(1869. február 2.)
Pest 2/2 869.
Kedves fiam!
Ma vettem múlt hó 30-án írt leveledet, s azonnal válaszolok reá, mert kétségen kívül tudni kívánod nézeteimet azon fontos ügyre nézve, melyrõl írsz; s mert nem akarok késni egy napig sem, hogy örömömet fejezzem ki a higgadt, férfias mód felett, mellyel jövõdrõl szólsz.
Jól tudod, hogy jövõtök meghatározásánál csak saját boldogságtokra gondolok, s így meg lehetsz gyõzõdve, hogy nem foglak soha visszatartóztatni azon pályától, melyen boldogságodat feltalálni reményled, fõképp midõn azt hiszem, hogy jól választottál, s legalább azon eszméket, melyek e pályára vezetnek, egész kiterjedésekben osztom.
Én is úgy vagyok meggyõzõdve, hogy az egyénnek kötelessége az emberiség boldogításáért tõle kitelhetõleg mûködni, én is hiszem, hogy midõn egy bizonyos körben - melyet hazánknak nevezünk - embertársaink anyagi és szellemi kifejlõdésén dolgozunk, tulajdonképp az egész emberi nem haladásáriak munkásai vagyunk, és éppúgy osztom nézetedet abban is, hogy nem annyira hazánk anyagi, mint nemzetünk szellemi mívelése azon feladat, melyet választanunk kell. Örömmel foglak tehát látni azon pályán, melyet magadnak választottál, s el fogok követni mindent, hogy azon mennél több sikerrel haladhassál. - Ne gondold, hogy kívánataidnak engedve valamely kedves reményrõl mondok le. - Mért tagadjam? Ha volt egy forró vágya szívemnek, valami, mit az isteni gondviseléstõl kértem, az az volt, hogy fiam kitûnõ ember, hogy a hazának hasznos és tisztelt polgárja legyen. Nincs ember nagyravágyás vagy szerényebb névvel nevezve, hiúság nélkül, és azon mértekben, melyben magunk fényes terveinkkel felhagyunk, követelõbbek leszünk gyermekeinkre nézve, s még igen kicsi gyermek voltál, mikor benned már nagy embert akartam látni. - Ezen vágy megmaradt s valószínûleg meg fog maradni életem végéig. - De mily úton jutsz fel a magasságra, hol látni szeretnélek, mily pályán s minõ küzdelmek után nyered el koszorúdat, az nekem közömbös; sõt ha választanom kellene, éppen a tudomány mezején szeretném látni diadalaidat, nemcsak mert az talán az egyetlen küzdõtér, melyen tisztán mehetünk keresztül; de mert tevékenységünk sehol nem hat oly tág körben, mert fáradságunk sehol nem gyümölcsözõbb. - Ha a politikát nem ûzném mint tudományt s országunk kormányát nem tekinteném egy nagy praktikumnak, melyben elveim helyességét gyakorlatilag megpróbálom s naponta a legérdekesebb kísérleteket teszem és a legváratlanabb tapasztalásokat gyûjtöm, elundorodtam volna már régen hivatalomtól - mely végre csak annyiban ér valamit, mennyiben a tudomány által felállított eszmék alkalmazására tért nyújt, vagy ezen eszmék terjesztésére eszközül szolgál.
- De miért írjak e tárgyról többet; bõven szólhatunk, ha majd márciusban körünkben látlak, s akkor majd értesíteni fogsz a szakról is, melyet magadnak választottál; mert ha már e pályára szántad magadat, szükség, hogy az iránt magaddal tisztában légy. - Annyira haladtak tudományaink, hogy az általánosság lehetetlenné vált. E század második felének nem lesz Humboldtja, s habár az, ki egy bizonyos tudományban magasabb cél után törekszik, nem nélkülözheti a szomszéd tudományok ismeretét, szükséges, hogy a fõcélt soha se veszítse szeme elõtt, s azt, minek segédére szüksége van, soha ne tekintse másnak, mint segédeszköznek, mert ha valahol, úgy éppen a tudományok körében mindén sikernek fõ feltételei: az hogy akarni tudjunk, erõsen és állhatatosan. Az ész maga a jellemnek kellõ szilárdsága nélkül még senkit nagy tudóssá nem tett, s ha valamitõl féltelek (mert hisz õszintéknek kell lennünk egymás iránt), ha valamitõl féltelek, az nem az, hogy a nagyvilág vagy a politika csábít el ösvényedrõl, hanem az általános tudásvágyad, mely egy tudománynak határairól a másikra vezet, s nem engedi, hogy egyben annyira haladj, mint erõd bírná. S ezenkívül, féltelek még egytõl, és ez azon veszély, mely éppen azokat fenyegeti leginkább, kik a tudományt magáért a tudományért mívelik, - hogy végre oly célokat tûznek ki magoknak, melyek elérhetetlenek. Azon tudományok körében, melyekkel foglalkozol, e veszély csekélyebb. A Hegelek ritkábbak a természettudományi fakultásban, de van a matematikának egy neme, mely transzcendentalizmusa és gyakorlati hasznára nézve a metafizikával vetekedik, és alig vezet más eredményekhez, mint a középkor skolasztikája, mely a maga idejében szinte a tudomány magaslatának tekintetett, s melynek maradványai most egyes skolasztikusok roppant elmetehetségérõl tanúskodva, bennünk csak sajnálatot gerjesztenek, hogy ily magas elmék ily meddõ téren fecsérlették el tehetségeiket. - Minden tisztelet mellett, mellyel irántam viseltetel, talán türelmetlenül olvasod e sorokat, s azt gondolod caecus de colore, de 20 éves korunktól 55-ig sokat tapasztalunk a tudományos pályán is, én keresztülmentem ezen tapasztaláson is - és tudom, hogy ezen veszély, melyrõl szólok, hozzád hasonló egyéniségeknél sokkal nagyobb német egyetemeken, mint a burschenschaftok kneipolása. De elég mára. Egész nap dolgoztam, és ágyamba sietek. Anyád s nõvéreid csókolnak. Nem szükség mondanom, mennyire vágyom a pillanat után, midõn ismét karjaim közé szoríthatlak.
Márciusban Ilona is itt lesz, s akkor kedves
csoportomat ismét együtt látom.
Szeretõ apád
Eötvös
Pulszky köszöntet, ma vett búcsút
egy idõre. Holnap Bécsbe megy, hogy egy évre
önkéntesnek beálljon. Késõbb
õ is mint docens akar fellépni.
Vissza az "Eötvös Loránd és Eötvös József levelezése" c. lapra