«Ars longa, vita brevis.»

     Nagyméltóságú Elnök Úr!
     Mélyen tisztelt ünneplõ közönség!
     Tekintetes Akadémia !

Báró EÖTVÖS LORÁNDról, az õ változatosan lefolyt, hetvenéves életérõl, a magyar, sõt általánosabban a világtudomány szolgálatában kifejtett munkásságáról, valamint más területeken is tanusított mûvelõdési tevékenységérõl szándékozunk e díszes helyen megemlékezni. Az õ fényes tulajdonságairól és ezek segélyével a tudományban és ennek alkalmazásában elért gyakorlati, világraszóló sikereirõl óhajtunk említést tenni. -

Sokan e jelenlévõ díszes közönség soraiból, többen kedves tagtársaink közül is abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy személyesen ismerhették õt; és hiszem, hogy az õ emlékezete, bár tíz esztendõ múlt el gyászos elhunyta óta, még mindig élénken él az õ lelkükben.

De nem mindegyikünknek lehetett alkalma közelebbrõl bepillanthatni életének fõtörekvéseibe, a tudományos igazságokat lankadatlanul keresõ, kutató tevékenységébe, ezért legyen szabad itt ezekrõl egyszerûen igazság szerint, röviden megemlékeznem, hogy az iránta érzett õszinte nagyrabecsülésünknek, mélységes hálánknak és kegyeletes tiszteletünknek kifejezést adjunk; de különösen azért is, hogy megismerjük, miképpen fogta õ fel a magyar tudós igazi feladatát e hazában, és hogyan törekedett õ saját felfogását hosszú életén át, változatlan odaadással a tudomány iránt, a maga cselekedeteivel megvalósítani.

Felemlíthetõk a következõ megjelent Emlékbeszédek báró EÖTVÖS Loránd felett:

1. BÁRÓ EÖTVÖS LORÁND Emlékezete: Dr. PEKÁR DEZSÕ, Emlékbeszéd a Matematikai és Fizikai Társulat 1920. évi április hó 15. napján a budapesti egyetem kísérleti fizikai intézete nagy elõadó termében tartott báró EÖTVÖS LORÁND Emlékünnepélyén.
Matematikai és Fizikai Lapok, XXVIII. kötet, 1-12. lap, 1920.
2. TANGL KÁROLY, Akadémiánk és a Szt. István Akadémia rendes tagja: Rendkívüli ünnepi ülése a Szt. István Akadémiának Br. EÖTVÖS LORÁND tiszteleti tag emlékezetére.
A Szt. István Akadémia Értesítõje, V. évf. 1920. 1. szám, 48. lap; BÁRÓ EÖTVÖS LORÁND Emlékezete: 49--64. lap.
3. TANGL KÁROLY Emlékbeszéde. Tartotta a budapesti egyetem EÖTVÖS LORÁND ünnepén, 1923. évi május hó 27. napján, az egyetem aulájában. Matematikai és Fizikai lapok, XXX. és XXXI. egyfüzetû kötetében, 44-48., 48-60., 60--61., 64. lap, 1923.
4. BERZEVICZY ALBERT akadémiai Elnök úr 1906 évi március hó 25-ik napján tartott elnöki megnyitó beszédében rövid említést tett a közvetlen hivatali elõdjérõl, kirõl mondja, hogy az Akadémia tudománymivelõ munkásságának erõteljesebb kifejlõdése oly kitünõ férfiak vezetése mellett, minõ báró EÖTVÖS LORÁND volt, magyar tudományosságunkat tényleg elõbbre vitte.
M. Tud. Akadémia Értesítõje 193-204. füzet, 223. 1. 1896.
5. FRÖHLICH IZIDOR r. tag, osztálytitkár búcsúztatója báró EÖTVÖS LORÁND igazgató és rendes tag ravatalánál a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában 1919. évi április 11. napján.
M. Tud. Akadémia Értesítõje 253-260. füzet, 297-300 lap. 1919.

Születése.

Szóljunk elõször a születése körüli drámai eseményekrõl.

Báró EÖTVÖS LORÁND 1848. évi július hó 27. napján, a budai Svábhegyen született, mint báró EÖTVÖS JÓZSEFnek és a nemeslelkû ROSTY ÁGNESnek fia; három leánytestvére közül kettõ idõsebb egy pedig fiatalabb volt nála. Atyja ekkor az elsõ alkotmányos magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter volt. Hogy miképpen emlékezett vissza báró EÖTVÖS JÓZSEF húsz évvel késõbb fia születésnapjának eseményeire, legjobban mutatja az a levél, melyet 1868-ban a heidelbergi egyetemen tanuló fiának írt születése huszadik évfordulójára:

Pest, 1868 július 28. napján.

«Ma töltöd be huszadik évedet. A nap, melyen születtél, éltem egyik legkínosabb napja volt. Anyád a szülés következtében életveszélyben forgott. Benn a városban a felséges nép lázongott és míg feleségem betegágyánál ülve, remény és kétségbeesés között számoltam érütéseit, a Pest-Budai tornyokról a vészharang hangjai tölték meg az éji csendet, és egyik üzenet jött a másik után, mely minisztertanácshoz szólított. Sohasem szenvedtem többet, mint ezekben az órákban; míg hajnalfelé BALASSA tudtomra adá, hogy anyád veszélyen kívül van; s õt megcsókolva, a városba lesiettem.»

«Úgy látszik, hogy a végzet most ki akarja egyenlíteni akkori szenvedéseimet és úgy rendelé, hogy éppen általad, ki ekkor öntudatlanul kínjaimat okoztad, éltem legfõbb örömeit átvegyem. Tartson az ég sokáig, tartson testi és lelki egészségben, úgy, hogy Önmagaddal megelégedve érezzed magadat. Többet nem kívánok, mert meg vagyok gyõzõdve, hogy magad iránt sokkal követelõbb vagy, mint én valaha lehetnék.»

Korai ifjúsága

Visszatérve ismét LORÁND gyermekkorára, látjuk, hogy õt elsõ éveiben családi otthonában gondosan nevelték és tanították; és hogy tanulmányait helyesen irányítsák, nevelõjének elõször KELETI GUSZTÁVot, a festõt, KELETI KÁROLYnak, a késõbbi statisztikusnak fivérét, azután VÉCSEY TAMÁSt, a késõbbi budapesti egyetemi jogtanárt választották szülei.

De atyja csakhamar kívánta, hogy nyilvános iskolába járjon; azért szülei korán, tizenkét éves korában a kegyesrendiek pesti, igen jóhírû és igen hazafias gimnáziuma negyedik osztályába iratták, és mint nyilvános tanuló, az 1860. év õszétõl kezdve LORÁND végigjárta ezt az iskolát; az osztályokat kitûnõ sikerrel végezte és ugyanott az 1865. tanév végén jó eredménnyel letette az érettségi vizsgálatot.

Pályaválasztás kisérletei.

Milyen pályát kívánhattak szülei fiuk számára? mit lehetett akkor az országban uralkodó általános felfogás szerint mást várni, mint azt, hogy egy nagy írónak, egy nagy költõnek, egy filozófusnak, egy magas állású államférfiúnak a fia; nem választhat mást, mint azt, hogy az egyetemi jog- és államtudományi tanulmányok elvégzése után közpályára lép, melyen haladva alapos kilátása lehet, hogy elõtte idõvel egymásután a legelõkelõbb és a legmagasabb tisztségek nyílnak meg.

Loránd mint joghallgató.

E közfelfogásnak és minden valószínûség szerint szülei kívánságának is engedve, LORÁND jog- és államtudományi tanulmányait a pesti egyetemen kezdte; de már az érettségi vizsgálata után erõsen jelentkezõ hajlama a mennyiségtan és a természettudományok iránt ellenállhatatlanúl az ily tárgyak studiumára is késztette õt.

Atyja, ki hajlamait korán észrevette és ezeket némileg elõsegíteni is óhajtotta, nem akart ellenállani fia óhajainak, úgy, hogy jogi tanulmányai mellett, az õ megbízásából, a természettudományokra KRENNER JÓZSEF SÁNDOR, a késõbbi egyetemi tanár oktatta õt, különösen az ásványtanra és kõzettanra; de e mellett a vegytan iránt is igen érdeklõdött és THAN KÁROLYnak, e tárgy egyetemi tanárának laboratóriumában serényen dolgozott és pedig oly sikerrel, hogy tanára az Akadémia elé terjesztett egyik dolgozatában báró EÖTVÖS LORÁND segítségét nyíltan beismerte.

A matematikából e tárgy egyik egyetemi tanára, PETZVAL OTTÓ az 1864. és 1865. években magánoktatást adott neki és errõl LORÁND bárónak kívánságára 1871-ben szép magánbizonyítványt állított ki. Õneki magának, mint maga mondotta, nagy örömet okozott, mikor egy ízben atyjától kapott új matematikai tankönyv felvágása közben nagy élvezettel érezte a nyomtatott lapokból az olvasó felé áradó friss nyomdai szagú tudományos légkört.

Ezenkívül dr. KONDOR GUSZTÁV egyetemi tanár csillagászati elõadásaira is szorgalmasan eljárt.

E közben atyja kívánságára folytatta az egyetemen jogi- és államtudományi tanulmányait és azokat, saját irásbeli Curriculum Vitae-je kijelentése szerint, be is fejezte.

Jogi tanulmányai.

Azonban belátható és LORÁND báróra nézve mindinkább érezhetõ volt az, hogy e kétféle, egymástól annyira különbözõ, tanulmánya nem maradhatott sokáig zavartalanul együtt egy elmében; a szétválásnak nemsokára be kellett következnie.

Ezt, a LORÁND báró életében oly fontosan jelentkezõ mentális fordulatot õ maga, 1866. évi március hó 28. napján, nem egészen tizennyolc éves korában, atyjához írt levelében következõképpen fejezte ki:

Ellenállhatatlan természettudományi vonzalma.

        Kedves Atyám !

«Bocsásd meg, ha vidám csevegés helyett, melyet talán fiadtól elvársz, kissé komolyabb tartalmú levelet kapsz. Midõn köztünk multkor külföldre menetelem terve szóbajött, hallgattam; tettem azt nem annyira nyíltság hiánya miatt, mint inkább félelembõl, érzelgõsnek tetszeni; ebbõl természetesen szándékom okainak félremagyarázása keletkezett s így én, habár tervemrõl már lemondtam, igazolásomul hozom föl azoknak fõbbjeit.»

«Az ambició és a kötelességérzet, mely nemcsak egy privilegiált nemzet, hanem az egész emberiség irányában köt le, velem született; e két indulatot kielégíteni és pedig kielégíteni úgy, hogy a mellett egyéni függetlenségemet megtartsam: életcélom, és legalább eddig úgy találtam, hogy annak leginkább akkor felelhetek meg, ha a tudományos pályára lépek. Miután beláttam, hogy a jogtanulmányok elmulasztása, ha fentemlített nézetem mellett megmaradok, csak félszeggé tenne, ha pedig más pályát választanék, az elé akadályt gördítene, e gondolattal, melynek megvallom sokáig rabja voltam, felhagytam; de csak megerõsödtem azon véleményemben, hogy a természettudományokat, tekintetbevéve azoknak jelen terjedelmét, csak két esztendõre félrevetni, rám nézve nagy hátrány lenne. Jól tudom, hogy Te nem kívánod; sõt a könyvek által, melyeket nekem ajándékozol, magad segítsz elõre; de képes vagyok-e én egyedül azokból tanulni? Tanulom az ásványtant és nem ismerek ásványt; tanulom a geológiát és a legegyszerûbb formációnál kétségben vagyok; tanulom az állattant állat, a növénytant növény nélkül, egyszóval, a természettudományt, természet nélkül. E bajon, külföldi egyetemen, jó tanárok vezetése alatt, úgy hiszem, segítve lenne.

Még egy, ettõl egészen elváló okot hozok fel.

Abban a korban vagyok, midõn az ember még nem férfi és már nem gyermek; kilépve a gyermekszobából, a világ még nem nyit ajtót; ha valaha, úgy ilyenkor érezhetõ a társaság szüksége; megbocsáthatod tehát nekem, ha én kartársaimmal - egy-kettõnek kivételével - ellenkezésben állva, ismét el-, a külföldre vágytam. Ezek voltak fõ okaim.»

«Tudom, hogy az általam felhozott érvek megcáfolhatók; hogy többek között például kémiát itt is jól tanulhatok, kényelmemen erõt vehetek; meg is nyugodtam akaratodban, de legalább láthatod ezekbõl, hogy óhajtásom nem pillanatnyi szeszély, hanem ha téves is, amennyire tõlem kitelt, higgadt meggondolás eredménye volt.»

«Újból kérlek, bocsásd meg, ha kényelmem által gondot okoztam Neked; mire visszajösz, fiadat a római jog mellett találod. Talán mulatságosabban írhattam volna, de így legalább tudod, mit akart és mit akar fiad.»

(Az egészség jó, mindnyájan velem együtt csókolnak.)

E levél kelte után nemsokára bekövetkezett az 1866. évi porosz-osztrák-olasz háború, mely legalább egyidõre báró EÖTVÖS LORÁNDnak külföldi utazása s hosszabb idõre terjedõ külföldi tanulmányai elé akadályokat gördített. Ezalatt itt a pesti egyetemen jogi tanulmányait befejezte, bár a természettudományok iránt érzett belsõ hajlama mindinkább erõsbödött. -

Megérkezés Heidelbergbe.

Ámde, a következõ 1867. év október havában már Heidelbergbõl írja atyjának, hogy szerencsésen érkezett oda. És még húsz évvel késõbben TREFORT ÁGOSTON-hoz, az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszterhez írt nyílt levelében mondja: «Nem felejtheti el azt a percet, mikor a vonat, melyben ült, a Neckar-menti völgyben a heidelbergi pályaudvarba berobogott: «már azért is boldognak érezte magát, mert ugyanazt a levegõt szívhatta, mint azok a tudós férfiak, kiknek híre oda vezérelte.» «Nem átallok az egyéni érzésemre hivatkozni, nem bánom, ha némelyek ezt mosolygást keltõ érzelgésnek fogják nevezni, mert meggyõzõdésem, hogy a tanulónak a tudomány mûvelõi iránti tisztelete és szeretete az elsõ és legerõsebb biztosítéka annak, hogy a tanulási szabadságát valóban tanulásra használja.»

Heidelbergi tanulmányai.

Megérkezte után írja továbbá atyjának, hogy ott fõleg KIRCHHOFF GUSZTÁVnak, a fizika világhírû tanárának, a spektrális analízis egyik felfedezõjének az elõadásai és laboratóriumi gyakorlatai rendkívüli módon érdekelték és lekötötték; de ott volt BUNSEN ROBERT, a kémia világhírû tanára, a spektrális analizis társfelfedezõje, kinek nemcsak elõadásait látogatta szorgalmasan, hanem laboratóriumában is buzgón dolgozott; ott volt HELMHOLTZ HERMANN, az egyaránt jeles anatómus, fiziológus, matematikus, fizikus és filozofus; ott volt még a jól ismert matematikus: KÖNIGSBERGER LEO, és a nagyhírû geometra: HESSE.

Mindezeknek az elsõrangú tudósoknak tanításai és a velük való együttdolgozás termékenyítõ és lelkesítõ áldásként hullott báró EÖTVÖS LORÁND tudományszomjas elméjére és kedélyére, és mondhatni, alig lehetett volna akkor oly egyetemet találni, melyen fényesebb elmék együttlétébõl keletkezett magasabb rendû tudományos légkör alkalmasabb lett volna az exakt tudományok iránt sóvárgó fiatal adeptusnak a természettudományokba való bevezetésére.

Úgy látszik, KIRCHHOFF tanár egyénisége vonzotta báró EÖTVÖS LORÁNDot legjobban; nemcsak hogy összes elõadásait legszorgalmasabban látogatta, hanem ezeket mind feldolgozta; nemcsak a kísérleti, de az elméleti természettani különbözõ elõadásaiban is részt vett; így a fõelõadásain kívül a rugalmasság, a fénytan és az elektromosság elméletével is foglalkozott. De különös buzgósággal dolgozott KIRCHHOFF fizikai laboratóriumában kísérletileg is: nagy gonddal és pontossággal végzett ott körülbelül tizenöt fizikai alapmérést és meghatározást, melyet azután mintaszerûleg kidolgozott.

De LORÁND báró HELMHOLTZ elõadásait sem hanyagolta el, melyeken különösen a fénytan és a hangtan élettani részeivel ismerkedett meg; BUNSEN általános vegytani elõadásait szintén szorgalommal látogatta és kémiai laboratóriumában vegy-analitikai vizsgálatokat végzett.

Így folyt le megfeszített munkában a heidelbergi három egyetemi félév: az 1867/68. tanév két féléve és az 1868/69. tanév elsõ fele; LORÁND báró ekkor elemében érezte magát és szívós kitartással, a kedvezõ segédeszközök helyes felhasználásával, teljes odaadással engedte magát át kedvenc tanulmányainak, melyekben szemmel láthatólag nagy haladást tett.

Életpálya kérdése.

De már az édesatyjával való sûrû levelezésükben LORÁND bárónak jövendõ életpályája képezte eszmecseréjük egyik fõtárgyát. Hiszen meghatározott életpálya választása nélkül céltalan lett volna folytatni LORÁND bárónak természettudományi tanulmányait. Az életpálya kérdése volt az, amellyel LORÁND báró, édesatyjához Heidelbergbõl 1869. évi január hó 20. napján kelt levelében részletesen foglalkozik. Az õ felfogása szerint az általa választandó életpályának ideálisnak kell lennie, mert annak az alapelvnek, melyet minden tevékenységünkben alapfeltételül választunk, olyannak kell lennie, melyért szívünk feldoboghat s mely már magában önthet megelégedést keblünkbe; hozzá nehézségek között is hûnek kell maradnunk. Mert minden egyénnek kötelessége az emberiség boldogításáért tõle telhetõleg közremûködni; és õ a hazában kíván az emberiségért valamit tenni; legfontosabb feladata az ország mívelõdésében közremûködni, érti a szellemi mívelõdést; és ezt a tudomány terjesztésében látja. Feltett szándéka e szerint ez; és mert az erõit teljesen mûködni fogja érezni, s mert erre õ szebb módot nem lát, mint tanári állást hazai tudományos intézeteink egyikében: ilyet kíván elfoglalni; hiszen nézete szerint az egyetemi professzura egyenértékû jövedelmi forrás az államtitkársággal»

Fizika választott fõtárgya.

Édesanyjának LORÁND báró e kijelentésére érkezett válaszában, melyet ugyancsak Heidelbergbõl 1869. évi február hó elején kelt levelében elismer, örömtõl áradozóan megköszöni atyjának a fentjelzett életpályájához adott teljes beleegyezését, újra kifejezi határozott akaratát egyetemi tanári állás elnyeréséért és elég erõt érez magában az ily állással járó terhek elviseléséhez; s midõn atyja közelebbi tudományszaka után kérdezõsködik, határozottan kijelenti, hogy ezzel már jó idõ óta tisztában van: ez a fizika; s a továbbiakban részletezi felfogását e tárgyról. Úgy mondja: nem kizárólagosan az experimentumot tartja megvizsgálandónak, hanem az elméletet is. Példaként hozza fel a melegteóriát, az úgynevezett termodinamikát, amely szerinte két egyszerû tapasztalati tételbõl a meleg jelenségeinek igen nagy számát aránylag könnyen tudja értelmezni, míg ezzel szemben a kémiában minden egyes eredményt külön törvényben fejeznek ki.

A tudományban fõcélját abban látja, 1. hogy miként kell kísérleteznünk, jobban mondva, miként kell a kérdést felállítanunk, hogy a természet a kérdésre felelhessen, 2. hogy miképpen lehet a feleletet egyszerû törvényekre visszavezetni? Hogy LORÁND báró ezeket az eljárásokat jól elsajátíthassa, szeretett tanárának, KIRCHHOFFnak tanácsára az 1869. évi nyári félévet a königsbergi egyetemen kívánja tölteni, hol FRANZ NEUMANN-tól, a kristálytan híres tanárától, de egyszersmind az elméleti természettan egyik legnevesebb elõadójától ezeket, a neki még hiányzó módszereket legjobban megtanulhatja.

Kõnigsbergi egyetemi tanulmányai.

Az 1868. évi december 30-án Königsbergbõl kelt levelében atyjának és családjának ott tartózkodása miatti aggodalmait eloszlatni törekszik és családja iránt érzett ideális vonzalmának meghatóan ád kifejezést, mely érzelem hozzátartozói iránt mindenkor eszményi kötelékként fûzte össze családjuk tagjait.

De amily felcsigázott várakozással érkezett meg LORÁND báró Königsbergbe, ugyanakkora csalódás érte õt ott az egyetemen; legalább tartózkodása elsõ idejében.

Ugyanis Königsbergbõl 1869. évi május hó 8. napján kelt, atyjához intézett levelében panaszkodik, hogy két tanára, FRANZ NEUMANN, a fizikus és FRIEDRICH RICHELOT, a matematikus elõadásainak hallgatása neki nagy nehézségeket okoz. Õk ugyanis elõadásaikban tisztán és elvont módon fogják fel a természeti jelenségeket és így mindinkább távozni látszanak a természettõl.

E kezdeti nehézségei onnan származtak, hogy ezek a tanárok igen jelentékeny elõismereteket tételeztek fel hallgatóiktól. LORÁND báró jelzi, hogy a pesti egyetemrõl jövõ hallgatók a heidelbergi egyetem tanárainak elõadásait könnyebben képesek követni, mint a königsbergi NEUMANN és RICHELOT elõadásait; melyek neki eleinte oly nehézségeket okoztak. A levél végén közli a Königsbergben hallgatott elõadásai sorozatát: RICHELOT: Analitikai mechanika, heti négy óra, hozzátartozó matematikai szeminárium; NEUMANN: Optika-elmélet, heti négy óra, Potenciál-elmélet, két óra, hozzátartozó fizikai szeminárium; LUTHER: Elméleti csillagászat; a csillagászati eszközök használata.

Tanulmányi nehézségei.

1869. évi május 21. napján lelki állapota felõl írja atyjának:

«Nem tudok itt megnyugodni. Napról-napra kedvetlenebb leszek és inkább vágyódom hazatérni. Az elõadásokban élvezetet nem találok és haladni nem tudok; én azt képzelem, hogy énreám nézve a leghasznosabb volna innét mentõl elõbb elutazni; ehhez kell a Te (apai) tanácsod és beleegyezésed és valami ok, hogy távozásomat itteni ismerõseim elõtt valamiképen fedezhessem, mert megvallom, sem azt, hogy magamat képesnek nem érzem, sem azt, hogy nincs elég türelmem a félév végét bevárni: ezt itt nem örömest publikálnám.»

LORÁND báró e szerint kérdi atyját, vajjon õ távozását célszerûnek tartja-e? mert õ maga, LORÁND báró úgy vélekedik, hogy abban az irányban, melyre talán tehetsége van, itt tovább haladni semmi alkalma nincs. Mintegy kétségbeesetten kérdi apjától: mit tegyek?

E kényes kérdésére atyja azonnal válaszol, amit fia 1869. évi május hó 27-i, hozzá intézett levelében elismer: maradjon fia Königsbergben a félév befejeztéig, mert atyja nem tarthatja a tanárok elõadásait olyanoknak, amelyekbõl fia semmit sem tanulhatna. LORÁND báró engedett apja tanácsának és kiderült, hogy atyjának teljesen igaza volt.

Azonban LORÁND bárónak a továbbiakra nézve is tervei voltak: szeretne a königsbergi félév bezárta után a berlini, a göttingeni, a lipcsei egyetemeken egy-egy hetet tölteni, hogy ezeket kissé megtekinthesse és csak azután térne haza. Sajnálja atyjának nehéz országgyûlési küzdelmeit.

A közben azonban LORÁND báró 1869. évi június negyediki levelében már jelzi, hogy a munka megváltotta õt az elõbbi elégiás hangulatából és most már fõleg családjára és a következõ svájci útjára gondol.

Königsbergbe Kant emléke.

Szerette volna ma Königsbergben KANTnak kedvelt napi útját is úgy végigjárni mint hajdanában azt KANT tette, de az út már nagyrészt be van építve házakkal, úgy hogy a régebbi út már nem is járható. Megemlíti, hogy egy havas napon KANT szobrának a fejét valaki hálósapkával födte a havazás ellen, ami ott nagy derültséget okozott; LORÁND báró itt megjegyzi, hogy e helyen a természeti szépségek hiánya nem akadályozhatta KANTot filozófiai rendszere megalkotásában.

Kibékülés a königsbergi tanulással.

E közben különösen NEUMANN tanítási eljárására nézve LORÁND báró lényegesen megváltoztatta a véleményét. Ugyanis úgy NEUMANN, mint RICHELOT most már hetenként egy-egy feladatot adtak megfejtésre; ezeknek megoldása mégis csak engedett némi szabadságot a gondolkodásnak; a megfejtéseket és a hozzájuk vezetõ eljárásokat a hallgatósággal együtt szintén heti egy-egy órában beszélték meg, de különösen megkritizálták és megvitatták; ezekbõl a fiatalok sokat tanultak.

A königsbergi félév befejeztével az 1869. év nyarán több ismerõsével nagyobb kirándulásokat tett LORÁND báró; a legérdekesebb Heiligenblutba tett útjuk volt, melyet édesanyjának részletesen ugyan, de csak írónnal írt le és rajzzal kiegészített, minthogy Heiligenblutban tintás íróeszközt nem kaphatott.

Ismét Heidelbergben. Az u. n. physikalischer Verein.

A következõ õsszel 1869. évi november hó 6. napján ismét Heidelbergbõl írja atyjának, hogy csak az, ki kizárólagosan él a tudománynak, haladhat igazán elõre benne; õ most már igen jól érzi magát újra Heidelbergben fiatal ismerõsei társaságában (LENGYEL BÉLA, HERTZ, MÓRITZ); húmorosan megjegyzi, hogy hetenként szombaton jõ össze az úgynevezett «physikalischer Verein», hol mérsékelten söröznek, de mértéktelenül énekelnek. Folytatja: Jobb részét annak, amit tudok, a magamféle emberekkel való tudományos beszélgetés által tanultam, mert végre, elõbb-utóbb vita keletkezik és kényszeríti az embert erejét összeszedni és tárgyát önállóan áttekinteni. Atyjának a német «Burschenschaftok»-ra és a német «Kneipe»-kre célzó intéseire azt feleli, hogy õ már többször mondotta és teljesen meg van gyõzõdve arról, hogy a német tudományosság a német «Kneipe» nélkül nem létezhetnék. Bizonyára nem egy nagy eszme sör mellett született meg és alkotójától eleinte jó élcnek vagy tréfának volt szánva. Ezért ajánlja, hogy aki a német tudományos életet és a német «Kneipe»-t meg akarja ismerni, az jöjjön Heidelbergbe, itt elég magyar fiatalember van; így HELMHOLTZ-nak hét magyar hallgatója van; de nem mindegyik természettudós, van közte egy teológus is.

Egy kis földrengés akkoriban ott húmoros esetekre szolgáltatott okot. -

Északsarki expedició iránti vágy.

LORÁND báró Heidelbergbõl 1869. december hó 21. napján mozgalmas, õt nagyon nyugtalanító kedélyállapotáról értesítette édesatyját. Ugyanis, a híres PETERMANN német geografus, térkép- és folyóiratkiadó kisebbszerû északsarki expedíciót tervezett, melyben résztvenni LORÁND bárónak egyik fõvágya lett; ezt közli atyjával, részletezi a tervet, említi, hogy részvétele az expedícióban egyezer tallérba kerülne. Erre atyja azonnal helyteleníti fia e szándékát, jelzi a lehetséges veszélyeket, anyjának leírhatatlan aggodalmát, ki fiát folyton életveszélyben látná, és határozottan megmondja, hogy fia nagy hibát követne el, ha élete céljául kitûzött feltételeiben ingatag lenne, mert ezzel tanulmányi idejébõl legalább egy évet veszítene, még akkor is, ha egészségben térhetne vissza, ami nem feltétlenül biztos. Az expedíció tervéhez egyáltalában nem járulhat, inti a fiát, hogy PETERMANN-nal a terv tárgyában szakítson és ne kötelezze magát semmire. Végre õ máskor is mehetne expedícióval.

Loránd báró lemond az expedícióban leendõ részvételrõl; életpályáját folytatja.

Ez atyai intésekre LORÁND báró 1869. évi december 28-i levelében tisztelettel kijelenti, hogy az expedícióra nézve édesatyjának a határozatát fogja követni, mert mint engedelmes fia, atyja érveinek helyességét belátja és különösen azt, hogy az expedícióban való részvétele esetén a tervbevett bölcsészetdoktori szigorlatát legalább egy esztendei késedelemmel tehetné le. Azonban kijelenti, hogy atyja téved, ha azt gondolja, hogy õ az õ választott életcélját nem tartotta volna szemmel, hanem nyomatékosan, most újra kijelenti, miként ezt már ezelõtt négy évvel tette, hogy a tudományos pályát feltétlenül követni akarja és minden erejébõl törekedni fog hazájában és ha ott akadályokat gördítenének eléje, Németországban mint tanár mûködni.

E céltól eddigelé nem tért el, mert tõle eltérve, saját egyéniségét kellene megtagadnia.

A következõ, Heidelbergbõl 1870. évi január 25-én írt levelében bizonyos pénzbeli ügyekrõl szól; ebben LORÁND báró bevallja, hogy pénzt szórakozásra költött, de azért nem szûnt meg dolgozni és erkölcsileg legkevésbbé sem süllyedt; a reá következõ, ugyane helyrõl 1870. évi február hó 2-i levelében írja apjának, hogy beismeri elõbbi tévelygéseit, de a játékot erélyesen kerülgette és amit apjának megígért, azt meg is tartotta.

Elõkészülés a bölcsészeti doktorátusra.

A Heidelbergbõl írt 1870. évi február 13-i levelében atyjának a doktori vizsgálatáról tesz említést; azt július elõtt nem teheti le. Õ e végbõl HELMHOLTZ nagy elõadását «Az erõ megtartása elvérõl» címen részletesen tanulmányozza. Ezután valamely nagyobb kísérleti vizsgálatot, otthon vagy Párizsban vagy Berlinben óhajt végezni. Jelzi, hogy ott Heidelbergben akkoriban már a régebbi szokás szerint készült doktori disszertáció megszûnt a doktorátus kelléke lenni és ez a divatból teljesen kiment; a mérték teljesen megváltozott. Régebben a disszertáció valamely kritikai, sõt kompilatórius munka lehetett; most csak mint valamely önálló kutatás eredménye bír értékkel. De õneki nem volt szerencséje a foszforescencia körül végzett bizonyos kísérletezéseivel.

Heidelbergbõl 1870. évi február hó 20-án kelt levelében mondja, hogy bár szereti nagyon e városkát, kellõ társaság hiányában most megunta és vagy Luzernbe vagy Pentelére szeretne két hónapra menni, hogy nyugta legyen; egy késõbbi levelében írja atyjának, hogy ismerõseivel együtt a luzerni kirándulás nekik nem sikerült, a pilátusi hegymászás sem, miért visszament Heidelbergbe. Atyjához írt további leveleiben érdeklõdik az atyja által az országgyûlés elé terjesztett törvényjavaslatok iránt; megjegyzi, hogy Heidelbergben már zöldülõ tavasz van; tudatja apjával, hogy szivaros lett.

A doktorátus letevése.

Végre, amire az egész 1869/70. tanéven át gondosan készült, 1870. évi július hó 8. napján letette a bölcsészeti doktorátust és pedig a természettanból mint fõtárgyból, a matematikából és a kémiából mint melléktárgyakból, GUSZTÁV KIRCHHOFF, LEO KÖNIGSBERGER és ROBERT BUNSEN tanárok elõtt; szigorlatát «summa cum laude» fokozattal fogadták el, reményli, hogy atyjának ez örömére fog szolgálni. Ez a summa cum laude fokozat sokak által irígyelt megtiszteltetés; ezenfelül úgy ez, valamint a közvetlenül alatta lévõ fokozat feljogosít egy munka benyujtása és egy halom formalitás teljesítése után az egyetemi docenturára.

Kõnig Gyula.

Folytatja: Ha jól vagyok értesülve, ebben a félévben ez a fokozat kívülem csak egy jelöltnek adatott; s a kultuszminiszternek öröme telhetik abban, hogy ez is magyar volt: a gyõri származású KÕNIG GYULA, ki késõbb a budapesti mûegyetemen a matematika neves tanára lett. Ígéri atyjának, hogy legkésõbben 1870. évi július hó 17. napján ismét otthon lesz.

A doktori oklevél megszerzésével, miként atyja tréfásan megjegyezte, báró EÖTVÖS LORÁND számára megszûnt a «Wilhelm Meisters Wanderjahre» idõszaka; és LORÁND báró egyenletesebb területre, tényleges életpályája útjára törekedett.

Hazahozott feljegyzései.

LORÁND báró németországi tanulmányai idejébõl igen sok, részben saját, részben idegen kézírású feljegyzést is hozott haza; ezek fõleg hallgatott elõadásainak gondos átdolgozását, részben pedig oly közléseket tartalmaznak, amelyek hallgatására vagy feljegyzésére õneki magának nem volt ideje, de érdeklõdve ezek iránt, mások által feljegyeztette vagy másoltatta. Sok szemináriumi dolgozat van közte. Egy kisebb terjedelmû jegyzõkönyv magában foglalja KIRCHHOFF elméleti fizikai elõadásainak részletes, pontos összefoglaló átdolgozását, melyet doktori szigorlatára való készülése közben alaposan felhasznált. -

Hazatérés. Kutatásai.

Hazatérve, az 1870. évi nyár folyamán önálló búvárlatokkal kezdett foglalkozni; e vizsgálatok között azt a sajátszerû kérdést tárgyalja, vajjon lehet-e a vonzási elmélet tételéit a rezgési elmélet alaptételeire visszavezetni?

E kérdés kutatásában LORÁND báró máris nagyjelentõségû eredményekhez jutott, melyeket: «A rezgési elméletbõl következõ távolbani hatás törvényérõl» címû dolgozatában összeállított, melyet késõbb mint habilitációs dolgozatot a pesti egyetem bölcsészeti karához be is nyujtott. Ez az értekezése bizonyítékul szolgál arranézve, mennyire képes szerzõje a természettani kérdéseknek önálló mennyiségtani tárgyalására.

Természettudományi Társulat.

E közben a kir. m. Természettudományi Társulat tisztújító ülésén választmányi taggá és a Társulat közlönyét szerkesztõ bizottság tagjává választották s azóta a Társulat életében tevékeny részt vett.

Ugyancsak e Társulat 1870. évi december hó 8-i ülésén LORÁND báró elõadást tartott «Doppler elvérõl» és ezzel elõadó képességét nyilvánosan bebizonyította.

Atyja halála.

Édesatyjának 1871. évi február hó 2. napján bekövetkezett gyászos és országos részvétet keltõ halála kissé késleltette LORÁND bárónak egyetemi magántanári képesítése iránti kérelme benyujtását; ez csak 1871. évi március 5. napján történhetett meg. -

Kormány-intézkedések: új egyetemi tanszékek.

Idõközben azonban a közoktatásügyi m. kir. kormány is már bizonyos intézkedéseket törekedett megvalósítani, melyek a pesti egyetemen az exakt tudományok mûvelését és ezek tanításának elõbbrevitelét célozták.

Ugyanis ezen az egyetemen ekkor a matematikának két rendes tanára volt: PETZVAL OTTÓ a felsõ, azután eleinte NÉKÁM LAJOS, késõbb KONDOR GUSZTÁV az elemi matematikára: a fizikára csak a jóhírû JEDLIK ÁNYOS, a kísérleti természettan rendes tanára volt.

A közoktatásügyi kormány pedig, Felség-rezolució parancsa értelmében akként határozott, amennyiben Õ császári és apostoli királyi felsége 1870. évi május hó 30. napján kelt legfelsõbb elhatározásával legkegyesebben megengedni méltoztatott, hogy a pesti tudományegyetemen, egyrészt a bécsi egyetem mintájára a felsõbb fizika számára egy új tanszéket rendszeresít, másrészt a már régebben, 1848. évig fennállott csillagászati tanszéket újra feléleszti, úgy, hogy a matematikai földrajznak elõadása is vele összekapcsolható legyen.

A vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium ez alapon 1870. évi május hó 6. napján 7385. min. szám alatt nyilvános pályázatot hirdetett ki. Mirõl az egyetemi tanácsot a mult évi március hó 843. és 842. b. kari sz. a. kelt felterjesztései folytán a kérvények átküldése mellett 1871. évi június hó 19. napján (864. b. kari, 1358. rektori szám alatt) oly felhívással értesítette, hogy e tanszékeknek betöltése iránti véleményes jelentését annak idején oda terjessze fel.

A bölcsészeti kar erre a felszólításra a következõképpen felelt: 684. bis. 1871. évi július hó 25. napján tartott VIII. rendes ülésébõl:

b. kari felelet az új tanszékekre nézve.

         «Nagyméltóságú Minisztérium!

Méltóztatott f. évi június hó 19. napján [1276. sz. a.] kelt leiratában meghagyni, hogy a felsõbb természettan és a csillagászati tanszékek betöltése tárgyában véleményt adjunk.

E két tanszékre már 1870-ben, május 6-án [7385. sz. a.] rendelte el a n. m. minisztérium a pályázat kihirdetését.

Ennek folytán karunk f. (1871) évi március hó 14-én tartott ülésében tárgyalva a felsõbb fizika tanszékeért folyamodók ügyét, abban állapodott meg, hogy egyiket sem lehet közülök e tanszékre ajánlani, hanem egyhangúlag EÖTVÖS LORÁND bárót nevezte ki e tárgy elõadására helyettes tanárnak; egyetemi magántanárságért kérvényét már e közben beadta. Ez az intézkedés felel meg egyelõre a kitûzött célnak s a kar nem tartja szükségesnek, hogy most más javaslattal járuljon a n. m. minisztérium elé!

A csillagászati és matematikai földrajz tanszékére pedig a bölcsészeti kar még 1870. évi június 24-én tartott VII. rendes ülésében dr. KONDOR GUSZTÁVot ajánlotta rendes tanárnak.

Ezen ajánlat fölérkezte után érkezett a n. m. minisztérium útján dr. MURMANN ÁGOSTON-nak, a kir. meteorológiai intézet adjunktusának folyamodványa ugyane tanszékért.

A kar 1870. évi július hó 25-én tartott VIII. rendes ülésében nem tartotta ugyan megváltoztathatónak elõbbi nézetét dr. KONDOR GUSZTÁV javára; hanem tekintetbe véve dr. MURMANN ÁGOSTON csillagászati képzettségét, azt indítványozza, hogy küldessék ki államköltségen a külföldi leghíresebb csillagdákban teendõ tanulmányozás végett, miszerint idõvel õ neveztessék ki a nálunk felállítandó csillagda igazgatójának. S e nézete mellett most is megmarad a bölcsészeti kar.

Minthogy azonban dr. KONDOR GUSZTÁV idõközben az elemi mennyiségtan rendes tanárává neveztetett ki, s miután õ maga a mai napon tartott ülésünkben kijelentette, hogy õ a csillagászati tanszékre többé nem reflektál, és miután végre dr. MURMANN ÁGOSTON nem eléggé járatos a magyar nyelvben, föntartotta magának a kar, hogy e tárgyban késõbb fog határozni.»

Ez az utóbbi kari megállapodás nem teljesedhetett be, mert sajnos, a fent nevezett fiatal csillagász, dr. MURMANN ÁGOSTON rövid idõvel késõbb hirtelen meghalt és így lett, hogy az 1849. év õsze óta a pesti egyetem régi, tulajdonképpeni csillagászati tanszéke végleges betöltést nem nyerhetett és részben több éven át helyettes erõkkel lett ellátva. A kozmografia jelenlegi nyilvános rendes tanára a pesti egyetemen, kellõ felszerelés hiányában, nagyobbszabású észlelõ, gyakorlati csillagászati problémákkal nem foglalkozhatik. Ámde, a mostani vallás- és közoktatásügyi n. m. miniszter Úr körültekintõ gondját ez ügyre is irányítva, intézkedett róla, hogy alkalmas fiatal erõk külföldi csillagászati intézetekben, többévi elméleti és gyakorlati tanulmányozás után, a most már hatalmasan megindított és fölszerelt svábhegyi állami csillagvizsgálóban az egyetemi csillagászati tanítást és búvárkodást újra európai színvonalon folytathassák. -

Báró Eötvös Loránd egyetemi magántanárság elnyerésért folyamodik.

A pesti egyetemen közel hatvan évvel ezelõtt történt tanári változások közé esett báró EÖTVÖS LORÁND fiatal bölcsészetdoktornak az a lépése a bölcsészeti karon, hogy az egyetemi magántanári és pedig különösen a «matematikai természettan» elõadására leendõ képesítést elnyerhesse; e kérvényét 1871. évi március hó 5. napján nyujtotta be.

Folyamodványában részletesen mondja, hogy ámbár akadémiai rangját nem hazai egyetemen, hanem Heidelbergben nyerte, tekintve azonban, hogy középtanodai és részben egyetemi kiképzését jó sikerrel ez országban végezte, hogy három éven át a heidelbergi és königsbergi egyetemeken tanulmányait kitûnõ tanárok vezetése mellett folytatta, tekintve továbbá, hogy Heidelbergben a bölcsészeti doktori szigorlatot kiállotta s a tudori oklevelében a legjobb fokozatot elnyerte, végre, hogy képességének bizonyítékául önálló búvárlatokat mutathat fel, õ azon a véleményen van, hogy a Tekintetes Bölcsészeti Kar külföldön nyert tudori fokát a habilitációra nézve érvényesnek fogja tekinteni.

Hivatkozva továbbá kérvényéhez csatolt mellékleteire és az elõbb felsorolt indokaira, bátorkodik a Tekintetes Bölcsészéti Karnál az iránt esedezni, méltóztassék õt a szokásos kollokvium- és próbaelõadás alól felmenteni. Elõadási képességének bizonyítékául hivatkozik arra az elõadásra, amelyet a kir. m. Természettudományi Társulat 1870. évi december hó 7-i szakgyûlésén tartott. A folyamodványhoz mellékelve van báró EÖTVÖS LORÁNDnak sajátkezûleg írt részletes Életrajza (Curriculum Vitae-je). Ebben mindazok a lényeges élet- és tanulmányi momentumok vannak felsorolva, amelyeket e sorok írója már a megelõzõkben eléggé részletesen ismertetett: kiegészíti folyamodó ezeket még azokkal az adatokkal, amelyek heidelbergi doktori oklevelének elnyerése és habilitációs kérvényének benyujtása közötti idõben e hazában lefolyt kutatásaira vonatkoznak.

Mellékli továbbá folyamodó a kérvényéhez megkövetelt, általa megtartatni óhajtott elõadásai tervezetét és ezekre nézve mondja: A fõsúlyt folyamodó egy az elméleti természettanból tartandó általános elõadására helyezné, melyben célja lenne hallgatóit a tudomány fõbb vívmányaival és módszereivel, nemkülönben irodalmával megismertetni.

Ez általános elõadás keretébe bevonná a nehézkedés, az elektromosság és a mágnesség közös alapokra fektetett elméletét, továbbá a fényelméletet és a melegelméletet. Ennek az elõadásnak következõ címet adná:

1. Elméleti természettan; ezt egy évi folyamra terjesztené ki.

Ez elõadáson kívül tartana báró EÖTVÖS LORÁND még hallgatóinak igényeihez mérten elõadásokat az elméleti természettan egyes ágairól, melyeknek célja volna részint az 1. alatt említett elõadást kiegészíteni, részint pedig egyes ágait behatóbban tárgyalni.

Így különösen még a következõ, egy-egy félévre terjedõ elõadásokat tartana:

2. Bevezetés az elméleti természettanba.
3. A kapilláritás elmélete.
4. A fény elmélete.
5. A rugalmasság elmélete.
6. Hidrodinamika.

Folyamodó kijelenti, hogy ezeket az elõadásokat egészen matematikai alakban tartaná és csak a nélkülözhetetlen alapkísérleteket mutatná be, melyeknek kivitelére szükséges készülékeket saját költségén állítaná elõ.

Hozzáteszi, hogy Tek. THAN KÁROLY tanár úr beleegyezésével elõadásait a kir. m. tudományegyetem újonnan épült és már fel is szerelt vegytani intézetében szándékozik tartani.

Báró Eötvös Loránd magántanári kérvényének elintézése.

A bölcsészeti kar e kérvényt összes mellékleteivel együtt Tek. PETZVAL OTTÓ, Tek. JEDLIK ÁNYOS, Tek. THAN KÁROLY rendes tanárokból álló bizottságnak adta ki véleményezésre.

Itt mindenekelõtt THAN KÁROLY bizottsági tag azt a nagy fáradságot vette magának, hogy folyamodóról, az akkori idõ szokása szerint, részletes minõsültségi táblázatot készített, melynek rovataiba bevezette kérvényezõ származási adatait, végzett tanulmányait, akadémiai és egyéb rangját, viselt hivatalát, tudományos és irodalmi munkálatait, különösen laboratóriumokban és szemináriumokban készített dolgozatait, végre nyelvismereteit és elõadóképességét.

E pontos minõsítési táblázathoz és THAN KÁROLY által részletességgel készített elõadói jelentéshez a bizottság többi két tagja és velük együtt az egész bölcsészeti kar egyhangúlag hozzájárult és a következõ felterjesztésben állapodott meg:

«A felhozott indokok alapján a bölcsészeti kar folyamodó báró EÖTVÖS LORÁNDot a mennyiségtani természettanra nézve egyetemi magántanárrá képesíti, egyszersmind pedig benyujtott nagy értekezése és eddigi tudományos tevékenysége alapján a habilitáció szokásos cselekményei alól felmenti és a heidelbergi egyetemen nyert tudori rangját hazánkra nézve is érvényesíti és kéri a n. m. minisztériumot, hogy a karnak e határozatát megerõsíteni méltóztassék.»

De a bölcsészeti kar ugyanezen 1871. évi március hó 14-i V. rendes ülésén báró EÖTVÖS LORÁND ügyében, THAN KÁROLY rendes tanár külön indítványára még mást is cselekedett.

Báró Eötvös Loránd helyettes tanár.

Ez az indítvány a következõ volt:

«Tekintve báró EÖTVÖS tudornak habilitációja alkalmával kitûnt jeles szakképzettségét a mennyiségtani természettanban, alólírott azon a meggyõzõdésen van, hogy e kiváló fiatal erõ és búvár biztos megnyerése az egyetem részére, az egyetemi tanításra és a hazai mûvelõdésünkre nézve több tekintetben elõnyös volna; tekintve továbbá azt, hogy a mennyiségtani természettan tanszékének betöltése, illetõleg e szaknak rendszeres elõadása az egyetemen már égetõ szükséggé vált, alólírott javaslatba hozza, hogy addig is, míg a fentnevezett tanszék végleges betöltése eszközölhetõ lesz, báró EÖTVÖS LORÁND tudor e szakmának elõadásával, a legközelebbi nyári félévtõl kezdve, helyettes tanári minõségben a bölcsészeti kar által bízassék meg.

Pest, 1871. évi március hó 13. napján.

Dr. THAN KÁROLY,
kir. m. vegyésztanár.

E kari ülés határozatai alapján a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium 1871. évi április hó 8. napján 7605. szám alatt kelt rendeletében báró EÖTVÖS LORÁND egyetemi magántanárrá történt képesítését, valamint heidelbergi bölcsészetkari oklevele nostrifikációját megerõsítette (493. bölcs k. szám, 1871. IV. 13, és ugyanaz a szám).

Ugyanezen a kari ülésen báró EÖTVÖS LORÁNDnak az elméleti természettan helyettes elõadó tanárává történt megválasztása tárgyában és az ezzel összefüggõ ügyek tekintetében felterjesztést tett a kar a nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz. (422. b. k. sz. a.)

E megválasztásról a bölcsészetkari dékán (TÉLFY IVÁN) értesíti báró EÖTVÖS LORÁNDot és kéri, hogy a küszöbön lévõ nyári félévre szóló tanrendjét küldje be mielõbb, valamint arról is, hogy a m. kir. középiskolai tanárképzõben is heti kétórás gyakorlatot fog tartani, mirõl a dékán e képezde akkori igazgatóját, BARTAL ANTAL urat is értesítette.

A nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium, az elõbb nevezett 684. b. k. sz., 1358. rektori szám és az 12,763. min. szám alatt érkezett leiratának végén jóváhagyólag veszi tudomásul báró EÖTVÖS LORÁNDnak a felsõbb természettan elõadására helyettes tanárrá történt megválasztását, továbbá az 1871. évi március hó 23-án 843. sz. alatt tett felterjesztése folytán oly megjegyzéssel értesíti a kart, miszerint a helyettes tanárnak kijáró helyettesi jutalomdíj késõbb fog utalványoztatni. 1871. évi június hó 19-én. Dr. PAULER TIVADAR, m. sk.

Ez az utalványozás 1871. évi július hó 16-án történt, 16,520. miniszteri szám alatt, az elõbbi 12,763. min. sz. alatti leirat kiegészítéseként 743. b. k. szám alatt, a miniszter helyett TANÁRKY GEDEON államtitkár aláírásával.

«A magyar kir. egyetemnél újabban rendszeresített felsõbb természettani tanszék helyettesítésével báró EÖTVÖS LORÁND egyetemi magántanár lévén megbízva, felhívom (címet), miszerint az ezen mûködésért nevezettnek kijáró évi 819 frtnyi helyettesi díjat, ezen mûködése kezdetétõl, vagyis folyó évi április hó 17-étõl számítva és pedig a multra nézve azonnal, azután pedig utólagos havi 68 frt 25 krnyi részletekben bélyeges és az egyetemi Rektor által láttamozott nyugtája iránt, további intézkedésig fizesse kis.»

Elõadásaink megkezdése.

Ezzel EÖTVÖS LORÁND báró ideiglenes alkalmazásának az intézkedései befejezõdtek és õ ez alapon 1871. évi április hó 17. napján az akkor már elkészült, THAN KÁROLY tanár vezetése alatt álló egyetemi vegytani intézet kis tantermében elõadásait megkezdhette.

E tanterem ablakai délnyugat felé néztek; báró EÖTVÖS LORÁND elõadásait pedig a délutáni órákban, meglehetõs melegben tartotta.

Az említett nap délutánján 4 órakor megjelent TÉLFY IVÁN akkori bölcsészetkari dékán e tanteremben és az õ magas hangján bemutatta az új tanárt, báró EÖTVÖS LORÁNDot a kisebbszámú hallgatóságnak. E hallgatóság egyik része az exakt tudományok három növendékébõl állott; köztük volt e sorok írója is; a hallgatóság nagyobb részét fõleg az az érdeklõdés hozta a terembe, hogy látni kívánták azt a valóságos bárót, ki az egyetemen elõadást tart, ami annak elõtte itt még nem történt meg; végre megjelent mint felkért bíráló THAN KÁROLY tanár, ki a fiatal tanár elõadása, modora felett jóindulatú megjegyzéseket tett.

A hallgatóság nem szakképzett része figyelemmel hallgatta LORÁND báró fényelméleti elõadását, meg is csodálták, de nem állhatták meg, hogy meg ne jegyezzék, mi ugyan nem értjük az elõadót, csak azt szeretnõk tudni: vajjon õ maga érti-e tárgyát? és lassanként elmaradoztak; de báró EÖTVÖS kitartással folytatta elõadásait a félév végéig.

Nem említve a kezdettel járó apróbb teendõit, báró EÖTVÖS LORÁND lelki állapotának jellemzésére csak az akkori idõtájból, 1871. évi augusztus hó 3-áról kelt levelét közöljük, melyben elmondja: «Eljutottam ahhoz az az irígylésreméltó pillanathoz, melyben mint szabadúszók elõször ugrunk be vezetés nélkül a tudományba, és megvallom, hogy én e pillanatban is töprenkedtem: töprenkedtem a felett, hol és miféle módon tegyem ezt az ugrást?»

Kinevezése egyetemi nyilv. r. tanárrá az elméleti természettanból.

Rövid ideig tartó magántanári mûködése után állása véglegesítését a következõ legfelsõbb elhatározás képezte: 1872. évi május hó 21. napján értesíti az egyetem akkori Rektor Magnificusa, TOLDY FERENC báró EÖTVÖS LORÁND urat, hogy õt Õ cs. és apostoli királyi Felsége 1872. évi május 10. napján kelt legkegyelmesebb elhatározásával az elméleti természettani tanszék nyilvános rendes tanárává kinevezni méltóztatott (1251. bölcs. kari, 12,127. v. és k. min. szám. Dr. PAULER TIVADAR m. sk.)

Bár ez a véglegesítés báró EÖTVÖS LORÁNDra nézve igen hízelgõ volt és nagy hálára kötelezte õt, õ maga, az alapjában véve tulajdonképpeni nagy kísérletezõ, nem érezhette magát jól kizárólagosan elméleti elõadásai keretében; az õ experimentális természete közvetlenül követelte, hogy a tényleges, a megfigyelhetõ fizikai jelenségekkel is foglalkozhassék.

Kisérleti fizikai elõadásokra is jogosíttatott.

Ez, az élete további folyására oly szükséges tapasztalati elem kielégítést nyert õ Császári és Apostoli Királyi Felségének 1874. évi október hó 19. napján kelt legfelsõbb elhatározásával, mely báró EÖTVÖS LORÁND nyilvános rendes tanárt feljogosította, hogy a budapesti kir. m. tudományegyetemen a kísérleti természettanból is elõadásokat tarthasson. Az egyetemi tanács értesíttetett, hogy az egyetemnek természettani szertára, mely Jedlik Ányos rendes tanár vezetése alatt állott, a nevezett nyilvános rendes tanárnak is szabad rendelkezésére állhasson, és a kísérleti természettan rendszeres tanárával együtt közösen használtathassék.

II. Fizikai intézet létesítése.

Idõközben báró EÖTVÖS LORÁND tanszéke bizonyos anyagi segédeszközökkel lett ellátva, úgy hogy egyelõre egy külön, másodiknak nevezett fizikai intézetet létesíthetett, melynek vezetését is átvette.

A két intézet egyesítése és a kisérleti természettan rendszeres elõadásával történt medbizás.

Ezalatt a természettannak említett rendszeres tanára, JEDLIK ÁNYOS az 1878. év folyamában hetvennyolc éves korában nyugalomba vonult, amely változás után rövid idõvel a következõ intézkedés történt: (33,505. min. szám) Õ császári és apostoli királyi Felsége folyó 1878. évi december hó 14-én kelt legfelsõbb elhatározásával a tudományegyetemnek a természettan jövendõbeli elõadására és a természettani intézet használatára vonatkozó javaslatát legkegyelmesebben helybenhagyni méltóztatván, ezen legfelsõbb elhatározás alapján és értelmében Méltóságodat (báró EÖTVÖS LORÁNDot) az elméleti természettan rendszeres elõadásainak kötelessége alól felmentem és a kísérleti természettan rendszeres elõadásával megbízom; egyszersmind megengedem, hogy továbbra is tarthassa meg jogát, ebbeli elõadásait az elméleti fizikára is kiterjeszteni.

Budapesten, 1878. évi december hó 26. napján.

TRÉFORT.

Akadémiai székfoglalója.

Élete, egészen 1919. évi április hó 9-ig bekövetkezett gyászos haláláig, kizárólagosan a tudománynak, a fizikai kísérletezésnek volt szentelve. Ennek, a tudomány iránt való legteljesebb odaadásnak látható elismerései mindenekelõtt e hazában nyilvánultak, amennyiben õ már 1873-ban, huszonöt éves korában mint az Akadémiának levelezõ tagja foglalhatott üléseiben helyet. Bár azóta többször vett részt az Akadémia összejövetelein, mégis csak 1880-ban január 19. napján foglalta el formálisan székét: «Adatok az elektrosztatika elméletéhez» (1) c. értekezésével. Elõadása bevezetését így kezdte:

«Ifjan, komoly akarattal, de személyes érdem nélkül törekedtem hazánk tudományos munkásságának terére lépni, s elõttem minden ajtó mintegy varázsszóra megnyílt, mindenütt baráti karokra találtam, melyek elsõ lépéseim támogatására ajánlkoztak. A szó, melynek ezt köszönhettem, boldogult atyám neve, e név, mely legnagyobb örökölt kincsem s mely folyton arra int, hogy erre munka által érdemessé váljak.

Soha máskor nem éreztem ezt annyira, mint amikor a Tek. Akadémia III. osztálya levelezõ tagjául választott. E kitüntetést megérdemelni, arra magamat méltónak mutatni, életem egyik legfõbb törekvése lesz. Érdemetlenségem érzete soká visszatartott abban, hogy e tudományos testületben széket foglaljak; mert bár megválasztásom óta már voltam szerencsés e helyen értekezhetni, székfoglalóul valami készszel, egy kikerekített egésszel kívántam volna fellépni. De idõvel én is idõsebb lettem s napról-napra meggyõzõdtem arról, hogy a tudományban készen sohasem leszünk. Kérem ezért a Tekintetes Akadémiát, legyen elnézõ most is, midõn zöldasztala elõtt széket foglalva, arra csak töredékeket hozhatok.»

Érdemleges értekezésében azután szól a láncolatos elektromos sûrítõkrõl, alkalmazva a JEDLIK-féle sürítõ láncra, de azután az általa folytatólagosnak nevezett sûrítõk esetére, melyek egyaránt, mind nagyfeszültségek elõállítására, mind pedig kicsiny feszültségek mérésére alkalmasak. -

Házassága.

Báró EÖTVÖS LORÁND mint fiatal egyetemi tanár 1876-ban nõül vette HORVÁTH GIZELLÁT, HORVÁTH BOLDIZSÁR akkori igazságügyi miniszter leányát, kivel a kettõjük életének majdnem egy napon bekövetkezett végéig gyengéd frigyben élt.

Mikor az 1881. évi elsõ villamossági kongresszuson Párizsban Magyarország hivatalos képviselõje volt, ennek céljául ki volt tûzve azoknak az elektromossági mértékegységeknek megállapítása, melyek az elektromos méréseknél alapul szolgálnak. Ez alkalommal a francia kormány õt a becsületrend lovagkeresztjével tüntette ki.

Akadémiai rendes tag; az Akadémia Elnöke, az egyetem Rector Magnificusa.

A M. Tud. Akadémia az 1883. évben, május 17. napján rendes taggá, 1889 május 3-án pedig elnökévé választotta.

Az 1891/92. évben egyhangu választás alapján a budapesti kir. m. tudományegyetem Rector Magnificus-méltóságát viselte. Ily minõségben több lelkesítõ és buzdító beszédet mondott a hallgató-ifjúságnak, melyet ez nagy tetszésnyílvánítással fogadott.

E közben egyetemi tanszékét is sikerült a régi, központi egyetemi (egyetemtéri) épületbõl kiszabadítani és ezt egy egészen új, kizárólag a fizika tanítása és a fizikai kutatások részére berendezett épületbe elhelyezni és felszereltetni és ekként a fizika részére oly tudományos otthont létesíteni, melyet az õ tudományos kutatásai késõbb világhírûvé tettek.

Várható volt, hogy a hazai tudományos testületek és egyesületek mind tagjukká választják; és a felsõ oktatás fórumai mind vetélkedtek abban, hogy õt mûködésük körébe vonják.

Az Akadémiában 1889-tõl 1905-ig viselt Elnöki tisztsége fényes díszt kölcsönzött ez állásnak és ebben érdemleges és mindig a tudományért újra meg újra lelkesítõ és arra buzdító elnöki beszédeiben mélyremenõ hatást fejtett ki.

Tudományos elismerése.

Idõközben több belföldi és külföldi kitüntetés érte. Így 1896-ban a M. Tud. Akadémia Nagydíjával tüntette ki, késõbb valóságos belsõ titkos tanácsos lett és a Ferenc József-rend nagy-keresztjével díszítették fel, a Litteris et Artis díszjelvényét nyerte el, a kir. m. Természettudományi Társulat SZILY-érmével tisztelte meg, a krakkói JAGELLO-egyetem, a krisztiániai norvég kir. FREDERIK-egyetem tiszteletbeli doktorrá kreálta, a porosz kir. Akadémia külsõ tagjává, a Magyar Írók Segélyegyesülete elnökévé választotta.

Legkedvesebb fizikus elõdjei voltak a tudományában: NEWTON, a halhatatlan matematikus, fizikus és csillagász, és az igénytelen FARADAY, a legügyesebb és legszerencsésebb kísérleti felfedezõ, kiknek szép arcképei dolgozószobájában mindig szeme elõtt voltak. -

De õ több más téren is létesített igen áldásos, a hazai tudomány és az általános mûvelõdés állandó emelését célzó alkotásokat.

Matematikai és Fizikai Társulat létesítése.

Így mikor a budapesti matematikusok, köztük báró EÖTVÖS LORÁND, HUNYADI JENÕ, KÖNIG GYULA, SCHOLTZ ÁGOSTON, SZILY KÁLMÁN 1885. év õszén fesztelenül összejöttek, hogy egymásközt a tudomány újabb haladását megbeszélhessék: e magánjellegû összejöveteleket «Matematikai Társaság»-nak nevezték el és elég gyakran tartottak ily összejöveteleket. E rendesen mûködõ Társaságban többször érdekes elõadásokat tartottak, az érdeklõdés szemlátomást nagyobb lett s a fizikusokat is belevonták érdekkörükbe.

Az elsõ lépést b. EÖTVÖS LORÁND tette meg, amikor 1890. évi december havában a «Földi gravitáció»-ról két elõadást tartott, melyek végeztével felhívta ezek látogatóit, hogy gyakrabban tartsanak hasonló összejöveteleket és egyesületté formálódva külön szakfolyóiratot indítsanak.

Matematikai és Fizikai Lapok.

Így megalakult a «Matematikai és Fizikai Társulat»; és így indultak meg a «Matematikai és Fizikai Lapok», melynek rendeltetését «Szaktársainkhoz» intézett felhívásában báró EÖTVÖS a következõkben körvonalozta:

«Folyóiratot akarunk teremteni, mely a mi kedves hazánkban is terjessze tudományszakainknak napról-napra gyarapodó vívmányait és amely matematikusaink és fizikusaink tudományos érdeklõdését ébren tartva, kedvessé tegye nekik tudományuknak nemcsak mûvelését, de tanítását is. Azért, ha a lapokat csak magunknak írjuk is, olyan formában, amint szakember szakembernek ír, mégis fontos szolgálatot vélünk vele tenni közmûvelõdésünknek is, mert kétségtelen, hogy a tanítás sikere úgy a felsõ, mint a középfokú iskolában mindenekelõtt a tanár tudományos képzettségétõl függ.»

«Célunk nem a tudomány népszerûsítése és nem is önálló tudományos dolgozatok: mások már sikerrel vállalkoztak teljesítésére. Mi tudományosan ismertetõ cikkek alakjában fogjuk megadni a szakembernek azt a szellemi táplálékot, melyre szüksége van, ha haladni akar, mert jól tudjuk, hogy különösen a tudományban a nemhaladás csak annyit jelent, mint az elmaradás.»

Ennek folytán a véglegesen megalakult Matematikai és Fizikai Társulat 1891. évi november 5. napján báró EÖTVÖS LORÁNDot is egyhangú lelkesedéssel választotta elnökeül, ki örömmel üdvözölte az egybegyûlt buzgó tagokat, a vállalt feladat lelkiismeretes teljesítésére buzdította õket, «mely bár látszólag könnyû, de mégis érdemes munka; mert ha elérjük azt, hogy mindenki, aki hazánkban fizikát és matematikát tanít, igazán fizikus és matematikus legyen, akkor nagy szolgálatot tettünk nemcsak az iskolának, hanem hazánk tudományosságának is.»

Ily szép rendeltetéssel, célzattal indult meg e Társulat mûködése, melyben az elnök is, különösen eleinte, többször személyesen részt vett.

Mat. és Fizikai Tanulóverseny.

Különös ragaszkodással és lelkesedéssel ünnepelte e kis Társulat elnökét, mikor 1894 október 25. napján tartott ünnepélyes ülésén õt, mint nem rég kinevezett vallás- és közoktatásügyi minisztert, szinte családias bensõséggel üdvözölte; a napilapok megjegyezték, hogy báró EÖTVÖS LORÁND ezt az estét fesztelen kedélyességgel leghívebb janicsárjai közepette töltötte. Õ pedig ennek emlékére matematikai és fizikai tanulóversenyt s ez alapon kiosztandó: Eötvösdíjat alapított.

Károly Irenaeus.

Legyen szabad e helyen megemlítenünk, hogy báró EÖTVÖS LORÁND ez utóbbi szép cselekménye buzgó követõt talált fõtisztelendõ KÁROLY IRENAEUS, nagyváradi premontrei Kanonok igen nemes ténykedésében, ki az elmúlt évek folyamán a Társulat részére ugyanakkora alaptõkével, fizikai Károly-díjat alapított, úgy hogy jelenleg évenként egyenlõ matematikai és fizikai versenydíjak hirdethetõk és oszthatók szét. Nagy sajnálatunkra e kedves tiszteleti tagtársunk, e sorok nyomdai szedetése közben 1929. évi március hó 13. napján elhúnyt. Áldás poraira!

Üdvözlése a Mat. és Fizikai Társulat részérõl.

Báró EÖTVÖS LORÁND tudományszeretetét és komoly kötelességtudó felfogását a következõ jellemzõ mondatokban nyilvánította az üdvözlésekre:

«De mikor errõl az örömrõl szólok, amelyet nekem most okoztak, nem tagadhatom, hogy ezen öröm mellett, mint minden földi öröm mellett van valami fájdalom is, valami abból a fájdalomból, melyet érez az, ki a megszeretett otthont, amelyben nagyra nõtt, amelyben soká dolgozott, elhagyni kényszerült, és amelyet azután késõbb, bár mint szeretett vendég, de mégis csak mint vendég láthat meg. Hisz ez a terem otthonom, kedves otthonom volt, most pedig csak vendégül jelenhetek meg benne.»

«Önök uraim ismernek engem jól, hiszen eddigi pályatársaim, nagyrészt régi barátaim; azért tudják azt, nem szükséges, hogy részletesen kifejtsem Önök elõtt, hogy nem a nagyravágyás, nem a hatalom utáni törekvés volt az, mely arra indított, hogy a jelen állásomat elfoglaljam. Tudják, hogy erre is ugyanaz a törekvés, ugyanazokra a célokra való törekvés indított, amely azelõtt vezérelt; ez a törekvés, hogy hazánknak a tudomány szolgálatában munkása legyek.» -

Egészen új kinevezés.

Sajnos, politikai okoknál fogva minisztersége héthónapi tartam után megszakadt; de ezzel rövidebb idõre megszakadt az egyetemi tanári pályája is, amennyiben szintén politikai körülményeknél fogva csak két évvel késõbben, 1896-ban folytathatta ismét a tanári mûködését; ez csak az 1896. évi február hó 16. napján, új Felség-elhatározás, egészen új kinevezés alapján történhetett meg. [6419. sz. legf. rezolució 1886. évi január 28-áról.] A kinevezés az elõbbi, a kísérleti természettani tanszékre szól. (Bölcs. kari 1886. évi 721. sz. február hó 25.-e.)

Mindazonáltal egy terve, egy intézkedése, melyet minisztersége elején igen fontosnak, igen szükségesnek vélt, megvalósult és õ ennek az alább nevezendõ intézménynek örökös kurátora lett.

Báró Eötvös József - Kollégium.

Tanári pályája elején mindjárt észrevette, hogy elég sok növendéke, ki lelkesedéssel és tudományszomjjal jött az egyetemre, anyagi nehézséggel kénytelen küzdeni és tanulmányait csak nehezen fejezheti be. Ezen a bajon õ gyökeresen kívánt azáltal segíteni, hogy az atyja után báró EÖTVÖS JÓZSEF-kollégiumnak nevezett, most már az országban nagyhírûvé lett tudományos és nevelõ intézményt alapította, melynek célja, körülbelül száz fiatal hallgatónak ösztöndíjat és nyugodt megélhetést biztosítani tanulmányi idejük alatt, sõt még számos mûvelõdési segédeszközzel látókörüket szélesíteni és tudományos képzettségüket fokozni, felfogásukat mélyíteni. Ez az intézet fennállásától kezdve báró EÖTVÖS állandó kurátorságára volt bízva, és a miniszterségben utódja, báró WLASSICS GYULA anyagi továbbfejlesztésérõl lelkiismeretesen gondoskodott. Késõbb, báró EÖTVÖSnek aránylag korai halála után gróf   TELEKI PÁL, volt m. kir. miniszterelnök, a M. Tud. Akadémia t. tagja vette át a kurátori tisztséget.

Bartoniek igazgató.

Ez az intézet fennállása óta, harmincöt esztendõ alatt, BARTONIEK GÉZA lelkiismeretes és gondos igazgatósága mellett sok száz jól kiképzett, mûvelt középiskolai és elég nagyszámú egyetemi és fõiskolai tanárt adott hazai tanügyünknek, és a jövõben is folytonosan végez ily fontos mûvelõdési munkát.

Semsey Andor és báró Eötvös Loránd. Fellowship-ok.

Egy másik ilynemû tudományos és közmûvelõdési intézmény az, hogy báró EÖTVÖS tanácsára és kérésére SEMSEY ANDOR, hazánk tudományos, gyüjteményes intézményeinek, különösen Nemzeti Múzeumunk ásvány- és õslénytani gyüjteményeinek nemesszívû mecénása, hazánkban az angol college-kben fennálló Fellowshipok, tudományos állások mintájára fiatalabb erõknek tudományos pályájukon való megtartása érdekében gondtalan anyagi megélhetést, fellowship-ot biztosított, hogy függetlenül fejlõdhessenek tudományos pályájukon tovább. Bár szûkebb keretben, mégis ez az intézmény is jelentékeny szolgálatot tett; azonkívül SEMSEY a tudományos segédeszközök megszerzésében és egyéb módon is, bõkezûen segített; sõt mikor báró EÖTVÖS gravitációs vizsgálatai folytatására csak szerényebb keretû expedíciót törekedett szervezni, SEMSEY ezt is igen hathatósan támogatta, s így nagy segítségére volt a hazai tudományosságnak.

Ugyancsak báró EÖTVÖS közbenjárására történt, hogy SEMSEY különbözõ tudományágakban tíz tudományos, kifejezetten a magyarországi viszonyokra és Magyarországra vonatkozó pályakérdést tûzött ki egyenként 10,000 forintnyi jutalomdíjjal: -

l . Magyar nyelvtanra. 2. Magyar irodalomtörténetre. 3. Magyarország archaeológiájára. 4. Magyarország történetére. 5. Magyarország földrajzára. 6. Magyarország közgazdaságára. 7. Magyarország geológiájára. 8. Magyarország mineralógiájára. 9. Magyarország florájára. 10. Magyarország faunájára. E díjak közül a 8. számú teljes, 20,000 K díjat elnyerte 1908 április 29-én KRENNER JÓZSEF SÁNDOR r. tag «Tellur» jeligéjû pályamunkájával; a 2. számú «Mult» jeligéjû pályamunkát a nagygyûlés a 3000 koronás másodjutalomban részesítette; szerzõje PINTÉR JENÕ, jelenleg r. tag; a 6. sz. díjra beérkezett munkát «A közgazdasági viszonyok stb.» a nagygyûlés a 3000 koronás másodjutalomban részesítette; szerzõje MILHOFFER SÁNDOR. Ezentúl a pályadíjak már nem tûzettek ki és a díjösszegek más tudományos célokra fordíttattak.

Lemondás az Akadémia Elnökségérõl.

Bár õ igen nagy megtiszteltetésnek tartotta akadémiai Elnökké történt megválasztását: azért mégis mindig hangoztatta az õ saját hitvallását, hogy a tudományt csak önmagáért és minden mellékes cél nélkül mûvelhetjük eredményesen, mert «a tudomány, mint féltékeny kedves, csak annak homlokára nyomja csókját, ki minden percét neki szenteli.» Ez a meggyõzõdés vezette õt akkor, mikor 1905-ben a M. Tud. Akadémia Elnöki tisztségétõl megvált és az akkori másodelnökhöz, KAUTZ GYULA úrhoz intézett lemondó levelében írja: «Múlnak az évek, s bár munkaerõmet lankadni még nem érzem, mégis minden lenyugvó nap arra int, hogy a Mindenhatótól részemre kiszabott munkaidõ elõbb-utóbb végére jár. Addig, amíg erõm tart, addig, míg erõm van munkára, elsõ, mert csak általam teljesíthetõ feladatomnak kell tartanom azt, hogy kiegészítsem és feldolgozzam azt a tudományos anyagot, melyet évtizedek alatt nagy fáradsággal és részben éppen Akadémiánk támogatásával és 1896-ban nagydíjával történt kitüntetésével összehordtam. Ameddig élek, ennek kell hogy éljek. Mielõtt késõ volna, erre kell összegyüjtenem erõmet, megválva azon állásaimtól, melyek annak további szétforgácsolását okoznák.»

Mindazonáltal meg kell mondanunk, hogy különbözõ tisztségeirõl való lemondásokkal sem érhette el ezt a célját, melyet elérni kívánt: még halála elõtt egy évvel, mikor már végsõ betegségét elõre érezte, csak azt óhajtotta, hogy még tíz esztendeig élhessen, hogy befejezhesse jelzett munkáit. -

EÖTVÖS munkásságának súlypontja sokkal inkább az önálló kutatásra, mint a tanítói mûködésre esett; arra nevelte érettebb növendékeit és késõbbi munkatársait, kik közül többen halála után függetlenül mûvelték tovább és egészítették ki mérési módszereit.

B. Eötvös, mint csendes tudós.

Õ tulajdonképpen csendben, szerényen dolgozó igazi tudós volt, ki tekintet nélkül minden más körülményre, annyira belemerült kísérleti problémáiba, hogy neje többször sóhajtva panaszolta el, hogyha férje mögött bezárul laboratóriuma ajtaja, akkor õ családja részére sokszor a következõ napig el van veszve.

Tudományos kutatásai megkezdése. «Iskolai feladatok.»

Elõre megállapítva az õt érdeklõ problémákat, ezek megvizsgálásában mindig eredeti úton haladt. Elsõ független, önálló vizsgálatainak tárgyai az akkori fizikai tudományból voltak merítve, õ az ilyeneket egyszerûen iskolai feladatoknak nevezte, mert rendszerint az akkori fizikai tanmenet ismertebb tárgyköréhez tartoztak.

Az elõbb említett székfoglalója is ilyen természetû volt; éppen így a DOPPLER-féle elvet tárgyaló értekezése is, valamint az a dolgozata is, amelyen Németországból való hazaérkezése után több évig dolgozott; ez egy világító testnek, pontnak és az észlelõnek egy egyenes mentén történõ mozgásából keletkezõ fényjelenségekrõl szól.

Õ ugyanis ezt a jelenséget elméleti úton törekedett tárgyalni, de reáutalt e kérdésnek nehézségeire is, melyek a fény esetében, speciálisan a fény terjedésének nagy sebességénél fogva elõállanak. Ezt a tisztán elméleti dolgozatát az akkor Németországban megjelenõ legtekintélyesebb fizikai folyóirat, az Annalen der Physik und Chemie 1874. évi folyamában közölte. (2)

Kisebb közléseit nem is említve, amelyek az irodalomban közzétett újabb elektromos jelenségek ismertetésébõl állottak és amelyek népszerû alakban fõleg a «Természettudományi Közlöny»-ben jelentek meg, erejét most jóformán csak elméletileg igen jól elõkészített kísérleti kérdések megvizsgálására fordította, mindig állhatatosan kitartva addig, míg valamely kérdés alapos megvizsgálását céljainak megfelelõnek és kívánságát kielégítõnek találta.

Folyadékok felszíni feszültsége. Felületi feszültség.

E fontos kérdések egyike a folyadékok felszíni feszültségének pontos meghatározása és a különbözõ folyadékok e tekintetben való igen sajátszerû viselkedésének, törvényszerûségének elismerése volt.

Ugyanis már a königsbergi egyetemen mint hallgató részletesen megismerkedett FRANZ NEUMANN tanárnak «Capillartät» címû elméleti elõadásaiban és az ezekkel kapcsolatos szemináriumában a folyadékok felszíni felületével, az úgynevezett kapilláris felülettel, amelynek alakját elméleti úton, egyszerûbb esetekben szépen és teljesen meg lehet határozni és melynek érdekes, sokszor nem egyszerû alakját kísérletileg szándékozott megvizsgálni. Erre nézve akkor már a szemináriumban egy igen alkalmas, pontos módszert gondolt ki és alkalmazott. E jelenségeknek legfontosabb jellemzõje az úgynevezett felületi feszültség. Ennek értelmezésére az idetartozó jelenségek egyszerûbb eseteit kell egy kissé megfigyelnünk: Így közönséges szappanos vízbõl már szalmaszállal elég nagy buborékot fúhatunk; ez a buborék vékony folyadékhártyából áll, mely mindkét oldalán a légköri levegõvel érintkezik; a külsõ és belsõ felülete egy-egy ily kapilláris felületet alkot, melynek az a sajátsága, hogy mihelyt a felfúvás megszûnik, összehúzódni törekszik; s ha a felfúvó szalmaszál nyílását nyitva hagyjuk, az összehúzódás azonnal megindul és addig folytatódik, míg a felfújt gömbbuborékból minden levegõ kiszorult.

E felfúváshoz bizonyos munkavégzés szükséges; az a munka, amely szükséges arra, hogy ebben az esetben az elõálló két felület bármelyike a területegységgel, például egy négyzetcentiméter területtel növekedjék, a szappanos oldat felületi munkája, amely ellenkezõ elõjellel vett számértékével egyenlõ az oldat felületi feszültségének számértékével.

Mindenkor, mikor valamely folyadék szabad felülete levegõvel vagy más gázzal érintkezik, ily kapilláris felület keletkezik, melyre nézve állandó az a munkamennyiség, amely a területegységgel való növelésére szükséges; de minden ily esetben kísérletileg kimutatható, hogy az ily felület mindig összehúzódni törekszik.

Így ha csak tiszta, szabad vízfelületet tekintünk és reáhelyezünk óvatosan egy nagyon jól szárazra megtisztított acélvarrótût hossza mentén, akkor e tû, bár sokszorta nagyobb a fajsúlya, mint a vízé, nem fog a víz alá merülni, hanem nyugodtan fog úszni a víz tiszta felületén. Ez annak a tapasztalati igazolása, hogy ez a felület teljesen úgy viselkedik, mintha felszíne egy összefüggõ rugalmas réteggel volna borítva, melynek folyadékrészei annyira összefüggenek egymással, hogy a rajtuk lévõ kisebb, de sûrûbb testecskéket nem bocsátják rajtuk vagy közöttük át, hanem a felületen tartják fenn.

Ugyanily tapasztalat áll fenn bármely más folyadék esetében. Ez az úgynevezett felületi feszültség, amelynek nagysága különbözõ folyadékokra nézve különbözõ, sõt különbözõ a szerint, amint ez a folyadék-felszín más-más testekkel, esetleg más-más folyadékokkal érintkezik.

Báró EÖTVÖS e jelenségek területén két kérdést kívánt pontos mérések segélyével eldönteni:

1. Ténylegesen megfelel-e a kapilláris felület alakjára nézve mindig és egész terjedelmében annak az inkább csak elméletileg feltételezett tulajdonságának, hogy a felszíni feszültség egy és ugyanazon folyadékra nézve ugyanakkora, változatlan, állandó mennyiség? s a felületnek e feltevésbõl szigorúan következõ alakja pontosan megegyezik-e a megfigyelt alakokkal?

2. Mily befolyást gyakorol a folyadék anyagi minõsége?

Báró Eötvös reflexiós-módszere.

Az elsõ kérdésre csak a kapilláris felületnek szabatos mérése adhatott feleletet; e végbõl báró EÖTVÖS már königsbergi egyetemi hallgató korában, miközben, mint fent már érintettem, FRANZ NEUMANN fizikus tanárnál a kapillaritás elõadását hallgatta és szemináriumában dolgozott, egy mérési eljárást gondolt ki, melyet tanárának megmutatott, ki õt ezért megdícsérte és ezt szintén életrevalónak nyilvánította; ez a kapilláris felületek alakjának szabatos és pontos észlelésére igen alkalmasnak bizonyult; ez EÖTVÖS reflexiós-módszere volt, mely elõször magyar nyelven a Mûegyetemi Lapok I. kötetében 1876. 2-10. 1. jelent meg: «Új módszer a kapillaritási tünemények tanulmányozására»; mely a jelzett reflexiós-eljárás kiinduló pontját képezte s melynél egyszerûbb és pontosabb módszer e célra nem létezik.

Az a sok mérés, amelyet EÖTVÖS báró elõtt ezekre a kapilláris jelenségekre vonatkozólag végeztek, nagyon különbözõ, egymástól eltérõ eredményhez vezetett, de õ észrevette, hogy e nagy eltéréseknek csak azok a kicsiny testecskék az okai, melyek mint tisztátalanságok rakódnak az eredetileg frissen és teljesen tisztán elõállított felületre, a levegõvel, vagy esetleg más testtel való érintkezés folytán és rövid idõ mulva igen észrevehetõen változtatják meg a felszín szerkezetének egyenletességét.

Folyadék felülete érintkezése saját gõzével.

Báró EÖTVÖS, e tárgy felett gondolkodva, hamar észrevette, hogy a kapilláris felület tisztaságát változatlanul el lehet érni azzal, hogy a tiszta folyadékot egy úgynevezett DUMAS-féle üveggömbbe zárta, amilyent gõzsûrûség mérésére használnak, melyet a folyadékkal közepéig töltött meg. E vizsgálatának elsõ elõnye az volt, hogy a kapilláris felület mindig saját gõzével érintkezett és az így légmentesen elzárt folyadék feszültsége éveken át is állandó maradt, s így új természetû erõk felvételére, mint például rugalmas utóhatás téves feltevésére, szükség nem volt.

De az így légmentesen elzárt folyadék hõmérsékletét az észlelõ addig változtathatta, ameddig azt az elzáró edény szerkezete engedte; nemcsak a folyadék forráspontján alóli hõmérsékleten történhetett a megvizsgálás, hanem azon felül is, egészen az úgynevezett kritikus hõmérsékletig, amikor a folyadék-állapot megszûnik és az egész elzárt tömeg gõzzé válik.

Ez az egyszerû, de valóban klasszikus eljárás egy csapással teljesen kifogástalanná tette a kapilláris felület vizsgálatát. -

Molekuláris felületi energia.

A második itt említett kérdés: az anyagi minõségnek befolyása a kapilláris feszültségre csak több esztendei, igen fárasztó kísérletezések után nyert megoldást, de mondhatni dicsõ megoldást; mert egy új, nevezetes, általános törvényt eredményezett, az úgynevezett EÖTVÖS-féle törvényt. Mielõtt azonban ezt közöljük és értelmezzük, legyen szabad egynéhány, nem egészen mindennapi fogalmat ismertetni, melyre itt szükségünk lesz.

Ilyen a molekuláris felületi energia fogalma.

Az anyagokat a molekuláris felfogás (hipotézis) szerint egymástól helyileg különbözõ, diszkrét molekulák összeségébõl állóknak tekinthetjük. A folyadék felületét is ily elkülönített molekulák alkotják. Tekintsük most a felületet olyan kicsiny, egyenlõ területekre elosztva, hogy mindegyikre átlag egy molekula essék; az ily kicsiny részt molekuláris területnek nevezzük, melynek nagysága változik a folyadék minõségével és hõmérsékletével. Ha most a folyadék felületét éppen egy ily molekuláris felülettel megnagyobbítjuk, munkát kell végeznünk; s ennélfogva a folyadék energiája növekszik egy bizonyos értékkel, melyet molekuláris felületi energiának neveznek. Így is fejezhetjük ki e fogalmat: a molekuláris felületi energiának mértéke az a munka, melyet végeznünk kell, ha egy molekulát a folyadék belsejébõl a szabad felületre viszünk. A folyadék sûrûségébõl, molekulasúlyából és felületi feszültségébõl könnyen kiszámíthatjuk a molekuláris felületi energia meghatározott sokszorosát, amelyet akár az energia mértékéül fogadhatunk el.

Eötvös-állandó. Univerzális állandó.

Báró EÖTVÖS LORÁND azt találta, hogy bárminõ folyadékot veszünk is: annak molekuláris felületi energiája mindig ugyanúgy változik a hõmérséklettel; akár étert, akár alkoholt, benzolt, kloroformot veszünk és mindegyiket egy hõmérsékleti fokkal melegítjük: valamennyinek molekuláris felületi energiája ugyanannyival változik és pedig függetlenül attól, hogy milyen hõmérsékletrõl melegítünk egy fokkal, akár 10°-ról 11°-ra, akár 100°-ról 101°-ra. Az a szám tehát, mely megmondja, hogy mennyivel változik meg a molekuláris felületi energia egy fokkal való melegítésre, ez az úgynevezett EÖTVÖS-féle állandó, mely független a folyadék anyagi minõségétõl, állapotától, hõmérsékletétõl; ezért ezt általános, univerzális állandónak nevezhetjük, mely jellemzõ a folyadék-állapotra, tekintet nélkül arra, hogy milyen folyadékkal van dolgunk.

Gázállandó. Eötvös-állandó, szerkezete.

Ilyen univerzális állandót az egész fizika csak keveset ismer, ilyen például az általános gázállandó, mely kifejezi, mennyivel változik bárminõ gáz molekuláris nyomási energiája, ha a hõmérséklet egy fokkal növekszik. Ez az ideális gáz univerzális állandója; és EÖTVÖS törvénye teljes analogonja, az ideális gáz híres állapotegyenletének vagy miként gyakran nevezik, a BOYLE-MARIOTTE-GAY-LUSSAC egyesített törvényének: az egyik a gázállapotra jellemzõ, a másik a folyadékállapotra. E szerint az általános gázállandó analogonja az EÖTVÖS-állandó, mely jellemzi a folyadékállapotot.

Meg kell jegyeznünk, hogy sok folyadék EÖTVÖS állandója eltér a normális értéktõl, ezeknek a folyadékoknak belsõ szerkezetérõl az EÖTVÖS-törvény rendkívül érdekes felvilágosításokat ád.

Amint az abnormális gõzsûrûségekbõl azt következtethetjük, hogy a gõz molekulái részben szétestek, disszociáltak, azonképpen az EÖTVÖS-féle állandó rendellenes és pedig túlkicsiny értékébõl azt kell következtetnünk, hogy az illetõ folyadék molekulái nagyobbak, mint gõzállapotában, hogy részben összeálltak, asszociáltak. Így például az EÖTVÖS-féle törvény alapján tudjuk, hogy a nagyon közönséges folyadék, a víz, nagyon rendellenes molekula-szerkezetû; molekulái közönséges hõmérsékleten jóval nagyobbak, mint gõzállapotban és még 100° és 210° között is kétszer akkorák. Látható ebbõl az EÖTVÖS-féle törvény fontossága a vegyész szempontjából is, mert módszert nyujt annak az eldöntésére, eltérnek-e a folyadékmolekulák a gõzmolekuláktól vagy: ugyanakkora-e a folyadék molakulasúlya, mint a gõz-é?

E munkálatokat báró EÖTVÖS az 1882-1886. években magyarul és németül közölte. (3)

Ramsay kémikus eredeti álláspontja.

Bár báró EÖTVÖS LORÁND e törvényét, mint most említettük, 1886-ban közzétette: RAMSAY angol kémikus 1893-ban megjelent dolgozatában fejtegeti, hogy a kémia még nem rendelkezik oly módszerrel, mely a folyadék molekulasúlyának ismeretére vezetne. Vizsgálatai, úgy mondja, ily módszerre vezették; de ez az õ új módszere semmi egyéb, mint az EÖTVÖS-féle törvény! Ámbár õ maga a tények e téves beállítását helyesbítette, mégis, sajnos, az volt az eredménye, hogy eleinte az irodalomban némelyek, szerencsére a kisebbség, EÖTVÖS-RAMSAY-féle törvényrõl beszéltek; pedig ez teljesen báró EÖTVÖS LORÁND saját tudományos felfedezése; mert RAMSAY csak lényegtelenül egészítette ki e törvény eredeti alkalmazását.

Befejezése a kapilláris vizsgálatoknak.

A folyadék részei között mûködõ, csak kicsiny távolságra ható erõk vizsgálatát báró EÖTVÖS LORÁND a róla nevezett törvény megállapításával fejezte be, a továbbiakban csak elvétve foglalkozott a kapilláris erõkkel. -

Lekésett vizsgálatok: hengeres üvegcsövekben magasabb hõmérsékletû folyadékok fénytörés-mutatói meghatározása; eredménytelen észleletek.

Közben néhány kisebbszerû problémával is foglalkozott; így például hengeres üvegcsövekben lévõ folyadékok fénytörés-mutatójának meghatározásával magas hõmérséklet mellett, amellyel vele egyidõben GALITZINE orosz fizikus is foglalkozott, ki azonban elõbb tette közzé ebbeli munkájának eredményeit, mint báró EÖTVÖS, aki a végleges közlést nem szerette, azt mindig tehernek tekintette, és így a nevezett orosz fizikus õt e tekintetben megelõzte, míg báró EÖTVÖS ebbeli hosszasabb munkájának nem maradt nyoma az irodalomban.

Sajnos, még számos más ily, megkezdett kísérleti vizsgálatba fogott báró EÖTVÖS LORÁND, a nélkül, hogy az idetartozó nagyszámú megfigyeléseit befejezhette volna; sõt feljegyzései részben nem mindig rendezett észleletek sorozatát képezik, melyek rendezése most már alig látszik lehetségesnek.

Gravitációs és Mágnességi vizsgálatok.

Érdeklõdését most már jóformán kizárólagosan egy másik, de ismert törvényû erõ: a gravitáció és a hasonló törvénynek hódoló erõ, a mágnességi erõ kötötte le. A gravitáció és a mágnességi erõ problémáitól nem voltak képesek elvonni õt a mult század végén és a jelen század elején ismertté lett nagy fizikai felfedezések és elméletek sem. Így a RÖNTGEN-sugarak, a rádióaktivitás, az elektro-optikai jelenségek, a quantum-elmélet, a relativitás elmélete; ezeket és az eredményeiket mind tudomásul vette ugyan, de ezeknek õ csak érdeklõdõ szemlélõje volt és nem foglalkozott velük érdemlegesen.

A gravitációra és a mágnességre vonatkozó vizsgálatai során, amelyekkel körülbelül harminc esztendeig foglalkozott, báró EÖTVÖS LORÁND idetartozó eszközeinek érzékenységét és biztosságát folytonos kísérletezéssel annyira fokozta és annyiféle új eszközt szerkesztett, hogy a földi tömegmennyiségek között mûködõ aránylag csekély vonzási erõ jóformán kézzelfoghatóvá lett és ezzel olyan feladatok megoldására vállalkozhatott, melyek kényességüknél fogva ezelõtt megközelíthetetlennek látszottak. A három évtizeden át végzett szakadatlan munkájának eredménye egyrészt a Föld alakjára és belsõ szerkezetének felismerésére vonatkozik; õ ez új kutatások szabályszerû irányát, és a messze jövõre szóló feladatait jelölte ki, amely feladatok végrehajtására õ maga hazánk egyes területeinek rendszeres átkutatásával klasszikus példát adott.

Egyszerû Coulomb-féle csavarási inga.

Annak az eszköznek, amellyel báró EÖTVÖS LORÁND e kutatásait végezte, alaptípusa, magva, a COULOMB-féle csavarási mérleg vagy csavarási inga, amelyet ma már minden középiskolai tanuló ismer.

Ez eredeti alakjában egy vékony fonálra, vízszintesen, felfüggesztett fémrúd vagy farúd, két végén egy-egy golyóval vagy egy-egy hengeres súllyal.

Báró EÖTVÖS LORÁND elõször szintén a COULOMB-féle mérleg ez egyszerû formáját használta gravitációs méréseihez, de mindenekelõtt szabálytalan, a méréseket nagyon zavaró járását megszüntetni törekedett; ezt igen jól el tudta érni azáltal, hogy az egyszerû COULOMB-mérleget kettõs, sõt hármasfalu szûk szekrénybe zárta, miáltal a belsõ térben a zavaró légáramokat csökkentette és a hõmérséklet-különbségeket, melyek legnagyobbrészt okozzák e légáramokat, nagy mértékben kisebbítette. Ezáltal az inga lengései szabályosak lettek és az egyensúlyi helyzete biztosan meg volt állapítható.

Gravitáció állandója.

Báró EÖTVÖS elsõ vizsgálata az volt, hogy ez eszköz segélyével a gravitáció állandóját meghatározza; ez a szokásos módon történt, úgy, hogy le kellett mérnie az ingán lévõ két ólomgolyó tömegét és megfigyelni azt, mekkora vonzást gyakorolnak ezekre a közelükben elhelyezett szintén ólomgolyók vagy ólomtéglák, mely utóbbiak tömegét szintén le kellett mérni, és a vonzó, valamint a vonzott tömegeknek egymástól való távolságát is ismerni kellett. A kölcsönös vonzás elcsavarta a függõ ingát, a mérlegrudat a felfüggesztõ sodrony körül és ebbõl a lemért erõbõl és a többi adatból nehézség nélkül ki lehetett számítani a gravitáció állandóját, vagyis annak a vonzóerõnek a számértékét, amelyet egy gramm tömeg egy másik egy grammra gyakorol, egy centiméter távolságból. Ez az utóbbi erõ e mérések szerint igen kicsiny, ugyanis tizenötmilliószor kisebb, mint egy milligramm súlya; az oly eszköznek tehát, amely ily csekély erõt enged lemérni, igen érzékenynek kell lennie, hogy a földi tárgyak vonzását lehessen vele meghatározni.

Ámde ezzel az eljárással már elég sokan mérték báró EÖTVÖS elõtt a gravitáció állandóját és egymás között többé, vagy kevésbbé egyezõ értékeket kaptak; de báró EÖTVÖS értéke valamivel jobb a többi értékeknél.

Torziós inga lengése.

De báró EÖTVÖSnek a torziósmérleggel még egészen más, új céljai voltak. Ugyanis a torziós-inga rúdja a vonzóerõk hatása alatt nemcsak meghatározott elfordulást, kitérést szenved, hanem a vonzóerõnek úgynevezett erõterében vízszintes lengéseket is végez a felfüggesztõ sodrony körül, hasonlóan a közönséges, nehézségi ingához, mely függõleges síkban leng. Csakhogy most nem a földi nehézség lengeti ezt az ingát egyensúlyi helyzete körül, hanem a megcsavart drót rugalmassága; ily lengés tartamát itt is lengési idõnek nevezik. Ha most vonzó tömegek is vannak a közelben, ezek elhelyezésük szerint erõsíthetik vagy gyengíthetik a drót hatását és így a lengési idõt kisebbítik vagy növelik.

Állandó meghatározása lengésekkel.

Egyik ilynemû nevezetes kísérlete alkalmával a torziós-inga két, nagy ólomtéglákból felépített oszlop között lengett: ekkor a rúd egy bizonyos egyensúlyi állása körül 860 másodpercnyi lengési idõvel, a reá merõleges állás körül pedig 641 másodperccel lengett. Ez a különbség igen jelentékeny, ugyanis 219 mp., mely már a legkevésbbé pontos idõmérõvel is megállapítható. Báró EÖTVÖS LORÁND e módszerrel a gravitációs állandó értékét körülbelül ¹/₅₀ résznyi pontossággal határozta meg. De bizonyos, hogy a részletek kidolgozásával e módszer ennél jóval pontosabb értéket fog szolgáltathatni.

Gravitációs kompenzátor.

A fentmondottak szerint: a csavarási inga közelében elhelyezett tömegek növelhetik az inga lengési idejét és ezzel együtt jár az érzékenység növelése is, éppen úgy, mint a közönséges mérlegen tapasztalhatjuk, hogy az érzékeny mérleg lassan végzi a lengéseit, az érzéketlen gyorsan. A vonzótömegek alkalmas elhelyezésével báró EÖTVÖS LORÁND az érzékenységet jóformán szószerint a végtelenségig tudta fokozni. Ez elv szerint készült egy eszköze, a gravitációs kompenzátor, melynek érzékenysége oly nagy, hogy a tõle körülbelül egy méter távolságban ülõ ember tömegét elég nagy pontossággal lehetett lemérni.

Tömeg vonzása és tehetetlensége.

Azonban báró EÖTVÖS LORÁND gravitációs vizsgálatai õt még más, igen fontos probléma kutatására is vezették. Ugyanis minden tömeg elválaszthatatlanul vonzóerõvel bír, ilyet mindig kifejt. Másrészt ugyanilyen, a tömegnek elválaszthatatlan tulajdonsága az is, hogy bármily tömegnek mozgatására, mozgási állapotának, sebességének a megváltoztatására erõ kell, mely ennek a tömegnek mennyiségével egyenesen arányos. Ezt az utóbbi tulajdonságát nevezzük a test tehetetlenségének. E tulajdonság tapasztalati megnyilvánulása egyszersmind a tehetetlennek mondott tömeg mérõszáma.

De mint fent megjegyeztük, bármely test tömegénél fogva más testre gravitációs vonzást fejt ki és megfordítva, e tömeg más tömegek vonzásának is alá van vetve. NEWTON törvénye szerint ez a vonzóerõ egyenesen arányos a tehetetlen tömeggel, függetlenül az anyagi minõségétõl; ez azt jelenti, hogy a gravitáció független az anyagi minõségtõl, szóval, hogy egy gramm ólom ugyanakkora vonzást gyakorol, mint egy gramm üveg és ugyanakkora vonzást is visel el. Ezt a tapasztalatot röviden úgy fejezik ki, hogy a tehetetlen tömeg egyenesen arányos a gravitáló tömeggel; ha pedig az egységeket alkalmasan választjuk, akkor a tehetetlen tömeg egyenlõ a gravitáló tömeggel. Kérdés, vajjon milyen pontossággal igaz ez a tapasztalat? Hogyan vehetõ észre az esetleges eltérés a szigorú arányosságtól? Ezt olyformán vennõk észre, hogy különbözõ anyagi minõségû testek különbözõ gyorsulással esnének a Föld felszíne felé!

Vonzótömeg egyenlõ a tehetetlen tömeggel. Newton és Bessel.

A földi nehézségi erõ ugyanis, mely a testeket esésre készteti, két erõnek az eredõje: a Föld tömege gravitációs vonzásának és a Föld forgásából származó (középpontfutó) erõnek. Az utóbbi a Földdel forgó test tehetetlenségét fejezi ki és pontosan, szigorúan arányos e forgó test tehetetlen tömegével: ha e szerint a Föld vonzása is függene az anyagi minõségtõl, akkor az egész nehézség is függene attól úgyhogy egy gramm ólom nehézsége különbözõ volna egy gramm üvegétõl; ez pedig ismét abban nyilvánulna, hogy az ólom más gyorsulással esnék lefelé, mint az üveg. Már NEWTON, utána BESSEL königsbergi csillagász és többen úgy vizsgálták meg e kérdést, hogy különbözõ anyagokból készült, de egyforma alakú ingák lengésidejét mérték le, és azt egyformának találták. Ismert dolog a mechanika elemeibõl, hogy a fizikai inga lengésideje, alakja és méretein kívül, függ a nehézségi gyorsulástól is: NEWTON és BESSEL elõbb említett kísérleteikbõl következtették, hogy bárminemû anyag földi gyorsulása ugyanaz. BESSEL e mérések pontosságát annyira vitte, hogy észrevett volna akkora különbséget, mint az egész gyorsulás egyhatvanadezred része; de nagyobb pontosságot addig nem tudtak elérni. Így állott ez a kérdés, mikor báró EÖTVÖS LORÁND 1890-ben idetartozó elsõ kísérleteit végezte és pedig a csavarási ingával, mely jóval érzékenyebb e célra, mint a közönséges inga. Persze ez az eszköz nem azt árulja el, hogy a különbözõ anyagok nehézségi gyorsulása egyforma nagyságú-e, hanem azt, hogy egyforma irányú-e; de ez nem jelent egymástól független két tényt.

Ha ugyanis a Föld vonzása különbözõ anyagok egy grammjára különbözõ nagyságú volna, a nehézségi erõ, mint a Föld vonzása és a centrifugális erõ eredõje, különbözõ anyagokra különbözõ irányú volna, mert a Föld vonzása és a centrifugális erõ nem esnek egy és ugyanannak az egyenesnek az irányába. Ebben az esetben a földnehézség ugyan benne feküdnék a mindenkori meridiánsíkban, de például ólomra más irányú volna, mint üvegre. Ennek pedig nevezetes következménye volna a csavarási ingára: a meridiánra merõlegesen állított rudat elforgatná, a meridiánba állítottat ellenben nem, ha a rúd egyik végén például ólomgolyó, a másikon üveggolyó van. A rúd elforgását pedig igen finoman lehet mérni, ha fénysugarat használunk mutató gyanánt oly módon, hogy a rúdra tükröt erõsítünk és errõl fénysugarat veretünk vissza. Báró EÖTVÖS LORÁND úgy járt el, hogy a rúd egyik végére sárgaréz golyót vagy platinahengert erõsített, a másik végére pedig rendre különbözõ más-más anyagokat, mint antimon, magnálium, réz, üveg, fa, aszbeszt, rézszulfát, rézszulfát-oldatot; de elforgást nem észlelt. Az 1890. évben végzett mérések eredménye az volt, hogyha van eltérés a különbözõ anyagok nehézsége között, akkor az kisebb, mint az egész nehézség egyhúszmilliomod része. A módszer érzékenysége már akkor háromszázszorta nagyobb volt, mint BESSELé.

Báró EÖTVÖS LORÁND e kísérleteirõl eleinte kevesen tudtak, aminek oka részben az volt, hogy nyugati nyelven csak a Math. u. Naturwissenschaftliche Berichte aus Ungarn-ban jelent meg egy nem terjedelmes cikk, mint az Akadémia elé terjesztett magyar dolgozat fordítása.

A göttingeni tudós társaság által koszorúzott pályamunkája.

A göttingeni tudóstársaság, nyilván a fenti kísérletek tudomásul vétele alapján, 1906-ban pályakérdést tûzött ki a gravitáció és a tehetetlenség arányosságának tüzetes megvizsgálására. Amint elõre várható volt, csak egyetlen egy pályamunka érkezett be, mert csak kevés fizikusnak állhattak rendelkezésre ily munkához szükséges finom kisérleti segédeszközök. Ennek a pályamunkának oda is ítélték a pályadíjat; szerzõi voltak báró EÖTVÖS LORÁND és munkatársai: PEKÁR DEZSÕ és FEKETE JENÕ. Az e munkában végzett vizsgálatok ugyanily módszerrel történtek, mint az elõbb leírtak, de a használt eszközök már sok évi tapasztalat alapján igen jelentékenyen tökéletesítve voltak s ezeknek a javított eszközöknek a pontosságát az elõbbieknek tízszeresére lehetett fokozni. Mindezeknek a nagyszámú és igen fáradságos méréseknek az eredményét abba a kijelentésbe lehet összefoglalni, hogy a különféle anyagok nehézsége annak csak egy kétszázmilliomod részével, -od részével lehet különbözõ. Ez oly magasfokú pontosság, melyet más fizikai mennyiségek mérésében - a tömegmérést kivéve - nem lehetett eddig elérni.

Milyen hatást tett báró EÖTVÖS LORÁNDra e pályamunkájának sikere: ezt 1906. évi július hó 3. napján, kedvenc nyári tartózkodó helyérõl, Schluderbachból kelt levele mutatja, melyben mondja: «A göttingeni egyetem által kitûzött pályakérdésrõl az Allgemeine Zeitungból már volt tudomásom; örvendtem a hírnek, de azért nem kevésbbé örvendtem az Ön levelének, mely irántam való jóindulatának újabb jelét adja.

Megvallom, jól esik nekem az elismerésnek ez a fajtája, melybõl látom, hogy nem egészen hiábavaló dologra fordítottam életidõm javarészét.

Itt, a jó levegõben, egészséges életmódom mellett különben még úgy érzem magam, hogy van elõttem még egy néhány év, mely alatt sikerülni fog munkálataimnak némi befejezése.

Kérem, tartsa meg nekem ezentúl is érdeklõdését, törekvéseim részvételét. Melegen üdvözli régi barátja.

EÖTVÖS LORÁND.»

Báró Eötvös elsõ ily közlése.

Báró EÖTVÖS már 1890-ben megkezdte e nevezetes méréseit, amikor még csak nagyon kevés fizikust érdekelt a gravitáció; annyira nem volt az divatos téma, hogy amikor báró EÖTVÖSnek erre vonatkozó elsõ nagyobb közlése 1896-ban megjelent, magyar és német nyelven, nem keltette azt az általános érdeklõdést, melyet méltán megérdemelt volna: (4)

Földmértan és b. Eötvös gravitációs mérései.

Késõbb, mikor báró EÖTVÖS vizsgálatait kiterjesztette a gravitációs erõk ama megnyilvánulásaira, amelyek a Föld tömegének a föld felületén és a föld mélységeiben való térbeli eloszlásából keletkeznek, amikor a báró EÖTVÖS által szerkesztett oly finom és érzékeny csavarási inga nemcsak a föld felületén látható, de a föld felszíne alatt lévõ tömegek eloszlását engedte észrevenni és meghatározni: akkor mindinkább fokozódni kezdett az illetékes hozzáértõ szakkörök érdeklõdése báró EÖTVÖS LORÁND ebbeli eszközei s ezek alkalmazása iránt és pedig itt nemcsak az ebbõl elõálló gyakorlati haszonra való tekintetbõl, hanem a felsõbb földmértan tudományának sikeres bõvítése szempontjából is. Földünk, mely csupa vonzó, gravitációs tömegeknek konglomeratuma, a térnek bármely pontjában meghatározott irányú és nagyságú vonzó erõt fejt ki; ennek az erõnek úgy a nagysága, mint az iránya, pontról-pontra más; hiszen már a legelemibb tapasztalatokból ismeretes, hogy a Föld nehézségi ereje az egyenlítõn kisebb, mint a pólusokon, és pedig egyrészt a Föld tengelye körüli forgása következtében elõálló középpontfutó erõnél fogva; másrészt pedig annál fogva, mert a Föld alakja nagy közelítésben tengelyekörüli forgási ellipszoid, melynek a vonzása a Föld felületének különbözõ helyein különbözõ.

A földi nehézség erõterében tehát kifejezést nyer a földtömeg alakja és tömegeinek belsõ eloszlása; és azért is az erõtér ismeretébõl következtetést vonhatunk a Föld alakjára és belsõ szerkezetére. Sõt a Föld pontos alakját egyenesen a nehézség erõterével értelmezhetjük.

Geoid.

A föld pontos alakját mutatja ugyanis a földön nyugvó, egyensúlyban lévõ nagy kiterjedésû vízfelület, a tenger; ezt a felületet nevezzük Geoid-nek.

A mechanika tapasztalatai szerint a nyugvó víz felülete úgy alakul, hogy az mindenütt merõleges az ott uralkodó nehézségre, azaz, a nyugvó víz felülete a nehézségi erõnek úgynevezett egyensulyi, nívófelülete. A nehézség erõterének ismerete e szerint a Föld alakjának, a geoidnak ismeretére vezet. A felsõbb földmértan, a geodézia, éppen ennek a felületnek a meghatározásával foglalkozik és ezideig fõeszköze a libella és a közönséges inga volt. Az elõbbi eszköz vízbuborékának állásával, a nehézség irányáról; az utóbbi pedig lengésidejével a nehézség nagyságáról nyujt felvilágosítást.

A Föld nehézségi erõ vízszintes kitapogatása. A nivófelütet fõgörbületi sugarai és a csavarási inga.

A Föld különbözõ helyein lengetve a közönséges ingát, képet nyerünk arról, hogyan változik a nehézség a Földön, de csak megközelítõ képet; mert a közönséges inga nem elég érzékeny arra, hogy eltérést áruljon el két olyan hely nehézsége között, mely például egy centiméter távolságra fekszik egymástól. Báró EÖTVÖS LORÁND tapasztalt érzéke észrevette, hogy az õ csavarási ingája segélyével mérni lehet a nehézség változását olyan két hely között is, amely csak egy centiméter távolságra esik egymástól. A csavarási inga rúdja egy-egy felével belenyúl a nehézség egy-egy erõterébe; ezzel a csápjával azt mintegy kitapogatja és ha ebben térbeli változást vesz észre, akkor ezt azzal jelzi, hogy elcsavarodik és meghatározott irányba iparkodik elhelyezkedni, akárcsak a mágnestû. De ez az irány sem az észak-déli, sem a kelet-nyugati irány, hanem általában jellemzõ a hely nehézségi erõterére; a nívófelület alakjától függ, irányát a nívófelület egyik fõgörbületi irányának nevezik; a másik fõgörbületi irány a nivófelületet érintõ síkban az elsõre merõleges. A csavarási ingával nemcsak ez a nevezetes irány jelölhetõ ki, hanem le is mérhetõ annak a törekvésnek az erõssége, amellyel a fõgörbületi irányba iparkodik az inga elhelyezkedni. A rúd ugyanis ebbe az irányba akar beállani, de a felfüggesztõ sodrony vissza akarja tartani és a rúd tényleg úgy helyezkedik el, hogy e két hatásbeli tényezõ egymást épen ellensúlyozza; az inga rúdja nem helyezkedik teljesen az általa keresett irányba, csak közeledik hozzá annyira, amennyire a sodrony engedi: a rúd bizonyos fokig elcsavarodik. Az inga rúdjával így különbözõ irányokban kitapogathatjuk a nehézség terét; csak különbözõ irányokba kell állítanunk a rudat az egész eszköz elforgatásával; és mérni a rúd elcsavarodását. Ezekbõl a mérésekbõl azután meg tudjuk mondani, hogy mily mértékben tér el a nivófelület a gömbalaktól.

A Föld nehézségi erõ függélyes kitapogatása. A torziós inga egyik súlya mélyebb, mint a másik.

De ennél még többre képes a csavarási mérleg, ha lefelényúló csáppal is ellátjuk, mellyel a nehézség erõterét lefelé is kitapogathatjuk. Ezt tette báró EÖTVÖS, mikor a rúd végén lévõ egyik súlyt mélyebbre helyezte, úgyhogy a rúd végére függesztette a súlyt 50-100 centiméter hosszú sodronyon. Ezzel az egyszerû, de valóban ingeniózus gondolattal oly alakot adott eszközének, hogy ez az eszköz most már elárulta azt is, hogyan változik a nehézség pontról-pontra a rúdon átmenõ egész vízszintes síkban és pedig egyetlen egy helyen végzett mérésekbõl. Eltekintve attól, hogy a közönséges inga meg sem közelítheti a csavarási inga érzékenységét, kitûnik báró EÖTVÖS LORÁND mûszerének másik igen nagy elõnye: míg ugyanis a közönséges ingával két helyen kellett mérni, hogy a nehézségnek csupán e két hely közötti változását megkaphassuk: addig a csavarási ingával megtudjuk a nehézségváltozását a nivófelületet érintõ, egész vízszintes síkban és mégis csak egyetlen egy helyen kellett mérnünk.

B. Eötvös expedíciói.

Ezzel a két mûszerrel felszerelve, báró EÖTVÖS LORÁND átkutatta hazánk területének nagy részét, sûrûn behálózva az egyes területeket észlelõ állomásokkal.

Alighogy a nyár beköszöntött, elindult az expedíció és pedig kezdettõl fogva Dr. Pekár Dezsõ vezetése alatt, hazánk egy-egy érdekesnek ígérkezõ területe átkutatására és csak az elsõ hó és fagy szakította meg a méréseket, amelyeknek feldolgozása azután igénybe vette a telet és a tavaszt. De volt idõ, hogy a tél sem riasztotta vissza báró EÖTVÖS LORÁNDot a mérés fáradalmaitól; így az 1903. év telén a Balaton jegén álltak az észlelõsátrak és az észlelõk melegedõ kunyhói; ezt a helyet azért választotta báró EÖTVÖS LORÁND, mert ott a sík- és sima altalajon nincs u. n. terrain-korrekció.

De ekkor Steiner Lajos, az akkori obszervator, jelenleg a meteorologiai intézet igazgatója és három munkása oly jégtáblán voltak, mely észrevétlenül a parttól elszakadva, a rajtalévõket magával a Balaton szabad vizére vitte. A környezõ falvak észrevették a veszedelmet és félrevert harangszóval segítségre hívták a lakosokat, és így szerencsére megmenekülhetett az expedíció.

A fentjelzett mérések eleinte szerényebb keretek között folytak a M. T. Akadémia és SEMSEY ANDOR áldozatkész támogatásával.

Kedvezõbb lett a támogatás, mikor 1906-ban az «Internationale Erdmessung» társasága Budapesten tartotta XV. általános összejövetelét, melynek egyes tagjai az ekkor Aradon folyó mérésekhez is ellátogattak. Tulajdonképpen báró EÖTVÖS LORÁND-nak ezen az értekezleten tartott elõadása és eljárásának aradi gyakorlati bemutatása keltette fel nagyobb mértékben a külföld érdeklõdését e tárgy iránt, aminek elsõ hatása abban nyilvánult, hogy az értekezlet a magyar kormányt e mérések támogatására kérte.

E lépése a magyar kormánynál megértésre talált: Vallás- és Közoktatásügyi m. kir. Miniszter Úr 28762/907 számú, 1907. évi május hó 15-én kelt rendeletével; és azóta állami támogatással szélesebb mederben, nagyobb erõvel folytak e mérések; az államsegélyt oly kötelezettséggel adta a Kormány, hogy az ebbõl létesített beszerzések összegei és tárgyai külön leltároztassanak; és így meg volt vetve az alapja a késõbb, báró EÖTVÖS LORÁND halála után létesült, az õ nevét viselõ geofizikai intézetnek. Báró EÖTVÖS LORÁND gyászos elhúnyta után is a kormány további támogatásával, az õ lelkes tanítványai, mesterük szellemétõl áthatva, hivatásukat e nagy mû továbbfejlesztésében látták, és az azóta elmúlt tíz esztendõben a várakozásnak fényesen megfeleltek.

Földfeletti, látható és Földalatti láthatatlan tömegek hatása.

A vázolt sok mérés tanusága szerint, a nehézség eloszlása a Földön valóságban jól mérhetõ mértékben eltér attól, mely a Föld szabályos forgás-ellipszoid alakjának felelne meg. Ezeket az eltéréseket egyrészt a Föld színe felett látható közelebbi és távolabbi tömegek, hegytömbök és vonulatok okozzák, másrészt a Föld alatt lévõ olyan láthatatlan tömegek létesítik, melyeknek sûrûsége eltér a talaj átlagos sûrûségétõl. A Föld feletti, látható tömegek hatása kiszámítható elhelyezkedésükbõl, méreteikbõl és sûrûségükbõl; ezek levonásával az észlelt változásban még fennmaradó rész Föld alatti nagyobb vagy kisebb sûrûségû tömegfelhalmozódásokra, hegyvonulatok jelenlétére vall, melyek alakjáról, méreteirõl, helyzetérõl így kapunk felvilágosítást. Így például az Arad vidékén végzett mérések világosan mutatják, hogy az aradi Hegyalja szélén, Ménes falu körül, a hegység sziklás rétege a síkság alatt folytatódik, lefelé körülbelül 760 méter mélységig; azután ismét lassan a felszín fölé emelkedik. E sziklás altalajt borítja az Alföld lazább földje.

Hasonló példa Kecskemét város közelében végzett mérések eredménye; ott a földi nehézségnek jól kifejlett minimumát lehetett észlelni, azaz, e helytõl bármely irányban haladva, a nehézségi erõ egy körülbelül harminc kilométer átmérõjû körig emelkedik; azontúl megint fogy. Ha itt is olyan Föld alatti tömegeket tételezünk fel, melyek sûrûsége nagyobb a felsõ talaj sûrûségénél, akkor a nehézség észlelt eloszlását egy körülbelõl 30 kilométer átmérõjû körhegység okozná, melynek közepén kráterszerû mélyedés van; olyan fajta alakulat ez, mint a holdkráterek. Ha azonban a talajnál kisebb sûrûségû tömegeket tételeznénk a felszín alatt fel, akkor az észlelt eloszlást Föld alatti nagyobb sótömeg is okozhatja.

A gravitációs mérések eredményét a geologia segíti.

Ebbõl is látható, hogy a földalatti tömegek alakjára, helyzetére vont következtetések biztonságban nyernek, ha sûrûségükrõl a geológia valamiféle útbaigazítást ád, mint például Arad vidékén, hol a Föld alatti vonal a síkság szélén felbukkan.

Nehezebb a helyzet a Nagy-Alföldön; de itt is fontos felvilágosítást adnak báró EÖTVÖS LORÁND mérései. Így például a Hortobágyon a mérések a nehézségnek egy maximumát, meg egy minimumát jelezték. Az egyik vagy a másik helyen kell, hogy a Föld mélyében oly alakulat legyen, melyet a geológusok antiklinálisnak, dómnak neveznek. Tudvalevõ dolog, hogy a földgáz az antiklinálison gyûl össze. Ha tehát a Hortobágyon földgázt keresünk, elég két helyen, a maximum és a minimum helyén fúrnunk; ha egyáltalában van ott földgáz, akkor azt a két hely egyikén kell meglelnünk. Ha báró EÖTVÖS LORÁND módszerével nem is lehet eldönteni, van-e az illetõ helyen földgáz vagy nincs, mégis felette értékes utasítást ad arra, hogy hol keressük s így sok hiábavaló költséges fúrást elkerülhetünk. -

A külföld eleinte tartózkodóan fogadta báró EÖTVÖS LORÁND itt jelzett vizsgálatait, kételkedtek abban, hogy a szeszélyesnek ismert csavarási mérleget annyira meg lehessen fékezni, hogy a szabad ég alatt felállítva, a nehézségi erõtér finomságait biztosan és híven jelezze. Csak mikor sokan meggyõzõdtek az adatok valódiságáról, váltak hívõkké, az új módszer lelkes pártolóivá és terjesztõivé. -

Az Eötvös-féle torziós mérleg elméletét és gyakorlatát ismernünk kell, ha alkalmazni akarjuk.

De nem kell gondolni, hogy az ily érzékeny eszközzel a kellõ bánásmód oly egészen egyszerû; az eljárás elméletét is jól kell ismerni és, miként néhai JEDLIK ÁNYOS jeles fizikusunk magát helyesen kifejezte, az eszköz minden csínját-bínját ki kell tapasztalni, hogy azt jól használhassuk. Szóval, egy valóságos studiumot, elméletit és gyakorlatit kell végeznie annak, ki az EÖTVÖS-féle apparátusokat sikerrel kivánja alkalmazni.

Így, 1912-ben a londoni Royal Society 250 éves fennállása jubileumán találkoztam herceg Galitzine orosz fizikussal, az orosz állami középponti fizikai intézet igazgatójával, ki sajnálkozva említette, hogy õ ily EÖTVÖS-féle torziósmérleget rendelt, s amikor ez megérkezett, sem õ, sem a segédje nem tudtak vele boldogulni, mert készületlenül akartak vele dolgozni.

Az eszközök részleteit is meg kell tanulni.

Azóta sok fizikus és geodéta eleinte magánál báró EÖTVÖS LORÁNDnál, részben hazai tanítványainál megtanulta az EÖTVÖS-féle geofizikai intézetben az ily mûszerek sikeres használatát; így néhai báró EÖTVÖS LORÁND életében is már Ausztriában, Német-, Olasz-, Horvátországban, sõt Japánban mértek az EÖTVÖS-féle graviméterekkel és pedig fõleg az itt Budapesten, a Süss-gyárban készült eszközökkel; az azóta elmult tíz esztendõben pedig ez az alkalmazás igen tetemesen megnövekedett.

Valóban méltán csodálkozhatunk azon, hogy ez az annyira igénytelennek látszó eszköz, hírt ád a Föld mélyében elterülõ láthatatlan világról. De még inkább kell csodálnunk az alkotó mester szellemi ingéniumát, aki ezzel a bûvös szerszámmal mintegy maga elé idézte a föld belsõ erõit és arra kényszeríté, hogy a föld rejtelmeiben eltakart titkokat fedjék föl. Méltán büszkék lehetünk arra, hogy e hatalmas szellem hazánk szülötte, ki fényesen tanuskodik a mellett, hogy a magyar faj a tudományra is rátermett és kiveszi a maga részét a tudomány és a kultúra fejlesztésébõl.

Báró EÖTVÖS LORÁND szelleme bizonyára még igen soká fogja irányítani azokat a tudósokat, kik az EÖTVÖS-ingával felszerelve, behálozzák majd az egész föld kerekségét megfigyelõ állomásokkal, hogy ezek bemondásai alapján megrajzolhassák majd földünk földalatti térképét. -

Báró EÖTVÖS LORÁNDnak eme kísérletei, amelyek a Föld alatti tömegek helyzete, méretei és minõségére nézve felvilágosítást adnak, legnagyobb figyelmet keltettek azoknál, kiknek érdeke a Föld alatti kincseknek a felkeresése volt: így kõszenet; földgázt, kõolajat kerestek fõleg, szóval a Föld alatti energiákat nyujtó anyagokat, fekete gyémántokat. -

Tudományos munkásságának utolsó tárgya.

Tudományos munkásságának még utolsó pontjáról kell megemlékeznünk. Ugyanis oly kutatásai vannak még báró EÖTVÖS LORÁNDnak, melyekben a kezdeményezést mások munkáját kritizáló elméje indított meg. Ilyenek ama vizsgálatok, melyek a földön mozgó tömegek nehézségére vonatkoznak és melyekkel élete utolsó idejében foglalkozott. Ezek alapján egy nagy jelentõségû gravitációs kutatás kisérleti eredményei feldolgozásába becsúszott elvi tévedést észrevette és helyreigazította. Ezekrõl következõleg adhatunk rövid jelentést:

HECKER tanár a potsdami porosz geodéziai intézet tagja, jelenleg Jénában, az izosztázia-törvény érvényességének megvizsgálása céljából az 1901-1905. években a nyílt tengereken, az Indiai- és Csendes-óceánokon, mozgó hajón gondos nehézségi méréseket végzett. E terjedelmes, nagy gonddal és körültekintéssel készült munka tanulmányozása közben EÖTVÖS báró észrevette azt, hogy a megfigyelések alkalmával és az eredmények feldolgozásában egy lényeges tényezõt figyelmen kívül hagytak: a hajó mozgását a szerint, amint az kelet felé, vagy nyugat felé mozgott.

Földnehézség változása a Földön mozgó test esetén.

Ugyanis a GALILEI-NEWTON-féle mechanika tapasztalata értelmében a nehézség a Föld tömegvonzásának és a Föld tengelykörüli forgásából származó centrifugális erõnek az eredõje. A Földön lévõ testre mûködõ vonzóerõ a földi tömegeknek a test körüli eloszlásától függ, a középpontfutó erõ pedig a test sebességének négyzetével egyenes és a forgási sugárral fordított arányban van. Mivel a Föld tömegeloszlása változatlan és a Földnek tengelykörüli forgása egyenletes, azért a Földhöz képest nyugalomban lévõ test nehézsége a Földnek ugyanazon a helyén egy állandó, meghatározott érték. Ha azonban a test a Földön mozgásban van, akkor a. testnek a Földhöz viszonyított, relatív sebessége a Föld forgásából származó sebességhez irány és nagyság szerint hozzáadódik, minek folytán a test (például a hajó) mozgása egy álló koordinátarendszerre vonatkoztatva, növeli a testnek a Föld forgásából származó sebességét s így a középpontfutó erõt is, ha a mozgás a Föld forgása irányában, azaz kelet felé történik; ellenben kisebbíti azt, ha a test nyugatra mozog. Így tehát a nehézség, mely a Föld vonzóerejének és a középpontfutó erõnek, illetõleg egy összetevõjének különbsége, kisebbedik, ha a test kelet felé mozog s nagyobbodik, ha mozgása nyugat felé történik.

Báró EÖTVÖS figyelmeztetésére HECKER méréseit az 1909. évben megismételte a Fekete-tengeren. Az orosz kormány két hajót bocsátott rendelkezésére, melyekben egyidõben nehézségi megfigyeléseket végeztek, mégpedig úgy, hogy a hajók egyike kelet felé, másika pedig nyugat felé haladt. Az új méréseket a legnagyobb gonddal végezték és átszámították és külön kinyomatták, felemlítve, hogy mindez báró EÖTVÖS LORÁND kezdeményezésére történt. A mérések EÖTVÖS gravitációs meggondolásait teljesen igazolták.

Bár a mozgó hajón végzett eme megfigyelések kétségtelenül igazolták báró EÖTVÖS e felfogását, mégis akadtak egyesek, kik kétségbe vonták ennek ez effektusnak jelenlételét. Ez a körülmény arra indította báró EÖTVÖST, hogy oly kísérletet gondoljon ki, mely a laboratórium zárt falai között is szemmel láthatólag igazolja a hatás jelenlételét.

E célra érzékeny mérleget használt, amelyen a mérlegkarra serpenyõk helyett súlyokat erõsített. A mérleget függélyes tengely körül forgatható állványra állította s azt óramûvel lassan és egyenletesen forgatta.

E hatás laboratoriumi igazolása.

A forgás közben a mérlegrúd karjai felváltva kelet felé, illetõleg nyugat felé mozogtak, aminek folytán az elõzõk szerint a kelet felé mozgó kar könnyebb, a nyugat felé mozgó pedig nehezebb lesz. A mérlegrúdra tehát impulzus-szerû hatások mûködnek. E hatások bár kicsinyek, de mégis oly nagyok, hogy azok jó mérleggel kimutathatók. A kimutatás nehézsége csak abban van, hogy a hatást a mérleg keringése közben kell megfigyelnünk; báró EÖTVÖS e kis hatás kimutatására a rezonancia elvét alkalmazta. E célból a mérleget az óramûvel oly szögsebességgel forgatta, hogy a mérlegrúd keringési ideje (mely a forgáskor érvényes) a mérlegrúd teljes lengésidejével egyenlõ legyen. Ekkor ugyanis a mérleg karjaira ható, elõbb említett impulzusszerû hatások oly idõközökben váltakoznak, hogy azok a mérlegrudat mindig nagyobb és nagyobb lengésbe hozzák. Az amplitudó szakadatlan növekedésének, e hatás sokszorosításának (multiplikációjának) végre határt szabnak az élnél fellépõ súrlódás és a levegõ ellenállása, egyszóval az úgynevezett csillapító erõk. Ily módon báró EÖTVÖS e hatás multiplikálásával egy maximális amplitudót nyert, mely kényelmesen megfigyelhetõ és alkalmas optikai berendezéssel meghatározható.

Báró EÖTVÖSnek e nevezetes kísérlete tehát teljes diadalra juttatta felfogását: minden kétséget kizáróan igazolta e hatás jelenlételét. Maga a kísérlet a Föld forgásának egy újabb bizonyítéka, mely a Föld forgássebességének meghatározását is lehetõvé teszi. -

Utolsó értekezése. Utolsó napjai.

Báró EÖTVÖS LORÁND élete utolsó napjaiban oly elõszeretettel foglalkozott még e tárggyal, hogy néhány nappal halála elõtt, 1919. évi március hó 31. napján errõl írt értekezését be is fejezte. Ez az utolsó, majdnem posthumus értekezését a jelzett keltezéssel német szöveggel elküldte az «Annalen der Physik» folyóírat szerkesztõségének; ott ez a folyóírat 59. kötete 743-752. lapjain 1919-ben meg is jelent. Az értekezés német szövegét halála elõtt néhány nappal átadta e sorok írójának, hogy tartalmát gondosan ellenõrizze és magyarra fordítsa az Akadémia Mat. és Természettudományi Értesítõje számára. Az akkori hazai közviszonyok, az Akadémia mûködésének ideiglenes kényszer-szüneteltetése és nyomdai nehézségek miatt ez a magyar közlemény csak valamivel késõbb jelenhetett meg, mint az idézett német. (5)

Befejezés.

         Mélyen tisztelt ünneplõ Közûlés!

Közeledõ hetvenedik életéve.

Egészsége az 1917. év végéig általánosságban véve elég tartós volt, hiszen fiatalabb éveiben a leghíresebb hegymászók egyike volt, ki a déltiroli dolomitokban több, nehéznek tartott hegycsúcsot elõször mászott meg. Késõbb két leánya társaságában számos ily túrát végzett. De már ezidõtájt szervezetét belsõ betegség kezdte megtámadni és nemsokára már kötelességszerû elõadásait sem tudta megtartani s azokat helyettessel kellett elláttatnia. Õ azonban bízott, hogy betegsége csak múló lesz és rövid idõ mulva egészsége teljesen helyre fog állani s azért az volt a kívánsága, hogy elõadásait és búvárlatait változatlanul folytathassa, dacára annak, hogy kora már a hetvenedik évet megközelítette. Akkoriban már érvényes volt az 1912. évi LXV. törvénycikk, melynek 35. §-a mondja, hogy az egyetemi tanár, ki a hetvenedik életévét betöltötte, csak akkor tartható meg továbbra a tettleges szolgálat kötelékében, ha a minisztertanács arra felhatalmazást ád.

Báró EÖTVÖS LORÁNDot valószínûleg nem érintette volna kellemesen az, ha ebben az ügyben az õ érdekében bölcsészetkari és egyetemi tanácsi határozattal az egyetem a közoktatásügyi miniszterhez és közvetítésével a minisztertanácshoz fordulna. Ezért PETZ GEDEON kartársunk, ki hivatalból is többször más ügyekben érintkezett a közoktatásügyi miniszterrel, alkalomadtán egyenesen elõhozta báró EÖTVÖS LORÁND-nak ezt az ügyét, mire a miniszter úr rögtön kijelentette, hogy õ báró EÖTVÖSt annyira tiszteli, hogy propriu motu azonnal jelentést tesz a minisztertanácsnak.

Így 1917. évi december hó l. napja kelettel a következõ miniszteri leirat érkezett le:

193,258. szám
1917. IV. ü. o.

Minisztertanácsi marasztalás a tanszékén.

A budapesti kir. m. tudományegyetem Tekintetes Tanácsának.

Értesítem a Tekintetes Tanácsot, hogy a folyó évi november 22-én tartott minisztertanács felhatalmazása folytán és nevében egyidejûleg felkérem nagyméltóságú dr. báró EÖTVÖS LORÁND budapesti tudományegyetemi nyilvános rendes tanár urat, hogy hetvenedik életéve betöltése után is tanszékét mindaddig, míg kivánja és ereje engedi, továbbra is megtarthassa. Felhívom a tekintetes Tanácsot, hogy erre vonatkozólag ... alatt borítékban idezárt iratomat nevezett tanár úrnak kézbesítse. Kelt mint fent.

Az akkori vallás- és közoktatásügyi Miniszter gróf Apponyi Albert úr volt.

Hogy mennyire jól esett e gyors és nemes intézkedés báró EÖTVÖS LORÁNDnak, arról tanuskodik egyrészt 1917. évi december 22. napján a miniszter úrhoz és a megelõzõ napon az egyetem bölcsészeti karához intézett köszönõ levele, mely utóbbinak a végén mondja «A kollégiális összetartásnak, merem mondani szeretetnek legszebb megnyilatkozását látom abban, hogy amikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr Õ Nagyméltósága nekem örömet szerez, ebben az örömben résztvesznek társaim, kikkel együttes munkásságban töltöttem életemet.

Reménylem, felgyógyulván, módomban lesz magamat e jó indulatra további tetteimmel is érdemessé tenni. »

Kiváló tisztelettel                                      Báró EÖTVÖS LORÁND.

A Mat. és Fizikai Társulat hódoló ajándéka.

Báró EÖTVÖS LORÁND-nak az õ legkedvesebb alkotása, a róla nevezett Matematikai és Fizikai Társulat nem akarta e nevezetes napot, ugyanis születése hetvenedik évfordulóját, elmulasztani a nélkül, hogy szeretett Elnökét alkalmas meglepetéssel ne ajándékozza meg. Így összeállott báró EÖTVÖS LORÁND néhány közelebbi tanítványa és barátja és tudta nélkül felosztották maguk között azt a tudományos vizsgálati anyagot, amely az õ buvárkodási munkája fõeredményeit tartalmazza, hogy ezeket ismertetõ módon közzé téve, báró EÖTVÖS LORÁND tudományos munkásságáról hû képet adjanak. Így készült el a Társulat Eötvös füzete, amelynek munkatársai: TANGL KÁROLY rendes tag vizsgálatok a kapillaritásról, és gravitációs vizsgálatok; PEKÁR DEZSÕ lev. tag gravitációs mérésekrõl; PEKÁR DEZSÕ és FEKETE JENÕ a gravitáció és tehetetlenség arányosságáról; FEKETE JENÕ a Földmágnességre vonatkozó vizsgálatokról; RYBÁR ISTVÁN levelezõ tag vizsgálatok a Földön mozgó tömegek nehézségérõl, elõadásairól és eredeti elõadási kísérleteirõl; MIKOLA SÁNDOR lev. tag Életrajzáról, báró Eötvös Loránd Tudós egyéniségérõl és tudományos vizsgálatai filozófiájáról és végre RENNER JÁNOS úr a báró EÖTVÖS LORÁNDra vonatkozó addigi egész tudományos irodalomról tett részletes jelentést.

Eötvös-füzet.

Sajnos, báró EÖTVÖS akkor, mikor ez az arcképével díszített és RADOS társulati alelnök, rendes tag elõszavával bevezetett szép füzet nyomdailag teljesen elkészült, már nem vehette át a Társulat hálájának és ragaszkodásának ezt a jelét a nyilvános ülésén, hanem e sorok írója adhatta csak kezébe az ágyban szenvedõ jubilánsnak, akit a Társulat érzelmeinek ilymódon való kifejezése nagyon meghatott. -

De most, mikor már tízesztendei históriai köz választ el bennünket halála napjától, az Akadémia vezetõségének beleegyezésével: az itt felolvasott Emlékbeszédek kiegészítéseként, ezt a most említett EÖTVÖS-füzetet új, pontos átdolgozásban óhajtjuk hozzácsatolni az ünnepély emlékbeszédeihez, hogy így legalább addig, míg báró EÖTVÖS LORÁND összes munkáinak az Akadémia által tervezett kiadása megtörténhetik, a közelebbi szakkörök is abban a helyzetben lehessenek, hogy báró EÖTVÖS tudományos vizsgálatait összefüggõen, és szigorú elõállításban ismerhessék meg és tanulmányozhassák.

Legyen szabad még egy kiegészítõ, idetartozó megjegyzést hozzáfûznöm: Napjainkban, éppen tíz évvel báró EÖTVÖS LORÁND halála után, a Matematikai és Fizikai Társulat közremûködésével jelent meg egy kisebb füzet, amely a Társulatnak az 1894 évtõl az 1928 évig megtartott versenyvizsgálatain kitûzött, díjnyertes matematikai tételek gyûjteményét tartalmazza, KÜRSCHÁK JÓZSEF rendes tagtárs úr feldolgozásában és megjegyzéseivel; csak az 1919, 1920, 1921. zavaros évek, a melyeken versenyvizsgálatokat nem lehetett tartani, hiányoznak. E füzet ily módon igen eleven képet nyújt a Társulatnak ebbeli mívelõdési munkájáról. -

Halála.

Sajnos, báró EÖTVÖS LORÁNDnak fent kifejezett ama forró óhaját, hogy felgyógyulhasson, a kérlelhetetlen sors nem teljesítette, mert hosszas szenvedés után, de majdnem az utolsó életnapjáig tudatos elmével, kellett 1919. évi április 9. napján elválnia tõlünk, kiknek mindegyike mondhatja a latin költõvel, Horatiussal:

Csak azzal az imádságszerû könyörgéssel zárhatjuk életrajzát, hogy kérjük a Mindenhatót, adjon a hazának még több báró EÖTVÖS LORÁNDot. -

Búcsúztatása.

Bár az akkori alkotmánynélküli kormány õt, a nemzet halottjának tekintette és õt a Nemzeti Múzeum oszlopcsarnokában közköltségen ravatalozta fel: a hatalmon lévõ nem alkotmányos kormány mégsem engedte meg, hogy ravatalánál az Akadémia elnöksége szóhoz jusson és csak nehezen egyezett bele abba, hogy báró EÖTVÖS LORÁND ravatalánál az Akadémiának egyik funkcionáriusa, a III. osztálya titkára mondhasson felette búcsúztatót; továbbá BARTONIEK GÉZA és PEKÁR DEZSÕ. -

Legyen szabad végre még néhány szót szólni arról, hogyan képzelte magának báró EÖTVÖS LORÁND a vonatkozást az igazi költõ és az igazi tudós között.

Õ szerinte a tudós is költõ; az a lelkesedés, mely õt eltölti szeretett tudományos problémáival való foglalkozása közben, éppen olyan tiszta és önzetlen, mint a költõ ihletsége, mikor fenséges gondolatát szép és megragadó külsõ formában óhajta kifejezni. A költõt is lelkesíti saját, sikerült költeménye; a természettudós is érzi a benne lakozó isteni szikrát, mikor hosszú munka és fáradozás után sikerül egy új igazságot kifogástalanul megtalálni; a megelégedettség és az öröm, mely a tudóst ekkor eltölti, felemeli õt a mindennapi gondolatkörébõl és azt érezteti vele, hogy az egész emberiség boldogításáért cselekedett.

A különbséget a költõ és a tudós között így kívánta kifejezni:

A költõ gondolatait aránylag könnyen tudja formálni versben, a tudós majdnem kivétel nélkül prózában.

A költõ és a tudós ily módon igazi cselekményeik közös értelmi és érzületi magaslatán találkoznak; és jellemzõ báró EÖTVÖS LORÁND is, hogy már tizenöt éves korában, számos verset írt, melyek egy kis kötetben, tisztázottan az egyik legdrágább EÖTVÖS-ereklyét alkotják.

Legyen szabad e helyen szüleihez intézett következõ két megható költeményét idéznem:

                       I.

             Atyámhoz.

             (Pest, 1863 március 19-ére, József napjára.)

Atyám, szerzõje földi éltemnek !
Te énnékem elmét és észt adál,
Föláldozom ezt kedves nemzetemnek.
Használja, hogyha méltónak talál,
Segítem õt a békében, csatában!
S a nagy munkához hordok egy követ,
Talán így vígadás lesz e hazában?!
S feléje majd szerencse hír nevet.
S ha ezt tevén célomnak, megfeleltem
Tudom, hiszed : hogy- ezt megérdemeltem.

Atyám ! nekem igaz hitem te adtad !
Mellyel csak egy dicsõ Istent hiszek.
Elõtte senki semmit sem titkolhat,
Kit fel nem bírnak fogni emberek,
Ki atyja a szegények s gazdagoknak,
Mindig kedves szemében az erény,
Vétkek büntetlen nála nem maradnak,
Azért vétkezni legnagyobb merény !
S ha ezt tevém, célomnak megfeleltem ;
Tudom, hiszed : hogy ezt megérdemeltem.

Atyám, te tõled kaptam én reményem!
Hogy föltámadván a sors ellenem,
Ha szûm viharban és keblem állna vérben,
Lehessen jobb jövõt reménylenem !
És tetteim további buzdítója,
Legyen zöld ággal a kecses remény
S a csüggedés közt a bûn hódolója,
Ne legyek, gyõzzõn szûmben az erény,
S ha ezt tevém, célomnak megfeleltem,
Tudom, hiszed : hogy ezt megérdemeltem.

Atyám, te adtál hõ szívet énnékem!
Mellyel szeressem a legjobb anyát,
Õt el ne hagyjam búban, gyötrelemben
És vívjak érte bármily bõsz csatát !
És adjon ez elég erõt e karnak,
Megvédeni leánytestvéreimet,
S én meg ne törjek, ha õk meghajolnak,
Vonuljon bár vihar e fej felett !
S ha ezt tevém, célomnak megfeleltem,
Tudom hiszed: hogy azt megérdemeltem !

Atyám, a vágyat kaptam én te tõled!
Ezzel kívánom, légy boldog magad,
Jó sors kövesse mindig áldott lépteid.
S nevedhez bár méltó legyen fiad !
És, ami több, eszméid gyõzedelme
Hordozza messze el dicsõ neved !
Hisz hogyne áldna meg Isten segélye,
Ki nemzetednek szántad életed !
S ha ezt kívánván, meg lesz, mit reméltem,
Isten hiendi: ezt megérdemeltem !


                       II.

              ANYÁMNAK.

              (Csabacsüd, 1863. szeptember 18-án.)

Midõn feljött a hold s a csend beálla,
Terjedt fának tövében ültem én,
És képzetemben messze elrepültem,
Áldott anyám rólad emlékezém.

S a lantot is már-már kezembe vettem,
Hogy zengjek, ég áldását kérve rád,
Midõn a fa zúgni kezdett felettem,
S én elbámulva hallgatám szavát.


S a fa beszélt, midõn ifjú koromban
Lesujta engem a bõsz fergeteg :
Anyád volt az, ki újra felsegített;
«Az ég hatalma áldja érte meg.»

És zengni kezdett a kicsiny madárka :
«Midõn megfogtak pajzán gyermekek,
Anyád volt az, ki újra elbocsátott :
Az ég hatalma áldja érte meg.»

S a lepke, a virág, minden mi érez,
Fejedre oh anyám! áldást rebeg,
De egy, ki mindenét nyeré tetõled,
Nem tud szólni, csak hallgat, gyermeked !

Eötvös home page