Május mindig a számvetés hónapja a Magyar Tudományos Akadémián. Az akadémikusok összeülnek, közösen meghallgatják az elnöki beszédet, azután osztályüléseken folytatják a munkát.

100 évvel ezelõtt az 50. születésnapjához közeledõ Eötvös Loránd már tizedik évét töltötte az Akadémia elnöki székében. Fiatalon, 41 évesen választották elnökké, az elõzõ évben elhunyt Trefort Ágoston helyére. 1898 májusában harmadszor választották meg, újabb három évre. Ahogy ekkor Eötvös Loránd elnöki beszédében összefoglalta az eltelt akadémiai év legfontosabb eseményeit, bátran kiállt a tudomány megváltozott jellege mellett.

"Ebben az évben hunyta le szemét örök álomra a mi Brassai Sámuelünk, és ebben az évben készült el Pallas nagy lexikona. Meghalt a legnagyobb magyar polihisztor, aki több tudományt és több félét gyüjtött össze hatalmas agyában, mint bárki tudósaink közül, és megszületett az a könyv, mely legalább a sokféleséget tekintve, ismeretekben még nála is gazdagabbá teszi a nemzetnek minden fiát, ki az iskolában értelmesen olvasni megtanult. Ez a sokoldalúság ezért nem is kecsegtetheti ma már a tudós ambícióját, kielégítést ennek csak a szakszerû kutatás és az ezzel járó elmélyedés adhat."

Érdemes Eötvös ércesen csengõ mondatait újra elolvasni. Madách-i tömörségû megállapításai mindig mélyen átgondolt mondanivalót fejeznek ki, szépirodalmi stílusban. A most 100 éve megszületett Pallas nagy lexikon 16 kötete négy év alatt készült el - egyfajta magyar Enciklopédia lett a sok kiváló hazai szerzõ jól sikerült munkája nyomán - Eötvös viszont Brassaira is utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy "ez a sokoldalúság ... nem is kecsegtetheti ma már a tudós ambícióját". Ugyanezt fogalmazta meg fél évszázaddal késõbb Szent-Györgyi Albert: A könyvek arra valók, hogy a tudást bennük tartsuk, a fejünket valami okosabbra kell használnunk...

Az Akadémia feladatáról Eötvös Lorándnak határozott nézetei voltak. Amikor elõször választották elnökké, 1889-ben, ezt mondta:

"A cél tisztán áll elõttem. Az Akadémia alapszabályaiban azt olvassuk, hogy célja a tudomány és irodalom magyar nyelven mûvelése és terjesztése, történetének szelleme pedig ezt súgja: tõrekedjünk arra, hogy nemzetünk magyar, de nemcsak magyar, mûvelt is legyen, s mint ilyen, megállja helyét a számban nagyobb, hatalomban erõsebb európai nemzetek között..."

Majd így folytatta, kitérve az akadémiának az egyetemmel való kapcsolatára:

"De vajon mi módon felelhet meg e feladatának? A tudósokat közvetlenül nem õ neveli, kenyeret nem õ ad nekik; mindez az iskola feladata. Az iskolák, s közöttük a tudósok iskolái, az egyetemek felett is az állam rendelkezik, s természzetesen arra törekszik, hogy a hazának lehetõleg sok hasznos polgárt neveljen. Ebbõl a szempontból állapítja meg a tanítás körét és módját. Tanszabadság vagy tankényszer? Szakiskola vagy egyetem? Ezek a fõ kérdések, melyek e tekintetben megoldásra várnak, de megoldva sohasem lesznek, mert a dolog veleje nem e kérdésekben, hanem abban rejlik: tudósok tanítanak-e, vagy tudatlanok?"

A mai olvasó számára különösen tanulságos, ahogyan Eötvös Loránd a francia és a német felsõoktatásról vélekedett:

"A franciák fõiskolái elõírt tanrendjeikkel éppen olyan jól képzett férfiakat adnak Franciaországnak, mint a tanszabadság elvét hírdetõ német egyetemek Németországnak. Miért? Mert a párizsi école normale, école politechnique stb. tanárai éppen olyan tudós férfiak, mint a német egyetemek tanárai. Legyen a magyarok között is sok igazi tudós, és jó lesz a tanítás nálunk is, bármiként állapítanák meg a majdan tartandó ankétok annak rendszerét. Sokat, nagyon sokat tehet ez irányban az Akadémia ..."

Majd pedig egy találó metaforával világította meg saját felfogását a Magyar Tudományos Akadémia történelmi korszakokon átívelõ szerepérõl:

"Az Akadémia nem olyan intézet, melyet reformkísérleteknek volna szabad alávetni; céljának, irányelveinek nem évtizedeken, de évszázadokon keresztül változatlanoknak kell maradniok. Nem olyan, mint a hajó, mely ismeretlen tengeren kalandos felfedezõ útra indul; inkább olyan, mint a világítótorony, mely a tévedezõ hajósnak a biztos kikötõ helyét mutatja. A Magyar Tudományos Akadémia a tudomány világtengerén a magyar kikötõt jelzi; a torony õre vigyázzon, hogy fénye mindig egy helyen, de mindig ragyogóan világítson, hogy megláthassa azt jó és rossz idõben minden, de különösen a magyar hajós."

Késõbbi beszédeiben Eötvös a tudománynak két aspektusát emelte mindig ki: a tudomány nemzetközi jellegét és a tudós autonom személyiségét. Hittel hírdette, hogy a magyar tudományt európai mércével kell mérni, a tudós teljesítményét pedig nem a pillanatnyi hasznosság, hanem a tiszta tudomány belsõ értékrendje szerint kell megítélni. Persze

"...tudósnak nem a sokat tudót, hanem a tudomány kutatóját nevezem" - tisztázta 1891-ben, rektori székfoglaló beszédében.

"Egy nehéz akadály áll itt utunkban, bizonyos elzárkózottság a világ tudományától" - figyelmeztetett 1895-ben, a millenniumi készülõdés országos euforiája közben - "s ami annál még veszedelmesebb, az a tetszelgés ez elzárkózottságunkban..." Újra a francia és a német példát vette elõ, hogy bebizonyítsa: "Egy nemzet nem alázza meg magát, mikor más nemzetektõl tanulni kíván. A büszke francia pirulás nélkül mutathat rá az idegen mesterekre, kiket akadémiájának megalapításakor megnyerhetni szerencsés volt, és a németnek tudományos babérjait nem csúfítja el az a tudat, hogy gyökereit a Nagy Frigyes által Berlinbe hívott franciák ültették el."

Hat évi elnökösködés után Eötvös saját sikereként könyvelhette el, hogy "Akadémiánk nem zárkózott el ... hogy tudományos munkásságunk eredményeit a külföld ítélõszéke elé vigye" és egyben felhívta a figyelmet a tudósok személyes érdemeire és az egyéni kutató munka fontosságára: "A tudományban ... nem a seregek sokaságától, hanem egyes hõsöktõl függ a diadal, ilyen hõsökre van szükségünk, hogy nekünk magyaroknak a tudomány világában országot hódítsanak."

Most 100 éve, azon a nevezetes 1898-i akadémiai közülésen pedig már konkrét példákat hozott fel arra, hogy nálunk is teremnek hõsei a tudománynak, akikre méltán figyelt fel a tudományos közvélemény:

"Nem dobog-e szívünk a nemzeti büszkeség lelkesedésében, amikor a tudományos világ már-már feledésbe menõ sírjaikból hívja elõ a két Bolyait, hogy homlokukra a halhatatlanság koszorúját helyezze, vagy amikor az angolok szobrot emelnek a mi Semmelweisünknek, mint ezer és ezer szenvedõ nõ élete megmentõjének. És a párizsi akadémia korunk egyik legcsudálatosabb felfedezésének alapvetõjeként a magyar Lénárd Fülöpöt nagydíjjal tünteti ki."

Röntgen felfedezése 1898-ban még csak alig két éves volt, s mindenki tudta, hogy Röntgen egy Lenardtól kapott külonleges eszközzel kísérletezve jutott el az ismeretlen sugárzás felfedezéséhez. Eötvös méltán volt büszke a pozsonyi születésû fizikusra, aki bizony az õ intézetében is tanult, kutatott, itt a budapesti tudományegyetemen.

Ki tudta akkor, mit hoz még a huszadik század?

Az Eötvös idézetek forrásai:

A Magyar Tudományos Akadémia Értesítõi:
1889. 145-149.p.; 1895. 321-325.p.; 1898. 269-272.p.

Természettudományi Közlöny:
1891. 505-514.p.

Eötvös home page