(1868. január 7.)
Pest 7/1.
Kedves fiam !
Köszönöm újév
napjára írt leveledet és szíves kívánataidat.
Ha még nem tetted, kérlek, írj anyádnak.
A kedves öszveszedte minden aranyait s hozzá még
pár napoleonomat is, s miután a postavevényt
nem találja, most fél, hogy küldeménye
elveszett. - Mit a múlt évrõl írsz,
igaz. Nem volt rossz év egyikünkre nézve sem,
mert elértük, mit te kívántál,
s mi után én fáradtam; a különbség
az, hogy Te azt, miért külföldi egyetemre menni
kívántál, elérheted, mert csak magadtól
függ, míg én, ki az alkotmányosságot
csak azért óhajtám, hogy nemzetünk haladásának
eszköze legyen, talán nem fogom teljesülve látni
reményeimet. Nekem ehhez saját iparkodásomon
kívül még egy egész nemzet közremûködése
volna szükséges, s ehhez eddig nem sok kilátás
van. Európa népei hosszú s kellemetlen nevelésen
mentek keresztül. Az abszolutizmus volt iskolamesterük,
s az néha erõsen használta feruláját,
s többnyire igen is nagy tanpénzt fizettetett magának.
De végre is, rosszul, lassan, nagy költséggel,
õk tanultak valamit, s legalább odáig jutottak,
hogy miután a mester kezeibõl kikerültek, azon
bélátáshoz jutottak, hogy még sok
van, mit tanulniok kell, s hogy tanulniok szükséges.
Mi nem mentünk keresztül ily nevelésen. - Sem
valóságos alkotmánnyal, sem igazi abszolutizmussal
nem bírván, egész múltunk politikai
küzdelmek, vagy helyesebben mondva cívódások
között folyt el, s most, midõn végre szabadon
rendelkezhetnénk, nem vagyunk elõkészítve
reá. - Pótolhatjuk-e azt, amit elmulasztottunk,
meg fogjuk-e oldhatni feladásunkat - a jövõnek
titka; - de annyi bizonyos, hogy nehéz munkára vállalkoztunk.
Néha csaknem kétségbeesem. Vannak pillanatok,
mikor körülbelül úgy érzem magamat,
mint ki egy nagy követ lát maga elõtt, melyet
fel kellene emelnie, s melyhez tudva, hogy saját ereje
nem elégséges, mégsem talál senkit,
ki õt segíteni akarná. - Ég áldjon
meg. Ha idõd engedi, írjál mentül többször,
s ha nem válaszolok, tulajdonítsd a sok telegramnak,
mely, mióta Andrássy Bécsben van, üldöz;
most is négy fekszik asztalomon. Anyád s a lyányok
csókolnak.
Szeretõ apád
Eötvös
Vissza az "Eötvös Loránd és Eötvös József levelezése" c. lapra