|
Anyámnak. Csabacsüd, 1863. szept. 18. |
|
|
Midõn feljött a hold s a csend beálla, Terjedt fának tövében ültem én, És képzetemben messze elrepültem . . . Áldott anyám rólad emlékezém. S a lantot is már-már kezembe vettem, Hogy zengjek, ég áldását kérve rád, Midõn a fa zúgni kezdett felettem, S én elbámulva hallgatám szavát. S a fa beszélt: "midõn ifjú koromban Lesujta engem a bõsz fergeteg, Anyád volt az, ki újra fölsegített; Az ég hatalma áldja érte meg." És zengni kezdett a kicsiny madárka: "Midõn megfogtak pajzán gyermekek, Anyád volt az ki újra elbocsátott; Az ég hatalma áldja érte meg." S a lepke, a virág, minden mi érez, Fejedre oh anyám! áldást rebeg; De egy, ki mindenét nyeré tetõled, Nem tud szólni, csak hallgat gyermeked. | |
| Atyámhoz. Pest, 1863 márc. 19-ére, József napjára. | |
|
Atyám szerzõje földi életemnek Te énnékem elmét és észt adál, Föláldozom ezt kedves nemzetemnek Használja hogyha méltónak talál, Segítem õt a békében csatában, S a nagy munkához hordok egy követ, Talán így vigadás lesz e hazában S feléje majd szerencse hír nevet S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem, Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem. Apám nekem igaz hitem te adtad, Mellyel csak egy dicsõ Istent hiszek Elõtte senki semmit sem titkolhat, Kit föl nem bírnak fogni emberek, Ki atyja a szegények s gazdagoknak, Mindig kedves szemében az erény Vétkek büntetlen nála nem maradnak, Ezért vétkezni legnagyobb merény, S ha ezt hivén czélomnak megfeleltem Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem. Atyám te tõled kaptam én reményem Hogy föltámadván a sors ellenem Ha szûm viharban s keblem állna vérben Lehessen jobb jövõt reménylenem, És tetteim további buzdítója Legyen zöld ággal a kecses remény S a csüggedés közt a bûn hódolója Ne legyek, s gyõzzõn szûmben az erény. S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem Tudom hiszed hogy ezt megérdemeltem. Apám te adtál hõ szívet én nékem Mellyel szeressem a legjobb anyát Õt el ne hagyjam búban gyötrelemben És vívjak érte bármi bõsz csatát. És adjon ez elég erõt e karnak Leány testvérimet megvédeni S én meg ne törjek ha õk meghajolnak Vonuljon bár vihar e fej felett. S ha ezt tevén czélomnak megfeleltem Tudom hiszed hogy azt megérdemeltem. Apám a vágyat kaptam én te tõled Ezzel kívánom légy boldog magad, Jó sors kövesse mindig áldott lépted, S nevedhez méltó legyen fiad. És a mi több eszméid gyõzedelme Hordozza messze el dicsõ neved, Hisz hogy ne áldna meg Isten segélye, Ki nemzetednek szántad életed! S ha ezt kívánván meglesz mit reméltem, Isten hiendi: ezt megérdemeltem | |
|
Babér után lihegve. Széchenyi-hegy, 1863. aug. 22. | |
|
Babér után lihegve indulánk Én és a csattogány a csúcs felé. S míg én küzködtem a hegy oldalán, Õ fölrepült s jutalmát elnyeré. Mit én nem érek el talán soha, Õ ahhoz eljutott egy perc alatt, Ó ég! ne légy irántam mostoha, Adj! Kérlek! adj! nékem is szárnyakat. |
