Száz évvel ezelõtt, 1895. december 13-án hunyt el Jedlik Ányos. Egyidõs volt a XIX. századdal: 1800-ban született, s csaknem végig is élte a századot.

Ugyanabban az évben született, mint két költõnk: Czuczor Gergely és Vörösmarty Mihály. Czuczor Jedlik unokatestvére volt, együtt jártak a pozsonyi bencés gimnáziumba, melynek 6. osztályából együtt jelentkeztek novíciusnak a Szt. Benedek rendbe. Ekkor kapták a Gergely és Ányos rendi neveket, születésükkor mindkettõjüket Istvánnak keresztelték.

Vörösmarty és Czuczor 30-31 évesen lettek tagjai az Akadémiának, Jedlik csak 58 évesen. Vörösmarty akkor már nem is élt.

Egy különleges választás

Jedlik akadémikussá választásának különlegessége, hogy õ azonnal "rendes tag" lett az Akadémián. (Fizikussal ez azóta is csak egyszer fordult elõ: 1950-ben a külföldrõl érkezett Jánossy Lajos lett rendes tag anélkül, hogy elõtte levelezõ tag lett volna.) Jedlik valószínûleg Toldy Ferenc közbenjárására kapta meg azonnal a rendes tagi címet.

Toldy 1835 óta volt az Akadémia titoknoka, titkára, fõtitkára - csak az elnevezés változott az évek folyamán - s még az elsõ években ajánlotta a Természettudományi Osztályba a Jedliknél hét évvel fiatalabb Tarczy Lajost Pápáról, az ottani református fõiskola természettan tanszékérõl. "Egyetlen physica tanítója a hazában, ki tudományát magyarul dolgozta ki" - érvelt Toldy Tarczy mellett annak idején. Jedlik abban az idõben még Pozsonyban tanította latinul a fizikát.

A negyvenes években, amikor már a pesti egyetemen, 1844-tõl kezdve pedig magyarul is tanított Jedlik, akkor meg a Tudományos Akadémia, a Magyar Tudós Társaság élt át nehéz éveket. Konkurens, új társaságok alakultak a reál érdeklõdésûek számára (Természettudományi Társulat, Országos Iparegylet, Orvosok és Természetvizsgálók) és az anyagi nehézségekkel küzdõ Akadémia tevékenységében - Széchenyi eredeti és újra megerõsített szándéka szerint is - a magyar nyelv mûvelése került ismét elõtérbe, egészen 1849-ig.

A szabadságharc bukása után az Akadémia nem tartott nagygyûlést 1858-ig. Toldy Ferenc viszont dolgozott: a Kufsteinbõl hazatért Czuczort bevonta az Akadémiai Nagyszótár - a magyar nyelv nagyszótára - munkálataiba, Jedliket s más, nem akadémikus szakértõket pedig a "Német-magyar tudományos mûszótár" összeállításába. A minisztérium által kijelölt Bizottmány vezetõjeként Toldynak alkalma volt megismerni Jedlik szakmai felkészültségét és a magyar nyelv iránti elkötelezettségét. Itt tudhatta meg, hogy Jedlik megírta és 1850-ben saját költségén kiadta az elsõ magyar egyetemi fizikatankönyvet "Súlyos testek természettana" címmel.

Jedlik az ötvenes években többek között új galvánelemek elõállításán dolgozott. Vállalkozásba fogott az új elemek gyártására. A legnagyobb tételt a bécsi egyetem fizikai intézete rendelte meg, itt Ettingshausen és Baumgartner voltak vezetõ professzorok, jól ismerte õket. Párizsban sikerrel árusították Jedlik optikai rácsait. Toldy Ferenc valószínûleg úgy érezte, hogy van mit (jóvá) tennie Jedlik hazai tudományos elismertetése terén.

1858-ra elkészült és Heckenast kiadásában megjelent a német-magyar mûszótár. Kilenc év után, az év decemberében összeült az Akadémia nagygyûlése, ekkor választották Jedliket az Akadémia rendes tagjává. A szótárkészítõ Bizottmányban a matematikai szakszavak gondozója, Schirkhuber Móric piarista gimnáziumi tanár az Akadémia levelezõ tagja lett.

Tiszteleti tagokat is választott az Akadémia. A külföldi természettudósokat lehet, hogy Than Károly és Jedlik Ányos javasolták. Nincs ugyan írásos nyoma, csupán a megválasztottak személye utal erre: Angliából Faraday, Németországból Bunsen, Ausztriából Ettingshausen és Baumgartner lettek tiszteleti tagok.

Külön kitüntetésként még ugyanebben az évben, 1858-ban megkapta Jedlik az Akadémia nagyjutalmát: a "Súlyos testek természettana" c. egyetemi tankönyvéért.

Az új akadémikus becsületesen igyekezett meghálálni a bizalmat, és már a következõ évben megtartotta székfoglalóját. Ebben egy olyan mérési eljárást ismertetett, mellyel az idõ függvényében lehetett vizsgálni a telep által leadott teljesítményt, egészen a telep kimerüléséig. "A villanytelep egész mûködésének meghatározása" volt Jedlik elõadásának címe. Talán nem volt olyan kedvezõ visszhangja, amint azt szerette volna, talán más oka volt, tény, hogy csaknem négy év telt el addig, mire újra felolvasást tartott az Akadémián. Ez az új elõadás azonban megérdemli, hogy kissé részletesebben foglalkozzunk vele.

A tudomány poétája

1861. augusztus 5-én délelõtt 11-kor Kõbányán megmozdult a föld. Nagy robajjal beszakadt egy kiterjedt pincerendszer, körülbelül fél holdnyi területen. Az összesûrített levegõ a pincerendszer megmaradt folyosóin tört utat magának. Vasajtókat tokostul tépett ki, gerendákat ragadott magával, két munkást halálra zúzott. Mások viszont a pincében sértetlenek maradtak. A sok részletében misztikus tragédia kivizsgálására Dessewffy Emil, az Akadémia közgazdász-politikus elnöke felkérte a titkárt, Toldy Ferencet, hogy hozzon létre egy bizottságot. Ennek lett fizikus tagja Jedlik Ányos. A munkába késõbb bevonták Szabó József geológust, a kõzettan nemzetközi tekintélyû szakértõjét, aki ugyancsak 1858-ban lett levelezõ tag az Akadémián. Jedlik alapos helyszíni szemle és sok mérési adat felvétele után modellezte a folyamatot, számításokat végzett a légáram sebességének és a fellépõ erõhatásoknak a meghatározására, végül javaslatot tett a további beomlások megelõzésére. Mai szemmel olvasva Jedlik tanulmányát, két dolog tûnik fel. Az egyik a latinos szerkesztésû, körmondatokban fogalmazott, de mégis színes és képszerû leírás. A másik az akkori mértékegységek kusza összevisszasága, ami szinte lehetetlenné teszi a mai olvasó számára a számítások követését. Ilyenkor érti csak meg az ember igazán, miért volt olyan nagy tett a méterrendszer bevezetése az 1870-es párizsi nemzetközi konferencián.

Jedlik stílusának illusztrálására a helyszíni szemle tapasztalatainak leírásából idézünk:

"...E szerint a lesûlyedt szõlõ területe tesz 27158 négyszöglábot, vagyis 754 négyszög ölet. Figyelemre méltó, hogy ezen körülbelül félholdnyi területen, kivevén azt, hogy közepe táján valamicskével emelkedettebb vala, mint az üreg partjai mellett, a legkisebb rongálási jel sem vala észrevehetõ; lesûlyedt az egy szilárd lap gyanánt, a nélkül, hogy rajta némi repedezés, szõlõtõkéinek soraiban legkisebb rendetlenség, és a tenyésztésben valamely észlelhetõ hátramaradás hozatott volna létre; a szõlõ-fürtök oly élénken kékelegtek a lesûlyedt venyigéken, mint a semmi viszontagságot nem szenvedetteken. Az ekkép lesûlyedt köridomú területnek szélén négy, egymástól körnegyednyire távol esõ és az I. ábrában m, n, o, p betûkkel jelelt kis nyílás vala látható, melyeken a beszakadt pinczék üregébe lehetett betekinteni..."

Borzongató látvány lehetett az 57 méter átmérõjû köralakú földdarab, 7 méterrel lesüllyedve a "talajszint" alá. Jedliknek mégis volt szeme-szíve ahhoz, hogy lenn az "élénken kékelegõ" szõlõfürtöket is észrevegye. Az elfogulatlan, sodrából kihozhatatlan tudományos megfigyelõnek is lehet érzéke a széphez. Érdekes az is, ahogy Jedlik a beomlás okozta pusztítást lefesti. Csak az utolsó mondatokat idézzük:

"...Mily borzasztó erejû vala az elõszámlált rombolásokat okozta légroham, végre még abból is kitûnik, hogy I pinczének homlok és keresztfalát bedöntvén, azon V vas ajtót is, mely ezen pinczét a hajlék (a telek tulajdonosának a pincerendszer másik végén épített háza) konyhájától választá el, sarkaiból kiszakította. S szobának ablakait és redõzeteit rámástul az udvarra lökte, az egész hajléknak vakolatos padlását a födéllel együtt valamennyire felemelte, miként ez a falak és a fölep által képzett szögletben hátramaradt repedésbõl kivehetõ vala. A többi közt igen meglepõnek látszott azon körülmény, hogy egy a konyhába helyezett asztalnak vörös színû terítõjét a légroham magával a konyhaajtón kiragadván, azt ikl görbe úton az udvar magas partjának lejtõjén közel 4 ölnyi magasságban létezõ akáczfára tekerintette..."

Valóban képszerû leírás a robbanás okozta zûrzavarról.

Ami a mértékegységek zûrzavarát illeti, elegendõ egy rövid definíciót idézni, elrettentésül.

"B-nek számértékeül a beomlott pinczékkel körül-belül egyenlõ magasságon létezõ budai reáliskola épületében észlelt légsúlymérõn akkoron mutatkozott, és a szabványos hévmérsékre áttett 335,17 párisi vonalnyi = 334,39 bécsi vonalnyi = 2,3915 bécsi lábnyi higanyoszlop magassága vétetik."

Végül a több mint 20 oldalas tanulmány utolsó mondatát idézzük, amelyben a humanista tudós szólal meg. Jedlik, miután leírta, hogy milyen intézkedéseket kell tenni a további pincebeomlások elkerüléséhez, az intézkedések szükségességét azzal húzza alá, hogy felhívja a figyelmet a pincében élõ emberekre:

"A kõbányai pinczék és földalatti lakhelyek ilyféle revizióját méltán igényli azon felebaráti részvét, melylyel az ottani üregekben dolgozó, lakó, s több százra menõ szegény sorsu embertársaink iránt tartozunk; kikrõl elszomorodva mondhatni, hogy számukra nincs egyebütt hely; kiknek, a lelket és testet egyenlõen üdítõ napvilágot nagyrészben nélkülözve, akár a mindennapi kenyerük megkeresése, akár a napi fáradságaik kipihenése, vagy gyöngélkedéseik kiheverése végett, csak azon dohos párákkal telt földalatti lakhelyeikben tartózkodniok, szóval élniök s halniok kell."

Az akadémikus Jedlikrõl mondta az Akadémia elnöke, Eötvös Loránd:

"Tudományában inkább poéta volt, mint a számítás embere." Úgy látszik nemcsak tudományában, hanem ihletett írásaiban is.

"Senki nem tudja jobban, mint én, hogy bár verset nem firkálsz, költõ vagy." - írta Németországban tanuló egyetemista fiának Eötvös József.

Igen, Jedlik Ányos és Eötvös Loránd is poéták voltak: mély humanizmusuk, embertársaik iránt érzett elkötelezettségük volt belülrõl fakadó poétaságuk, mely tudományos munkáikon is átragyogott.

Vajon ki volt a nagyobb poéta, aki írta (Eötvös) vagy akirõl írták (Jedlik) az alábbi sorokat?:
"A forgó mágnesrudat, a rezgõ fémrugót, a higany felületén végigsikamló hullámokat, a lepke szárnyainak csillogásával vetekedõ karcolt üvegrácsot, a hatalmas elektromos szikrát órákon, napokon, évtizedeken át gyönyörködve figyelte meg."

Amikor Jedlik Ányos meghalt, a gyõri bencés gimnázium igazgatója így emlékezett vissza rá:

"Tehetségei határozottan a kutatásra jelölték ki õt. Éles szeme észrevette a külvilág minden érdekes, feltûnõ jelenségét, s nem nyugodott, míg valamikép megfejtését ki nem eszelte. Még legutóbb is a napsugártörés egy sajátos jelenségét vette észre, ami másnak fel sem tünt, és sokat tûnõdött megfejtésén..."

A kutatásra predesztinált Jedlik akadémikus, tudományának poétája, mégsem tartott több, a fentiekhez hasonló kutatási beszámolót az Akadémián. Akárcsak Faraday, aki a Royal Society tagjaként is szívesebben tartott elõadást a Royal Institutionban a mûvelt nagyközönség számára, Jedlik Ányos is az 1863-tól újra vándorgyûlésezõ Orvosok és Természetvizsgálók elé vitte kísérletekkel gazdagon illusztrált elõadásait. Miért? Eötvösnek van rá magyarázata:

"...Elriasztották õt a matematikai formulák, melyek a jelenkor fizikájában mindinkább tért foglalván, az Akadémia fekete tábláján is megjelentek. E formulák nyelvét õ nem tudta már megtanulni, és félt, hogy azok, akiket õ meg nem ért, õt sem fogják megérteni. Így, bár az Akadémia megadta neki a tiszteletnek minden jelét, melyet tagjának adhat, s õ is, üléseinken részt vevén, az Akadémia iránt mindvégig érdeklõdést tanusított, mégsem fejlõdhetett ki közte és e tudományos terület között olyan bizalmas viszony, mely a kölcsönös támogatás által a tudományra nézve gyümölcsözõvé válhatott volna."

Alkotások és ítéletek

Talán ez az oka, hogy Jedlik tudományos tevékenységének akadémiai megítélése a halála óta eltelt száz év alatt többször is módosult. Az alaphangot Eötvös Loránd adta meg 1897-es elnöki megnyitójában, melybõl fent is idéztünk:

"A magyar történet- és nyelvtudomány, a jogi és államtudományok, melyek a nemzeti élethez közelebbi vonatkozásban állanak, nálunk is már régebben nyertek polgárjogot, de a természettudomány, legalább még e század elsõ felében, alig bírt mûvelõdésünk talajában gyökeret verni, s a kevesen, kik mégis mûvelték, távol a külföld éltetõ tudományos légkörétõl, segítség nélkül környezõik részérõl, valóban az úttörõk nehéz munkáját végezték. Jedlik is így magára hagyatva járt öncsinálta útján, és mégis nemegyszer azon nagy fölfedezések nyomán haladt, melyek e századnak dicsõségét teszik. Õ sokat keresett és sokat talált, de mert maga nem hírdette, honfitársai nem vették észre, a külföld nem látta az õ találmányait, azért a világ tudományos irodalmában a neve alig fordul elõ a XIX-ik század fölfedezõinek sorában.

Amit nem tehetett meg a világ, mert nem tudott róla, tegyük azt meg legalább mi. Írjuk oda az õ nevét az õ alkotásaihoz."

A Pannonhalmi Fõapátsági Könyvtár Kézirattárában "Kísérletek a messzebeszélõvel" címen, BK. 184/V. C. 27. szám alatt õrzik azt a négy lapból álló Jedlik-kéziratot, melynek elsõ két oldalát mutatjuk be. A kéziratban Jedlik a "telephon" hallgató mûködésének javítására javasol számos kísérletet.

Eötvös ezután Jedlik felfedezései és találmányai közül a következõket emelte ki: a sûrítõk sorozatának láncolatos kisütése, az elektromágneses motor és az elektromos dinamógép, ezen belül a dinamó elv. Megemlítette optikai rácsait és rácsosztó gépét, akusztikai rezgésösszetevõjét és a végére hagyva, "mint e többitõl különállót, Jedliknek idõben elsõ dolgozatát a mesterséges savanyúvizek készítésérõl." Láthatóan kevéssé értékelte Eötvös Jedlik kémiai kísérleteit, a galvánelemek megjavítására tett sok-sok próbálkozásáról szót se ejtett.

1902-ben jelent meg az Akadémia akkor elhunyt fõkönyvtárosának, Heller Ágostnak "A fizika története a XIX. században" c. könyve. Ebben Ohm és Faraday által közrefogva, tíz oldalon tárgyalta Jedlik mûködését. "Van Jedliknek két olyan szerkezete, mely magában véve elegendõ, hogy nevének a physika történetében maradandó emléket biztosítson. Az elsõ az elektromagneticus rotatiók fölfedezése, a második pedig a dynamogép elve..." írta Heller Ágost.

1910-ben Zemplén Gyõzõ, aki 29 éves korában lett az Akadémia levelezõ tagja "Az elektromosság és gyakorlati alkalmazása" c. könyvében ugyancsak a motorok és a dinamó kapcsán írta oda Jedlik nevét az õ alkotásaihoz.

Heller Ágost és Zemplén Gyõzõ számára Eötvös értékelése irányadó és vitathatatlan volt. Eötvös halála után azonban már nem volt, aki akadémikusi tekintélyével vigyázza Jedlik tudományos hírét. A háború amúgy sem kedvez az értékeknek, a jelen értékeknek sem, hát még a múltbelieknek - Jedlikrõl az Akadémia kezdett megfeledkezni.

1925-ben ünnepelte a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának centenáriumát. Jó alkalom lett volna ez Jedlik emlékének felelevenítésére is. Pogány Béla levelezõ tag 1926. február 15-én olvasta fel "A Magyar Tudományos Akadémia hatása a fizikai tudományok fejlõdésére az utolsó száz év alatt" c. jelentését.

"Egy rövid elõadás keretében a dolgok természete szerint nem nyujthatok sem kimerítõ bibliografiát, sem kimerítõ méltatást. A tudósoknak inkább didaktikai jellegû munkásságától eltekintve, csakis kutató munkásságukra, annak fõ dokumentumaira akarok szorítkozni, és inkább jelezni az összefüggéseket az azonos külföldi törekvésekkel.

Országunk nyelvi elszigeteltségében és eddigi fõleg agrarius jellegében rejlik, hogy a természettudományi és speciálisan a fizikai kutatás aránylag késõn és bátortalanul veszi kezdetét.

Az elsõ, akit említhetünk, az 1800-ban született Jedlik Ányos. Kétségkívül invenciózus fejû ember. De munkássága magánhordja az elszigetelten dolgozó autodidakta és magántudós törekvéseinek bélyegét. A problémák, melyekkel kísérletileg foglalkozott, elõtte egyenlõen érdekeseknek tûntek; és közöttük tudományos értékbeli különbséget nem vesz észre. Tetszetõs, gyönyörködtetõ, de lényegtelen kísérletek mellett megszerkeszti az elsõ dinamoelektromos áramfejlesztõ gépet, de nem tulajdonít neki nagyobb jelentõséget. Néhány évvel késõbb Werner von Siemens ugyanezzel megveti az elektrotechnika alapját."

A tizenkét oldalas áttekintésbõl ez a néhány sor jut Jedlikre, ebben is több a kritika mint a dicséret. Fröhlich Izidor, "jelenleg a III. osztálynak éremdús titkára" kap egy egész oldalt, amit azzal hálál meg, hogy Pogány Béláról is "beiktat" egy fél oldalas dicséretet. Alig két év múlva Pogány Béla a Természettudományi Közlönyben publikál egy tanulmányt Jedlik Ányos emlékezetére az alábbi címmel: "A százesztendõs elektromotor." Két évvel ezelõtt ezt még csak meg sem említette Jedlik találmányai között.

Mi történt közben? 1927-ben Volta halálának volt centenáriuma és a centenáriumi ünnepségekre egy nyugdíjas mérnök, a Posta Kísérleti Intézet volt igazgatója elkérte Pannonhalmáról Jedlik "villamdelejes forgonyát" (elektromágneses motorját) és bemutatta a konferencián. A külhoni elismerés megtette hatását. A Magyar Elektrotechnikai Egyesület 1928 május 3-án Jedlik emlékünnepet tartott, melyen Verebély László adott korrekt szakmai értékelést Jedlik motorjáról és dinamójáról. Ekkoriban lett Jedlik - Zelovich Kornél megfogalmazásában - az elektrotechnika magyar úttörõje.

Jedlik egész munkásságának hozzáértõ bemutatására két bencés szerzetes vállalkozott. Holenda Barnabás pannonhalmi fizikatanár különbözõ folyóiratokban közölt tanulmányait Ferenczy Viktor gyõri fizikatanár tanulmányai követték. Utóbbi dolgozta fel a legnagyobb részletességgel Jedlik hagyatékát. A Czuczor Gergely Katholikus Gimnázium évkönyveiben 1936 és 1939 között megjelent vaskos tanulmányokat késõbb könyvalakban is kiadták. Ma már nagyon kevés helyen találhatók meg, jó lenne újra kiadni, vagy CD-ROM-on hozzáférhetõvé tenni õket.

Ne szépítsük a dolgot: a Magyar Tudományos Akadémiának nem sok köze volt Jedlik "feltámadásához", az akadémikus Jedlik emlékét is csak a Szt. Benedek rend tartotta életben. Õk javasolták. hogy az 1945-ben megnyitott csepeli bencés gimnázium Jedlik Ányos nevét vegye fel.

"Az igazak örökké élnek"

Az elmúlt ötven évben elsõsorban technika-történeti vonatkozásban emlékeztek meg Jedlik munkásságáról, legtöbbször az ismeretterjesztõ és az ifjúsági irodalomban, (Vajda Pál, Horváth Árpád). Az egyetlen nagyobb szabású értékelés Holenda Barnabás tollából került be a "Mûszaki Nagyjaink" c. könyvbe, 1967-ben. Ez az az idõszak, amikor a Dictionary of Scientific Biography készült C. Gillispie szerkesztésében az Egyesült Államokban. Jáki Szaniszló említi meg az 1993-ban megalakult Jedlik Ányos Társaságot bemutató kis füzet elõszavában, hogy ebbõl a 16 kötetes óriási életrajzi lexikonból hiányzik Jedlik Ányos neve. Pedig "ezt a nagy munkát úgy szerkesztették meg Amerikában, hogy minden ország tudományos akadémiáját bevonták abba, tájékoztatást kérvén az egyes országoktól azok jelentõs múltbeli tudósgárdáját illetõen. Érdemes lenne megtalálni, hogy miféle válaszlevél ment akkor erre a megkeresésre Budapestrõl New Yorkba..."

1975-ben volt a Magyar Tudományos Akadémia 150 éves. Az évfordulóra kiadott nagy lélegzetû tanulmánykötetben Jedlik Ányosról az Akadémia 1849 és 1867 közötti mûködését tárgyaló részben, a Mûszaki és agrártudományok c. fejezetben olvashatunk 25-30 sort. A szakmai pontatlanságoktól sem mentes szöveg végsõ konklúziója:

"Mi sem jellemzõbb az abszolutizmus korának mûszaki stagnálására, mint Jedlik találmányainak szomorú sorsa, ipari megvalósításuk sorozatos meghiúsulása, s a feltaláló elkedvetlenedése."

Ami az elkedvetlenedést illeti: Jedliket nem az abszolutizmus kora, hanem az emberi hanyagság és nemtörõdömség kedvetlenítette el, amikor összetörték a párizsi kiállításra kiküldött elemeit. Amúgy a fenti idõszakban (1849 és 1867 között) dolgozott a mûnyelvi bizottmányban, kapott 200 arany akadémiai jutalmat az elsõ magyar nyelvû egyetemi fizikatankönyvért, elõadott az elektromágneses forgásokról a német természetbúvárok számára Bécsben, és egy évig rektora volt a tudományegyetemnek. Ezekrõl már nincs szó az ünnepi kiadványban. Mint ahogy nem szerepel a neve az 1849 elõtti és az 1867 utáni idõszakokban sem.

Pedig 1873-ban Jedlik az Akadémia tiszteletbeli tagja lett, s hogy tudományos érdeklõdése mennyire eleven, alkotókészsége mennyire friss volt még akkor is, arra álljon itt a következõ két példa:

1. "Az 1872/73 tanév utáni szünnapok alatt tett kutatásaim eredményei" címmel több oldalas emlékeztetõt készített magának arról, hogy mivel foglalkozott nyáron. Ebben a 13. pontban szerepel egy újabb egysarki villamindító készülék terve.

Toldy Ferenc hivatalosan értesíti Jedlik Ányost arról, hogy "Súlyos testek természettana" c. munkájával elnyerte az Akadémia 200 arany értékû nagy jutalmát. (Pannonhalmi Fõapátsági Könyvtár Kézirattára BK. 184/I. 1. 5.)

2. Bell 1876-ban találta fel a telefont. Jedlik hagyatékában van egy négyoldalas kézirat, melyben a telefonhallgató mûködésének javítására tett javaslatokat. Kérdéseket tett fel és kísérleteket javasolt - izgatta a téma azért is, mert nagyon romlott a hallása. "Nem lesz-e a hang jobban hallható, ha a hangzönge magasságának megfelelõ rezonátor által vezettetik a hallószervbe?" "Miképp módosíttattnék ez eredmény, ha az állandó delej helyett villanydelej volna alkalmazva?" "Minõ eredmény nyeretnék, ha a vaslemez helyett egyenletes vastagságú kifeszített hártya használtatnék, melynek közepére kis köralakú vaslemez volna ragasztva?" "A kéznél levõ vastagabb vaslemezbõl vágassék éppen akkora körény, mint a készülékben van, és az ezen vastagabb lemez által pótoltassék avégett, hogy a magasabb hangokat nem fogja-e jobban közleni, mint a vékonyabb."

Jedliket - ha nem is mint akadémikust, de mint feltalálót, fizikust - ismerik az emberek. Neve sok fizikakönyvben szerepel Magyarországon. Eötvössel közös szobra van Szegeden a Dóm téren, önálló szobra van Budapesten a Városligetben és Szimõn, mai nevén Zemne-n, 1993 óta. Állandó Jedlik-kiállítás van Gyõrben a Czuczor Gergely gimnáziumban és Budapesten az Elektrotechnikai Múzeumban. Utcák és alapítványok, iskolák és tanulmányi versenyek viselik a nevét. Szimõn, a katolikus templom elõtt felállított szobrának talpazatára rávésték:

"Az igazak örökké élnek"

Állítólag ez volt kedvenc mondása a magyar tudomány egyik úttörõjének. Emlékezzünk rá a magyar tudományba vetett hittel és szeretettel!

Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok