyetem, amelynek legszebb éveit ajándékozta, még adós az elismerésével.

Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok